Baranyiné Sári Judit:
Az abortusz-kérdés Magyarországon

I. MI AZ ABORTUSZ?

1. Fogalmak tisztázása

Ma Magyarországon kevesen tudják pontosan, hogy mi az abortusz. Ez nemcsak a népesség nagy részéről mondható el, hanem a legilletékesebbek, maguk a terhességmegszakításra jelentkező várandós anyák sem tudják.

Sokukban csak a műtét során tudatosodik, hogy mi történik velük, de vannak akik az egészet fel sem fogják!

Fontosnak tartom dolgozatom elején tisztázni az abortusz fogalmát és azokat a fogalmakat, ill. kérdéseket, amelyek felmerülnek ezen témával kapcsolatban.

Az abortusz latin eredetű szó, az aborior, "elvetél", "idő előtt világra jön" igéből származik. A szó általános értelmében jelenti a még életképtelen magzat eltávozását a méhből.1 A magyar nyelvben a terhességmegszakítás vagy a magzatelhajtás szavak a megfelelői. Szoros értelemben az emberi magzat méhből való eltávozásáról vagy eltávolításáról van szó.2

Az abortusznak orvosi szempontból két formáját különböztetjük meg:

1. Spontán vagy akaratlan vetélés - Abortus spontaneus

2. Művi vagy mesterséges vetélés - Abortus arteficialis

Spontán vetélésnek nevezzük a terhesség külső beavatkozás nélkül történő megszakadását. A spontán bekövetkező vetélések eredményeként a magzatnak nem kell feltétlenül meghalnia. Általában elfogadott és az egyetemi tankönyvek is így tanítják, hogy a 20. hét után születő (vagy 500g súly feletti), és életjelenségeket mutató magzatok életbentartására van esély. Ezt még a tankönyvek szóhasználata is alátámasztja, hiszen míg az életképtelen magzatokat abortumnak, addig ezeket a magzatokat újszülötteknek nevezik.

A spontán abortuszok aránylag gyakoriak. Hazánkban 1970 és 1990 között a megállapított terhességek kb. 20%-a végződött spontán vetéléssel. Ennek oka lehet az anyai szervezet valamilyen elváltozása vagy betegsége, vagy a pete ill. magzat rendellenességei. Az esetek egy részében - főleg korai időszakban megszakadt terhességeknél - természetes szelekciós mechanizmus érvényesül.

Művi vetélésnek nevezzük, amikor az egyébként természetesen zajló terhességet külső beavatkozással megszakítják. Ezt nevezi a köznyelv abortusznak. A művi abortusznak a magyar jog szerint két formája van:

1. "engedélyezett"

2. "törvénytelen"

A kettő abban különbözik egymástól, hogy míg az "engedélyezett" abortuszt a törvény hozzájárulásával hajtják végre felhasználva az orvostudomány eredményeit a magzat elpusztítása érdekében, addig a "törvénytelen" abortuszt a törvények tiltása ellenére végzik, fokozottabban veszélyeztetve ezzel az anya életét is.3

Közvetlen művi abortuszról van szó, ha a beavatkozás célja a magzat megölése, közvetett művi abortuszról, ha az anya meggyógyítása, de következményeként a magzat eltávozik az anyaméhből.4 Tehát ide kell sorolni azokat az eszközöket (méhspirál) és tablettákat (esemény utáni tabletta) is, amelyeket egyes nők mint "fogamzásgátló" készítményeket használnak, holott azok magzatelhajtó hatásúak. A méhspirál lényege, hogy a méh űrterébe felhelyezve megakadályozza a megtermékenyült pete beágyazódását, vagyis a szó igazi értelmében abortuszt eredményez. Ugyanez mondható el az "esemény" utáni tablettáról is, mivel nem az emberi élet elindulását akadályozza meg, hanem alkalmatlanná teszi a női szervezetet a megtermékenyült petesejt befogadására.5

Nincs olyan szakmai (orvosi, jogászi stb.), társadalmi, politikai vagy egyházi közösség vagy tekintély, amely az abortuszt önmagában jónak minősítené. Ez az alapvetően egységes vélemény azonban abban a pillanatban megoszlik, amikor az abortusz "rossz" jellegének meghatározására kerül sor. Ha pedig egészen konkrétan merül fel a kérdés, hogy a megfogant magzati élettel mit szabad tenni, még szembetűnőbbé válnak az ellentétek.

