E felfogás a (magzati életkorú) gyermeket elszemélyteleníti, eltárgyiasítja, ezáltal jogfosztottá,  árucikké teszi!
A Mercedes mint 'nemszemély' kategóriával egyező szintre süllyesztett magzati életkorú 'gyermek' azonosítása azért sikerülhet(ett), mert a "dajkaanyaság" orvosi-jogi konstrukciójával szemben eddig senki sem vet(ett) fel sem törvényi, sem alkotmányi problémákat!
A magzati élet  védelméről szóló magyar törvény ma éppen úgy nem tekinti személynek - s ekként jogalanynak sem - a magzatot, mint az amerikai, ún.Roe v.Wade döntés...
A béranyaságnál tehát előfordulhat költségtérítés, amelynek mértékéről, számszerű nagyságáról szemérmesen hallgatnak a nyilatkozatok, hiszen annak mértékét mindenekelőtt a szerződő felek személyes hajlandósága, anyagi helyzete, rászorultságuk foka és egyéb tényezők határozzák meg. Mivel pedig az összeg írásban nem is kerül rögzítésre, sőt ezt eltakarandó ún. "emberiességi" okokra hivatkoznak, ez a későbbiekben mindkét fél számára lényegében kiszolgáltatott helyzetet eredményez.
A szerződő felek mellett természetesen jelen van egy ügyvédi iroda, ahol a szerződést szövegezik, illetve az az egészségügyi intézmény, ahol a "humán reprodukciós" technológiát a fenti szempontok alapján szakmailag kivitelezik.
A magzati életkorát élő gyermeken kívül látszólag a kínálat-kereslet oldal egyaránt érdekelt az ügylet nyélbe ütésében, mert akkor "mindenki jól jár". De vajon tényleg mindenki jól jár? Vajon igaz-e, hogy az ilyen adás-vételi ügyletek nem terjednek ki más típusú helyzetekre és nem fajulnak más, törvénytelen viszonylatok éltetőivé? Igaz-e, hogy a méhüket bérbe adó anyák pszichés állapotában a kihordott gyermektől való elválás után sem marad vissza más, esetenként sosem gyógyulóan mély lelki sérülés?
Ezekre a kérdésekre is választ keresünk, amikor azt kutatjuk, hogy az ún. lombik-bébi programnál megjelenő, és a megfogant emberi élettel kapcsolatban kimutatható kétféle értékrend vajon megismétlődik-e azoknál az eseteknél, ahol akár a genetikai anya meddősége, akár a genetikai apa nemzőképtelensége vagy éppenséggel az asszisztált reprodukció költséges mivolta miatt nincs lehetőség "vegytiszta" lombik-bébi programra.
Úgy tűnik, mintha a saját, vér szerinti szülők által nemzett és kihordott, 'nem kívánt' magzati életkorú gyermekek sorsát is lényegében ugyanazok a külső, elsősorban önérdeküket szem előtt tartó felnőttek modelleznék, mint a magzatot kísérleti tárgynak tekintő asszisztált reprodukciónál.
Tekintsünk át néhány olyan esetet, amelyek egy életvédő szervezetnél jelentkeztek!
 
"Alapeset":  B. (később) M. J.
Egyedül  neveli második házasságából származó kisfiát, amikor terhességét észleli. A gyermek apja, majd saját családja is elutasítja anyaságát.
Hite, hogy "az életet Isten adta és Isten veheti el," megóvja őt az abortusztól, de a gyermeket intézetbe sem akarja adni. "Ekkor Czeizel Endrét hallottam nyilatkozni a TV-ben... Következő hétfőn már az irodájában ültem boldogan, hogy egy ilyen világhírű ember megtisztelt azzal, hogy egyáltalán szóba áll velem...
Kérdésemre, hogy Czeizel doktor úr, mit tegyek, szüljem meg vagy abortáltassam el, ő azzal válaszolt, hogy mindenképpen szüljem meg, mert őszerinte is az élet a fogantatással kezdődik... Elmondta, hogy él Amerikában egy házaspár, aki örökbe fogadna gyermeket. Ki kellene utaznom, még az előtt, hogy a terhességem észrevehetővé válna és egészen szülésig kint tartózkodnék, .... hogy a költségeimre még kapok 100.000,-ot ..., mondjam, hogy dajkaanya vagyok, ő nem szereti a béranya kifejezést, ne tudjon senki belekötni abba, hogy szülés után nincs meg a gyermek... Közölte, hogy mivel Magyarországon  hozom világra a kisbabát, így 300.000,- és 400.000,- között kapok majd a költségeimre."  A genetikus tudományos titkára, a kereskedelmi és vendéglátóipari főiskolát végzett M. Z. az anya szülészorvosa helyett dr. V. Cs. szülészt ajánlja: "az az ő orvosuk". M. Z. ismerteti össze dr. T. A. ügyvédnővel is, akit némelyek az ún. "Czeizel-Tours" jogi ügyintézőjének tartanak. "Kioktattak, hogy mondjam azt, hogy nem ismerem az apát, a gyerek futó kapcsolat gyümölcse. Akkor még nem tudtam, miért kell ezt mondanom, ma már tudom. Vakon megbíztam bennük, és azt hittem, mindezt azért teszik, hogy engem óvjanak és segítsenek."
Noha az anya eredeti szándéka szerint nem kért pénzt gyermekéért, az ügyvédnő az örökbeadás lezajlása után mégis kezébe nyom 300.000  forintot. Ezt az anya feltámadó lelkiismerete nyomán "júdáspénz"-nek érzi. Gyermekének 1994. márciusában történt önkéntelen "eladása" ellenére is lelki zavarokról számol be. Nem csituló fájdalmában, nem enyhülő szégyenérzetében eredeti családi nevét megváltoztatja. Gyermekének visszaszerzéséért egy civil szervezet segítségét kérve peres eljárást indít. Ennek okául azt adja, hogy "nem tudom tovább a lelkiismeretemet elhallgattatni."
 
1. eset: O. B. Éva
Mivel Magyarországon a gyermek és az anya védelmében is kötelező a terhesgondozás, először egy Zala megyei férjes asszonyról derült ki, hogy bár terhesen utazott Amerikába, visszatértekor már nem volt vele a kiutazásakor még magzati életkorát élő gyermek. Az illetékesek kötelességüket teljesítve jelentették is ezt a rendőrségen. Kezdetben azt hitték, hogy az asszony megölte a valahol világra hozott újszülöttet, de aztán a hivatalos vizsgálat során előkerült egy angol nyelvű okmány, amely arról szólt, hogy anyja a gyereket az Amerikai Egyesült Államokban örökbe adta. A munkanélküli szülők az ügylet értelmi szerzőjeként a  tanácsadó orvosra utaltak, majd tájékozatlanságukra jellemzően még vissza is kérdeztek, hogy akkor az általuk követett eljárás miért is nincs rendben.
Így 1996. január 4-én a Nagykanizsai Rendőrkapitányság intézkedésével indult meg az ún. Czeizel-ügyet föltáró magyar büntetőeljárás. Ennek nyomozati szakában 1998. július 16-án a Központi Bűnüldözési Igazgatóság családi állás megváltoztatásának alapos gyanúja miatt vádemelési javaslattal élt 17 örökbeadó anyával és az örökbeadásokat intézőkkel szemben.Czeizel Endrét és munkatársát hatrendbeli, emberkereskedelemmel foglalkozó szervezet keretében elkövetett családi állás megváltoztatásának bűntettével gyanúsítják. Társa, Gáti (Rosenstein, Rózsa) Mariann amerikai-magyar állampolgár ellen egyebek mellett illegális bevándorlók törvénybe ütköző befogadása miatt indult eljárás Kaliforniában. [10]
 
Tekintve, hogy a terhesen kiutazó és ott szülő anyák gyermekeiket az Amerikai Egyesült Államokban, illetve Kanadában hagyták többnyire tehetős örökbefogadó házaspároknál, az esetek egy részében csak visszafelé következtetve lehet bizonyítani, vagyis az Egyesült Államok igazságszolgáltatásának kellene megállapítania, hogy hány magyar nemzetiségű nő szült odakint olyan gyermeket, aki odakint azonnal amerikai állampolgárságot kapott. Mivel e gyermekeknek azonnal angolszáz neveket adtak, az esetek teljes körű föltárását e a körülmény is nehezíti. Amint azt illetékes magyar rendőrségi források is megerősítik, a fentiek miatt igen nagy a látencia, vagyis az ismertté nem váló esetek száma. A magyar sajtó száznál több illegális örökbeadási ügyletről számolt be.
Külön jellegzetesség még, hogy végül is a szülő nőknek, a magzati életkorú gyermekeket közvetítő szervezet tagjainak és az örökbefogadó szülőknek az érdekei csaknem azonosak. E sajátos érdekegyezés tovább erősíti a látenciatényezőt.
Talán a leghomályosabb és legvitatottabb kérdés, hogy mi is van a külföldre csempészett gyermekekkel. A magyar állam szuverenitásának, a vérségi és a területi elvnek az elemzése mellett további komoly humanitárius szempontok merülnek fel. A nyomozati eljárás elhúzódásán túl mindkét államnak több jogi kérdést is fontolóra kell vennie (amerikai oldalról az idegenekkel szemben felmerülő saját törvényeit, magyar oldalról kérdés, hogy vajon kimozdítsa-e a viszonylag hosszú ideje, vagyis a születés első pillanatától megfelelően más család körében nevelkedő gyermekeket stb.).
Nagyjából osztályokba sorolhatók azok a szülők, akik a tanácsadó orvos körét keresték fel.
Az I. csoportba tartoznak azok, akik titkolt és nem kívánt terhességgel, kétségbeesésükben fordultak az örökbefogadási programot meghirdető genetikushoz segítségért. [11]
A II. csoportba tartoznak azok a nők, akik a televízió erre bátorító műsorait látva úgy gondolták, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében bizony akár ők is szívesen vállalkoznának béranyaságra, avagy - enyhítő szóhasználattal - 'dajkaanyaságra'.
A III. csoportba azok sorolhatók, akik a fentieken túl előre megfontolt üzleti szándékból arra vállalkoztak, hogy "költségtérítés" vagyis kialkudott anyagi ellenszolgáltatás fejében nemzzenek gyermeket. Minden ilyen gyermek születése után szinte azonnal elveszítve családi jogállását a közvetítő-kereskedő hálózat (tanácsadó orvos, "tudományos titkár", védőnő [12],  szülész-nőgyógyász, ügyvéd, fotós, külföldi közvetítő, itthoni felhajtó stb.) szervezésében magyarországi vagy külföldi idegen családba került. [13]
A magyarországi hálózat akkor lépett ki a nemzetközi színtérre, amikor egy - az Amerikai Egyesült Államokban, Los Angelesben letelepedett és magát üzletasszonynak nevező - személy a meddő házaspárok oldalán a gyermekek iránt mutatkozó keresletet észlelve rájött, hogy újszülöttekért a tehetősebbek akár igen jelentős összegeket is hajlandók fizetni. Mivel viszonylag nem rég származott el Magyarországról, szüleit és további magyar kapcsolatait felhasználva kiépített egy felhajtóhálózatot, amelyben értelemszerűen lenniük kellett olyan orvosoknak, akik állásuknál fogva kapcsolatba kerültek titkolt terhességet viselő, megejtett vagy rossz szociális helyzetben lévő anyákkal, akiket aztán a megfelelő helyzetben át lehetett irányítani a "problémát" megoldó hálózathoz.
Ez a folyamat valamikor 1991-1992 környékén indulhatott, amikor Gáti (Rosenstein, Rózsa.) Mariann  már magyarországi örökbefogadásokat szervezett, de amelyek az akkor hatályos törvények szerint még törvényesen zajlottak le. A külföldi örökbeadásokat megszigorító törvényi változás 1995. májusában következett be, amit azonban - a jelek szerint - nem vettek figyelembe a hálózat működtetői. Őket a máig fennen hangoztatott abortuszellenes szólam (inkább add velünk örökbe, mint abortáld) mellett talán az is motiválta, hogy a gyermekek örökbeadásáért megfelelő csatornákon anyagi ellenszolgáltatásban részesülhettek.
 