Az egyik pólus - a "pro life" mozgalom - körül azok csoportosulnak, akik számára a foganás pillanatától kezdve szent és tiszteletre méltó az emberi élet, amit a legnagyobb nehézségek árán is óvni és védeni kell. Az orvosi és társadalmi beavatkozásoknak is az életért kell történniük, még olyan nehéz esetekben is, mint amikor az anya és a magzat élete egyszerre forog kockán; és akkor is, ha például csak az anya élete menthető meg. Vagyis az erőfeszítés közvetlenül csakis az életért történhet, és direkt sohasem irányulhat senki (még a magzat) élete ellen sem.

A másik pólust - pro choice (választásért) mozgalom - azok alkotják, akik az utód elvállalásában "teljes szabadságot", követelnek maguknak.6 Nézetük szerint az emberi élet a születéssel kezdődik, a magzat nem személy. Az anya önrendelkezési joga alapján szabadon dönt a terhesség megszakításáról vagy megtartásáról - különösen annak első harmadában - mivel testének (méhének) "használatát" szabadon megtagadhatja a magzattól, illetve nem kötelezhető a szülésre, mivel annak statisztikailag megállapítható veszélyei vannak.7

E két ellentétes nézetrendszer alapján megállapítható, hogy az abortusz megengedhetősége, megnevezésének szigora, - hogy magzatelhajtásnak, művi vetélésnek, magzatölésnek vagy magzatgyilkosságnak nevezzük-e - attól függ, minek tartjuk a magzatot méhen belüli fejlődésének különböző stádiumában: potenciálisan embernek, animált (szellemi lelket birtokló) személynek, avagy csupán biológiai lénynek. A válasz részben filozófiai, részben biológiai jellegű, egymástól eltérő vagy egymást kiegészítő.8

A kérdés tehát az, hogy mikor kezdődik a születendő emberi élet? Milyen időponttól beszélhetünk arról, hogy az embrionális fejlődésben már a személyes voltunk magját hordozó emberi lélek jelenik meg? A szaknyelv ezt animációnak nevezi. A Szentírás nem ad eligazítást az animációra vonatkozólag. Az erkölcsteológia fejlődésén belül, nagyjából a középkortól számítva kísérhető nyomon két nézet szinte párhuzamos vitája.9 A görög filozófiából a legnagyobb visszhangot Arisztotelész nézete keltette, főként Aquinoi Szent Tamás közvetítésével. Eszerint az emberi magzat embrionális fejlődése során először vegetatív (növényi) fokozaton megy át, majd szenzitív fokon (amely megfelel az állati léleknek), míg végül - nagyjából az agy kifejlődésével - jut el az emberre jellemző, értelmes lélekkel rendelkező állapotba (anima rationalis).10 Ez az ún. szukcesszív animáció elmélete. Ma ez a nézet általában a méhbe való beágyazódásig megy el. Ezzel áll szemben az ún. szimultán animáció elmélete, mely szerint a megtermékenyített petesejt már úgy tekinthető, mint a sajátos emberi élet hordozója, beleértve az emberi lelket is.

A genetika ma már eldöntötte, hogy a megtermékenyített petesejt az emberre van beprogramozva. Nehéz megmondani személyes voltunk s vele szellemi lelkünk megjelenésének pontos kezdetét. Az Egyház tanítása szerint a fogantatás pillanatában kell időzítenünk a lélek megjelenését.

Másik fontos tisztázandó kérdés, hogy mikortól számít a magzat élőlénynek, illetve embernek? Az orvosi nyelv a megtermékenyített petesejtet zigótának nevezi, amely egyetlen sejt, és a megtermékenyítést követően osztódni kezd, s ezáltal kialakul az embrió, amely elnevezés jelenti a meg nem született gyermeket a megtermékenyüléstől a szívműködés megindulásáig. Ezután, a születésig magzatról beszélhetünk. A szívműködés az embernél a fogamzást követő hatodik héten indul meg, tehát az embrionális kor hat hét, a születésig tartó magzati kor harmincnégy hétig tart.