2. eset: B. R. és M. T.
A magzat ára című interjúmban bemutattam, hogy egy többgyermekes, nehéz szociális körülmények között élő cigány család miként adta el 900.000 forintért gyermekét tehetős budapesti csúcsértelmiségieknek a tanácsadó orvos hálózatának közreműködésével. A család az adásvételt követő harmadik hónapban megint adásvételi szándékkal jelentkezett: újonnan fogant gyermeküket kínálták eladásra.
A korábbi ügylet megismétlését kilátásba helyező hálózat végül azzal magyarázta a házaspárnak, hogy miért nem veszi át a gyermeket, hogy az cigány származása miatt immár nem keresett. (Megjegyzendő, hogy az elutasítás, illetve lemondás valódi oka inkább az időközben megindult büntetőeljárás lehetett.) A családot a non-profit szervezet vette gondozásba.
 
3. eset: T. Tné
4 gyermekes családanya, aki négy megtartott és nevelt gyermeke után fogant ötödik gyermekét el akarja adni. A gazdálkodásra használt tanya felújítására, üzemeltetésére 500.000 forintos kölcsönt vettek föl, de a gazdasági reményeket jelentő több száz disznó pusztulásával együtt semmivé foszlanak a már amúgyis szegényes egzisztencia fenntartásának reményei is. A peremvidéki tanyán lakó családot árverezés fenyegeti. Ekkor az anya felkeresi az ismert genetikust, ahol nevet, címet és érdeklődőt kap a magzati életkorát élő gyermekre. Az alkudozó anya kezdetben 2 millió forintot remél egy német vevőtől. A genetikusnál beinduló büntetőeljárás nyomán azonban hirtelen bezárulnak az addig zavartalanul működő értékesítési csatornák, az anyának le kell mondania a pénzes vevőről, miközben még mindig várja azt a vevőt, aki legalább 500.000 forintot ígért a magzatért. Végül azonban ők is visszaléptek.
 
4. eset: N. J.
Alföldi faluban élő, fiatalkorú leányanya. A terhességéről tud a magzat biológiai apja, aki egyébként családos, idősebb ember, továbbá a leány anyja. N.J. a titkolt terhesség utolsó idejét a megyeszékhely megszüntetés előtt álló anyás csecsemőotthonában tölti, ahol állami gondozott leányanyák élnek együtt gyermekeikkel. A gyermeket ezen a megyeszékhelyen hozza világra s itt, a kórházban ismerkedik meg a későbbi örökbefogadó házaspárral, akik azonnal megnyerik "tetszését". E házaspár különben szerény anyagi körülmények között, kis házban él és 3 vér szerinti gyermeket nevel, akik más városokban, kollégiumokban laknak. Önzetlen szeretetük indítja őket N. J. gyermekének örökbefogadására. Az örökbeadó jól ismeri emberi értékeiket, és látszólag boldog is, hogy gyermeke ilyen lelkiekben gazdag helyre kerül. Az örökbefogadás pedig már rég jogerőre emelkedik, amikor a szülőanya mégis levelet ír: "Nagyon hiányzik a gyermekem, végül is én szenvedtem meg érte. Ezt a fáradságot vagy megfizetik nekem - 1.000.0000 - forint - vagy visszakérem a kicsit."
 