Az egyed élete egyértelműen a fogamzáskor kezdődik. Biztosan tudjuk, hogy az anyaméhben fejlődő lény él. Biológiai szempontból a zigóta és a megszületett egyed azonos, mivel az zigótában ugyanaz a kódolt információ van jelen, mint a későbbi szervezetben, csak megfelelő körülmények kellenek ahhoz, hogy a magzat megszülessen. Nem létezik olyan határpont a megtermékenyítés és a születés között, amely a fejlődésben olyan minőségi ugrást jelentene, amely alapján azt állíthatná bárki, hogy itt még nem emberi életről van szó, s a következő lépésben már igen. Az egyik fejlődési szakasz sem alacsonyabb rendű a másiknál az ember életében (egészen az öregkorig). Semmi sem jogosít fel arra, hogy valamelyik szakaszt kizárjuk az emberi létből. Arról nem is beszélve, hogy ha a magzatot élőlénynek tekintenénk, de embernek nem, vajon milyen kategóriába sorolhatnánk ezeket a "lényeket"?11

Végül következzen néhány olyan kifejezés, amelyek az abortuszpártiaknak kedvenc jelszavai, de teljes mértékben elferdítik a valóságot. Szeretik hangoztatni: "Minden gyermek - kívánt gyermek legyen!" ("... és ha nem kívánt, akkor öljük meg!") Ez egyértelműen egy önző kijelentés, amely egy gyermek világra jöttét és élethez való jogát alárendeli valakik pillanatnyi hangulatának vagy óhajának. Mondhatjuk, hogy a világon nincs is nem kívánt gyermek. Ugyanis, ha nem szeretik, és nem kívánják saját, vér szerinti szülei, szereti a jó Isten, és azok az emberek, akik szeretetből fogadnak örökbe gyerekeket.

"Minden nőnek rendelkezési joga van a saját teste felett." Igen ez igaz.

Természetesen joguk van a saját testükhöz, de a máséhoz már nem! Biológiai abszurditás, ha valaki a magzatot a nő testéhez számítja. Hiszen a terhesség alatt nem beszélhetünk egy testről, hanem legalább két életről és testről. Külön dobog az anya és külön a gyermek szíve.

"Senki nem kényszerítheti másra saját vallásos nézeteit, erkölcseit." Ha valaki kijelenti, hogy nem hisz Istenben, az nem azt jelenti, hogy jogában áll megölni valakit az utcán, lopni vagy ittasan autót vezetni. Az élet védelme általános emberi etika, amely mindenkit kötelez.

Az életvédőket azzal vádolják, hogy "szülési kényszert" akarnak bevezetni. Az abortuszpártiak ezzel szemben a magzat számára akarnak "kényszerű halált".12

2. Az abortusz gyakorlatának rövid története

Az ókori törvényekben, jogszokásokban számos olyan norma található, mely egyértelműen arra utal, hogy az ember a történelem kezdetétől fogva védendő értéknek tekintette a magzatot, nem ismerte a mai értelemben vett művi terhességmegszakítás - szándékos abortusz - fogalmát.

Ebből a tényből két, egymással szemben álló következtetés vonható le:

1. A művi terhességmegszakítás gondolata fel sem merült az ókori ember előtt, mint cselekvési lehetőség, a gyakorlatban lényegileg nem fordult elő, ezért nem is maradt nyoma a joggyakorlatban.

2. A művi terhességmegszakítás annyira természetes volt, hogy beszélni, rendelkezni sem kellett róla.

Az első pont gondolatát gyakorlatilag a művi terhességmegszakítás mai gyakorlata ellen fellépők fogadják el. A második pontban jelölt elképzelést teszik magukévá azok akik napjainkban a művi terhességmegszakítás teljes szabadságának eszméjét képviselik.13

A teljesség kedvéért azt is hozzá kell tenni, hogy míg az abortusz nem volt általános, a gyermekgyilkosságot viszont annál szélesebb körben gyakorolták. Mindez azért volt így, mert az abortusz életveszélyes beavatkozásnak számított a nő számára is. Kétféle módszert ismertek: 1. mérgeket adtak be a nőnek; 2. a nő hasára próbáltak fizikai eszközökkel hatni. Mindkét módszer gyakran a nő számára is végzetes sérüléseket okozott.14