5. eset: Cs. R.
Ismerősei csak így emlegetik: "a boltos", mert egy ideig egy megyeszékhely kórházában az üzemi büfében dolgozott. Pest megyei településen él. "Császármetszés" címmel készítettem vele interjút, amelyben előadja, milyen körülmények között jutott ki Gáti (alias Rosenstein, Rózsa) Mariannhoz a kaliforniai Santa Anába, ahol néhány százezer forint értékű használt ruháért, háztartási gépért cserébe örökbe adta gyermekét. Külföldre a tanácsadó orvos körének közvetítésével jutott. Amerikába került gyermekét vissza akarja kapni.
 
6. eset: M. M.
Terhessége utolsó idejét a már említett az anyás csecsemő otthonban N. I.-vel töltötte együtt. M. M. huszonéves lány, aki édesanyja szoros felügyelete alatt él. Magzata alkalmi kapcsolatból fogant. Eltökéli, hogy lemond a gyermekről. Veszélyeztetett terhes, ezért már a szülést megelőzően is több időt kell a kórházban töltenie. Az örökbefogadni szándékozó családdal közben meghitt kapcsolata alakul ki: amit csak megkíván, hoznak neki (fagylalt, kávé, aranygaluska, stb.). Még az örökbefogadó nagymama is siratja a "jóravaló teremtés szomorú sorsát." A gyámhatóság előtti közös megjelenés előtti estén a szülőanya az örökbefogadó nagymamával levelet küldet az örökbefogadó szülőknek, amelyben a lemondásért cserébe 600.000 forintot kér.
Az örökbefogadók összetörnek: bár tehetősebbek, mégsem tudják leendő gyermeküket áruként kezelni. Úgy érzik, nem tudnak azzal a tudattal élni, hogy áruként vesznek maguknak gyermeket. Sírva lemondják az időpontot a közigazgatási hivatalnál, és közben remélik, hogy a máris szívükhöz nőtt kislány előbb-utóbb szerető családba kerül. Ekkor a szülőanya megijed, mert megkedvelte a családot, és biztos volt a dolgában. Kijelenti, hogy csak viccelt (!), és nem is gondolta komolyan. 1-2 nappal később mégis megjelennek a gyámhatóságon. A szülőanya az üdvözléskor hiányolja a puszit...
 
7. eset: Cz. D.
Felbomló házasság ideje alatt, külső kapcsolatból származó gyermek koraszülöttként jön világra. A szülőcsatornában fertőződik, agyi ciszta és nyaki izomcsomó-duzzanat nehezíti méhen kívüli életét. Szülőanyja azonnal magára hagyja, és a férjjel, a jogi apával együtt kész a lemondó nyilatkozat megtételére. Csakhogy a betegnek tekintett gyermek örökbefogadásától mindenki visszariad. 50% esélye van ugyanis az értelmi fogyatékosságnak. Végül egy házaspárnak megesik a szíve az elfekvőben hányódó kisfiún, és magához venné akkor is, "ha 3 lába és 5 füle van." Csakhogy a vér szerinti szülők időközben "megunják" a közigazgatási hivatalba járkálást és egy idő után már a fülük botját sem mozdítják a gyermek sorsának ügyét szolgáló idézésre. A szülői felügyeleti jog megvonása folyamatban van. A házaspár azóta gyámként gondozza a gyermeket. A szülőanya nemrég hírt adott magáról: telefonon 100.000 forintot követel, vagy ha nem, akkor visszakéri a gyermeket. Egyiket sem kapta meg.
 
8. eset: H. M.
Kelet-magyaroszági megyeszékhely "Palermo" nevű szállodájában lakik, feltehetően utcalány, akit terhessége idején is futtatnak, ezért nem akar sem anyaotthonba, se máshová menni. A személyes találkozást kerüli, csak telefonon hajlandó problémájáról, a gyermekről beszélni. Anyja a megyeszékhely külső peremterületén él, de ő sem tudja, mit is akar a lánya, de az a szándék nyilvánvaló, hogy a gyerekből pénzt akar látni. Ezzel a szándékával az anyja is egyetért. Elmondja, hogy 1, 5 millió forintot vagy egy lakást ajánlott föl neki egy bizonyos debreceni hölgy, akinek a keresztneve Ilona és aki "egy híres genetikussal van kapcsolatban". Az anyja kórházi dolgozóként a munkatársa volt, még D.-ből ismerte.
Az anyja még úgy tudta, hogy a civil szervezet is ad pénzt gyermekért. A szülés előtt álló lány is a szervezetre hivatkozik, miközben a saját üzleti elképzeléseit dédelgeti.  Miután ez nem vezetett eredményre, vagyis nem talált vevőt, azzal rágalmazta meg a civil szervezetet, amit ő maga akart tenni, vagyis hogy a gyermekét el akarta adni. Ezt követően a gyermekkel egy anyás csecsemőotthonba ment, ahol gyermekét néhány nap múlva állami gondozottként magára hagyta.
 
9. eset: ismeretlen
Kistarcsáról telefonáló ismeretlen anya, aki magzatáért mindenáron fizetős szervezetet keresett, anonim marad.
 
10. eset: A. N.
Az anya terhessége idején már tisztában volt azzal, hogy magánéleti problémái miatt megszületendő gyermekét nem tudja felnevelni. Éppen ezért többszöri próbálkozás után bejutott a nem kívánt gyermekek közvetítéséről ismert orvoshoz és segítségét kérte a gyermek örökbeadásához. A tanácsadó orvos egyik munkatársának a közvetítésével másnap kapcsolatba is került egy meg nem nevezett ügyvéddel, aki segítséget ígért a gyermek adoptálásához. Az anya elmondása szerint az ügyvéddel egyezséget kötöttek, hogy havonta átadandó pénzbeli juttatás (mindösszesen 135.000,- forint) ellenében A. N. hajlandó lemondani a születendő gyermekről.
Az anya ennek az ügyvédnek a közvetítésével V. Cs. szülészorvoshoz került az egyik budapesti kórházba, ahol 1997. május 12-én M. megszületett. A szülést levezető orvos állítólag többször is személyesen találkozott az illető ügyvéddel.
Minthogy a gyermek apró születési hibával, ajakhasadékkal (ún. nyúlszájjal) jött világra, az ügyvéd két nap után visszalépett az örökbefogadástól. Kérte viszont az anyát a már korábban neki átadott, összesen 135.000 forint visszafizetésére. Az anya annak ellenére kötelezettséget érez ennek visszafizetésére, hogy csalódott volt az "örökbefogadó" etikai magatartásával kapcsolatban.
Minthogy sem az ügylettől visszalépő ügyvéd, sem a biológiai anya nem kívánta a gyermeket gondozni, ellátni, a "visszáruként" kezelt gyermek ellátását két másik budapesti kórház vállalta.
A civil szervezet munkatársai tájékoztatták az anyát arról, hogy az általuk bemutatandó örökbefogadó pár a szövetség elveinek megfelelően kizárólag csak anyagi ellenszolgáltatás nélkül hajlandó M.-t örökbefogadni. Az anya ezután az örökbefogadási szándékkal érkező házaspárral elmondta, hogy bár rokonszenvesnek tartja őket, de csak 135.000 forint ellenében hajlandó a gyermekről lemondani és örökbefogadásához hozzájárulni.
A civil szervezet ekkor befogadó családot keresett a gyermeknek, akinek neveléséhez rendszeres anyagi támogatást nyújtott. A befogadó családból örökbefogadó család lett, gondoskodtak az ajakhasadék plasztikai sebészeti ellátásáról és a gyermek teljes elfogadásával idővel bizonyára enyhül majd M.-ben a  többszörös visszautasítottsága miatti lelki sérülés.
 
11. eset: G. Sz.
Budapest-belvárosi prostituált. Amerikából hazatérve itthon szülte meg leánygyermekét. A gyermek 2 hónapos korában keresi meg az egyik életmentő civil szervezetet. Elmondja, hogy nem szeretné egyedül felnevelni, "idegileg is kivan", és hogy a gyermek állítólag erőszakból fogant. Panaszkodik, hogy neki senki nem segít. Egy ideig egy budapesti külkerületben, Rákoscsabán volt az ottani anyaotthonban. A nevelő szülőt nem tartja jó megoldásnak, ő örökbe akarja adni. Elmondja, hogy gyermekét nem szoptatja, hanem lefeji és odaadja neki a tejet. Amikor kiderül, hogy a civil szervezet nem közvetít fizető örökbefogadókat, akkor visszalép a megbeszélt találkozótól.
"Nem vagyok én angyal, nem ismerem az apját, keressünk neki örökbefogadó párt!" - mondja korábban.
 
12. eset: M. E. és M. K.
Örökbeadás szándékával jelentkezik egy ifjú pár a civil szervezet egyik megyei ügyeleténél.
A 24 éves férfi válás és egy otthagyott gyermek után került össze a 4 éves kislányát nevelgető 21 éves fiatalasszonnyal. Kapcsolatukból gyermek fogant, miután az alábbi szövegű apróhirdetést jelentetik meg a megyei lapban: "Születendő gyermekünket módú családnak örökbe adnánk." Vevő nem érdeklődik, de az  újságíró igen. Az albérletről albérletre vándorló, a segélykérés idején hajléktalanná vált pár így indokolja a gyermek sorsának "rendezésére" vonatkozó elképzelését:
"A hirdetést azért adtuk fel, hátha jelentkezik valaki, aki jó körülményeket tudna biztosítania  gyermeknek. Úgy gondoltuk, ha kapnánk 500-550 ezer forintot, abból vehetnénk magunknak egy vidéki házat. Nem valami palotát, csak olyan szerényet, ahol meglennénk, gazdálkodnánk. Persze, ha több pénzt ajánlanának fel, azt sem utasítanánk vissza. Az ember annyiszor olvas gazdagokról, akiknek nem lehet gyerekük." [14]
A civil szervezet azonban visszakérdez: vajon akkor is örökbe adnák-e gyermeküket, ha  havi 1 ,- azaz Egy forintos térítési díj ellenében kapnának egy falusi házas ingatlant?! A pár erre boldogan dönt a magzatgyermek vállalása mellett.  Az adásvétel rovatban meghirdetett gyermek megszületik s már  úgy tűnik, minden megoldódik, amikor korábbi eseményekre derül fény. Előtörténet, hogy a pénz és hajlék nélküli pár hetekkel korábban egy Balaton parti városban "örökbefogadó" szülőkre bízta a fiatalasszony 4 éves kislányát. A városban fizetetlenül elhagyott szállást a szervezet segítségével utólag kifizetik, a folyamatban lévő rendőrségi eljárást is sikerül így megszüntetni. Bár azzal a szándékkal indulnak  a kislányt magánál tartó balatoni vállalkozóhoz, hogy őt is magukkal hozzák, végül meggondolják magukat. "Jó helyen van" - mondja az anya, amikor a szervezet tárgyalásból kizárt önkéntesei afelől érdeklődnek, miért is nem hozta el az idegen  családtól a gyermekét. Csak annyit lehet tudni, hogy a pár  még korábban 100.000 forintot kapott az "örökbefogadó" szülőktől. Azt nem lehet tudni, hogy végül  ki kit zsarolt, ki adott vagy kapott  az ügylet bonyolításáért további összegeket.
 
13. eset: P.-né K. E.
Czeizel Endre amerikai partnereként Rosenstein (Rózsa) Gáti Mariann édesanyja, R. Béláné magyarországi közreműködésével még  1996. májusában is utaztatott ki várandós asszonyt Los Angelesbe azzal a céllal, hogy az ott születő gyermek anyagi ellenszolgáltatás fejében amerikai örökbefogadókhoz kerüljön. 1996. Az 1996. május 5-én 0gy született meg Los Angelesben P.-né K. Erika Zoé nevű gyermeke, aki előzőleg a férjjel történt előzetes megbeszélés nyomán azért fogant meg, hogy később "egy amerikai házaspárnak öerökbe adják, a kapott pénzen pedig majd lakást vásároljanak." [15] A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a szülés után a "dajkaanya" hatezer dollárt kapott Gáti Marianntól. Ebből 1300 dollárt hozott haza készpénzben, 4700 dollárt pedig a devizaszámlájára utaltak. P.-né K. Erika Magyarországra visszatérve több terghes nő kiutaztatásának előkészítésében vett részt, amelyek azonban a megindult büntetőeljárás miatt meghiúsultak. Az ügyészség családi állás megváltoztatása miatt emelt vádat a gyermeküket külföldre juttató háűzaspár ellen.
 
14. eset: ormánsági házaspár
1999. januárjában a Baranya megyei Bíróságnál családi jogállás megváltoztatásának bűntette miatt kihírdették az első, jogerős ítéletet. A bűncselekményt elkövető házaspárt nyolc-nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték, de a büntetést a bíróság két év próbaidőre felfüggesztette. A vádlottak többnyire alkalmi munkára és jövedelempótló támogatásra szorultak. Két - korábban született - gyermekükkel szüleik lakásában éltek. 1994-ben egy postaládájukba dobott szórólap azt ígérte, hogy aki kapcsolatba lép e hirdetményt feladókkal, az "megalapozhatja a jövőjét!". A hirdetés feladójától megtudták, hogy amerikai házaspárok kívánnak gyermekeket örökbe fogadni, és ehhez "béranyákat" keresnek.
A férjétől teherbe eső asszony Gáti Mariann Budapesten élő anyjának R. Bélánénak a segítségével kiutazott Los Angelesbe, ahol 1995 januárjában két kislánynak adott életet. Az amerikai gyámhatóságot arról tájékoztatta a magyar asszony, hogy ikreiről gondoskodni képtelen, terhessége alkalmai kapcsolat eredménye, a gyermekek apját nem ismeri. A kaliforniai hatóság hozzájárulásával a magyar asszonyt vendégül látó gyermektelen tanárházaspár fogadta örökbe a kislányokat. Az örökbefogadók 8000 dollárt fizettek az ikreiről lemondó asszonynak, amit hazatérte után ház vásárlására és adósságainak törlesztésére fordított. Az ormánsági asszony később újra másállapotba került és ezt a magzatot is egy amerikai párnak szánta, de ennek kivitelezését az időközben beindult nyomozás meggátolta.
A bíróság megállapította, hogy a vádlottak bűncselekményt követtek el, amikor kijátszották a hazai örökbefogadási szabályokat, és gyermekeiket pénzért adták örökbe.
A tárgyaláson elhangozott, hogy az ikrek családi állapotának visszaállítására a magyar hatóságok nem látnak esélyt. [16]
A családi jogállás megváltoztatásának gyanúját felvető ügyek  hivatalos jegyzőkönyveinek birtokában a jövőben talán további esetek tanulmányozására nyílik majd lehetőség.
  EPILÓGUS "Nem mese az, gyermek!"  
1997. január 26-án az MTV 1. csatornáján közvetítették az Ön dönt! című műsort. Itt mutatták be a Bátorság, mami! című brazil kisfilmet, amely egy szociális válsághelyzetbe jutott többgyermekes anya döntési lehetőségeiről szól.
Az anya előtt álló kérdés az volt, hogy eladja-e magzati életkorát élő sokadik gyermekét az érte jó pénzt kínáló gyermekkereskedőnek, vagy sem. A műsor szervezői lehetővé tették, hogy az etikai-mentálhigiénés kérdésben a meghívott vendégeken, többek között a Bölcső Alapítványt létrehozó Budavári Zitán, Gyurkovics Tibor írón, T. Tné többgyermekes családanyán, Olgyay György tizenegy gyermekes édesapán, az Alfa Magzat-, Csecsemő-, Gyermek és Családvédelmi Szövetség elnökségi tagján, Duricza Ferenc református lelkészen kívül telefonos szavazatával a magyar társadalom is véleményt nyilvánítson és dönthessen.
Eredmény: 6217-en a magzati életkorát élő gyermek családban tartása és felnevelése mellett döntöttek, 6509-en viszont a gyermek eladása mellett döntöttek!
E nemzeti mentálhigiénés állapotunkra tragikusan jellemző és lesújtó "eredmény" tudatában és a külföldre közvetített gyermekek sorsának ismeretében szomorúan idézzük Balczó András kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok öttusázónkat.
Balczó a magzatvédelminek nevezett abortusztörvény "konszenzusos" elfogadása után tette föl látnoki kérdését az általa képmutatónak tartott társadalmi lelkiismeretnek: "Egy kilogramm magzathús hány dollárra jön ki?" [17]
Az eddig ismertté vált adatok szerint egy külföldre közvetített ma-gyar-or-szá-gi magzatgyermekért tizenöt és nyolcvanezer dollárt közötti összeget számláztak a tehetős örökbefogadóknak. Sok más kérdéssel együtt azt is jogosan kérdezhetjük: a magyarországi üzlettársak áfás vagy áfa nélküli áron számlázták-e a gyermekeket?
 
Úgy tűnik, mintha az életvédő Konszenzus egyik aláírója által meghirdetett és köre által megvalósított örökbeadási program sajátos olvasatban működött volna. A "népi", társadalmi olvasat ugyanis arról szólt, hogy akár költségtérítés, akár más anyagi juttatás formájában jelentős anyagi ellenszolgáltatást lehet kialkudni a közvetítéssel foglalkozóknál egy-egy nem kívánt, magzati életkorát élő gyermekért.
Ezzel az adásvételi ügyletek tárgyává tett magzati életkorú gyermek méltósága fiatal tenyészállat szintjére süllyedt.
E ténnyel szemben csekély súlyú az a mentegetődzés, hogy az - ilyen típusú! - örökbeadásnak a lehetősége nélkül e magzatgyermekek abortuszok áldazataivá váltak volna. Önzetlenül működő civil szervezetek társadalombarát ténykedése igazolja, hogy volt és van más alternatíva, létezik más, az anyagi ellenszolgáltatást teljességgel kizáró, nem az örökbeadó(k), hanem elsősorban a gyermek érdekeit érvényesíteni akaró örökbeadás is. [18]
Tény, hogy az akár szociális, akár mentálhigiénés-érzelmi okok miatt elutasított magzati gyermekek szüleikkel együtt túszhelyzetbe kerültek. E családi túszhelyzetek negatív föloldásának s egyben a gyermekek elleni erőszaknak a legszélsőségesebb formája az egészségügyi segédlettel történő abortusz, a magzatokkal történő kísérletezés, a újszülöttgyilkosság, vagy a ma még föl nem tárt szervkereskedelem, de kétségtelenül ilyen társadalomellenes gyakorlat a nem kívánt gyermekek adásvétele, a velük való kereskedés is.
Kérdéses lehet, hogy a helyzet ismeretében az olcsó moralizáláson túl tehet-e valami olyasmit is a problémát tapasztaló orvos, vagy más humán segítő, amellyel a válság nem elmélyíthető, hanem megelőzhető, gyógyítható.
A válsághelyzetbe került nő zsarolása - vagy fizet érte, vagy abortálom - magánemberként talán érthető, de közösségi emberként, azaz homo politicusként nem fogadható el. Az orvosként pedig vitathatatlanul a jogszerű és testi-lelki egészséget szolgáló megoldásokat kell keresnem és megvalósítanom.
A magzati életkorát élő gyermek vagy a már világra jött újszülött elpusztítása olyan szülői terror és deviancia, amelyben az anya maradandó testi és lelki sérüléseket okozva a társadalmi összetevők, a közérdek kétségtelen megsértésén túl önmagát is megcsonkítja.
A szociális vagy mentális válsághelyzetbe jutott terhes tehát éppen úgy betegnek tekintendő, mint az esetleg ugyanezen orvosnál jelentkező meddő nő.
Nem kérdés, hogy az egyik betegséggel nem gyógyítható a másik, vagyis a biológiai anya által nemkívánatosnak minősített gyermeknek egy másik családba való áthe-lyezésével még legális adopciók esetében sem oldódnak meg sem az akarata ellenére idegen családba csempészett gyermek, sem a vér szerinti anya (szülő) problémái. Kérdéses, hogy milyen állapotban van azoknak az  örökbefogadó szülőknek a lelki egészsége, akik pénzt, esetenként talán egész vagyont fizettek - gyermekeik birtoklásáért avagy szeretetük tárgyáért?
Eddigi ismereteink szerint sem szociális, sem pedig pszichés szempontból nemhogy nem rendeződött, hanem még tovább romlott a gyermeküket akár külföldön, akár idehaza örökbe adó, magzatukkal esetenként kereskedő szülők szociális és lelki egészsége. Sorsuk a remélt nyereség helyett súlyos veszteségek egész sorozatát zúdította rájuk:

• a sokrétű nyomorhelyzetben méhük, anyaságuk prostitúciójára kényszerült asszonyok
• elvesztették gyermeküket,
• a tettükről tudomást szerző környezetben megvetik őket,
• hosszadalmas, állampolgári jogaikat bizonytalanná tevő büntetőeljárás szakadt rájuk,
• szociális nyomorukhoz
• lelki és párkapcsolati zavarok (post-adoptive syndroma, PADS) járulnak,
• Itt jegyezzük meg, hogy a vesztett terhességek lélektani hatásaival hasonló kórképeket mutatnak azok a szülők (apák is!), akik jóvátehetetlen cselekedetnek tartják gyermekeik örökbeadását és akiknél ezért különféle pszichés zavarok mutatkoznak. E kérdés további tanulmányozásra lenne érdemes.
• a családokban visszamaradó testvérek hasonló lelki károsodással élik majd meg az eladott testvér traumáját, mint a post-abortus survivor syndromák esetében (PASS), így  náluk is számítani lehet pszichés zavarokra.

A külföldön örökbe (el)adott gyermekek után, akiknek sorsáról máig sem tudunk és feltehetően ezután sem fogunk tudni semmi biztosat, ennek a tárgyiasító gyermekszemléletnek a szülők az igazi vesztesei.  De vesztes az a közösségi, nemzeti lelkiismeret is, amely nem tud elszámolni, hogy "hová tette boldogtalan fiait!"
Sajnálható, hogy a híres orvos-genetikus ebben közreműködő külső és belső munkatársaival a hozzájuk forduló betegeknél (mert betegnek, súlyosan veszélyeztetett terhesnek tekintendő a titkolt vagy szociális válságterhességet viselő asszony) nem a probléma következetesen életvédő megoldása irányában alakította ki örökbeadási gyakorlatát, tehát az anyagi haszon szempontjának betüremkedésével mintha nem sikerült volna megőriznie a megfogant és orvosának, szüleinek kiszolgáltatott emberi személyek méltóságát és tiszteletét.
Sajnálható, hogy noha figyelmeztették ezen "gyógyító" tevékenység problematikus vonásaira, e javító szándékú bírálatoknak valami miatt mégsem szentelt figyelmet.
Meglehet, hogy a kérdés leegyszerűsített kezelése helyett összetett szociális, jogi, pszichológiai és mentálhigiénés terápiára lett volna szükség, hogy ne csak a meddő párok betegségét, hanem a betegeknek tekinthető és ugyancsak nála jelentkező szociális és mentális válságterheseket is illő módon kezelje, részesítse utógondozásban, hogy e működésből ne alakulhasson ki az anyaság prostitúciója!
Súlyosan aggályos ugyanis, ha olyan orvos jut tudományos-közéleti hatalomhoz, aki ekként  hirdeti szexológiai-genetikai egyszeregyét: "nem látok különbséget aközött, hogy valaki a mellét vagy a méhét adja kölcsön". [19]
Elgondolkodtató továbbá, hogy e kétségtelen túszhelyzetek megoldására alkalmas volt e a nem-hippokratészi alapokon nyugvó, hanem szolgáltatói, ebből fakadóan pedig eleve haszonelvű orvosi szemlélet. A lombikból kiszabadult, létrehozója szándékától egy idő után már függetlenül is terjengő mentálhigiénés járvány további fertőzésének magakadályozására, megelőzésére éppen ezért ma már következetes és összetett életvédő programra van szükség. Olyanra, amely biztos etikus alapokról különféle tudományok interdiszciplináris módszereit alkalmazza és ezeket népszerűsítő formában is közzéteszi. Egy ilyen program célja az, hogy a magzati életkorát élő személyt - ha vér szerinti szüleinek természetes védelmében, szeretetében már nem részesülhet - ne alázzák meg emberi méltóságában azzal, hogy orvosi vagy kereskedői kísérletek tárgyává teszik! Ez mindenekelőtt új lelki egészségvédelmi szemléletet, mondjuk ki itt és most: új nemzeti egészségvédelmet igényel! Olyant, ahol a lelki egészség pozitív módon képvisel értékeket, elveket, modelleket. Ahol az emberi kultúra magas minőségét képviselve eredményesen előzi vagy oldja meg a lelki egészség különféle problémáit, ahol nem csupán a szándék, hanem az eredményesség is a proszociális értékek és az élet minőségének fejlesztésével, az életigenlő magatartásformák támogatásával jár,  mert egyedül így járulhat hozzá az erkölcsök megszilárdításához, ezáltal az önpusztító és romboló megnyilvánulások és viselkedési minták ritkulásához, a tételes vallásoktól függetlenül is létező és romboló bűn megelőzéséhez vagy következményeinek gyógyításához.

"Az embert nem lehet egyszerű eszközként sem fajának, sem a társadalomnak alárendelni: önértéke van. Az ember személy. Értelme és akarata következtében abban a helyzetben van, hogy a közösség, a szolidaritás és az önátadás kapcsolatába léphet embertársaival."

(Gaudium et spes)