Az emberiség "ős" törvénykönyvei közül Hammurabbi törvénykönyvé-nek 209-214. § -ai szólnak a magzat védelméről. Például a 209. § szerint: "Ha egy awélum (szabad nemes) awélum lányát megütötte és magzatát elvetéltette vele, 10 siglum ezüstöt fizessen a magzatért." A 210. § szerint: "Ha ez a nő meghalt, (a megütő) lányát öljék meg."15 A rendelkezésekből egyértelmű az anya életének, valamint a magzat jogainak védelme. Azonban érezhető, hogy nem a szándékos művi terhességmegszakítást szankcionálják.

Az ókori ember világképében az emberi élet egyértelműen létezik az anyaméhben. Erre számtalan forrást találunk a Bibliában (erről bővebben II/1.). A bibliai népek körében az egyértelmű magzatvédelem mellett ismeretlen volt a művi abortusz.

A szabad abortusz elkötelezett hívei szívesen támaszkodnak állítólagos görög gyökerekre, eközben felszínesen hivatkoznak Platon és Arisztotelész műveire. Az ókori görög történelemből a következő állapítható meg: 1. Egyetlen görög törvény nem szól arról, hogy az abortusznak bármilyen formája megengedett lenne. 2. A spártaiak körében létező az a szokás, hogy a torzszülött gyermekeket elpusztítják, de ez nem azonosítható az abortusz legalizálásával. 3. Platón és Arisztotelész sehol nem szól a művi terhességmegszakítás lehetőségéről, úgy tűnik, a fogalom nem ismert előttük. 4. A görög nőnek nincs közjogi státusa, így elképzelhetetlen az abortusz "női joga". 5. A jogi hagyományok szerint a férfi és a nő házasságának alapvető célja a gyermeknemzés, ez a tény ellentétben áll az abortuszlegalizáció esetleges lehetőségével.16

A római jog abortusz megítélésében két korszakot különböztethetünk meg: 1. A "klasszikus" szabályok szerint az abortusz alapvetően erkölcsileg bűnös cselekedet. 2. A császárkortól kezdve az erkölcsök lazulásával egyes források (pl. Ovidius, ifj. Plinius) leírnak ekkor ténylegesen előfordult abortuszokat, azonban mindig elítélően, nem valamiféle "szülői" jogként.17

A kereszténység a IV. században szabad vallás lett. Ezt követően kiépítette saját magzatvédelmi és abortuszellenes gondolatvilágát, amely részben az Ószövetségen alapult, részben az egyházatyák tanításain. A "Ne ölj!" a keresztények alaptétele, amelybe a lehető legnagyobb természetességgel, minden vita nélkül beleértődött a magzati élet védelme is. Minden terhességmegszakítás "gyilkosság"-ként bíráltatott el a gyakorlatban. A legújabb egyházi és pápai nyilatkozatok a fogamzástól kezdve teljes értékű személynek tekintik a magzatot, ami azt jelenti, hogy minden abortusz kiközösítést von maga után.18

Napjainkban Nyugat-európai jogállamokban korlátlan, kizárólag az anya akaratától függő abortusz nem létezik. Ez azt jelenti, hogy ma nincs "szabad" abortusz, azonban sehol sem teljesen "tilos" az abortusz. Mindenütt jogilag korlátozott abortuszrendszer létezik. Különbség a korlátozások rendszerében van. Alapvetően két megoldási mód létezik:

1. Az indikációs korlátozások módszerét követő országokban csak valamilyen meghatározott ok megléte esetén lehet a terhességet megszakítani (pl. az anya életének veszélyeztetése, a terhességet bűncselekmény okozta). Ezen országok közé sorolható: Svájc, Spanyolország, Belgium, Portugália, Németország, Írország, Anglia, Luxemburg, Málta, Finnország, Izrael és részben Olaszország.

2. Az időbeli korlátozások rendszerét követő országokban egy meghatározott időpontig - általában a fogamzástól számított 10-12 hétig - az anya szabadon dönthet a terhesség megszakításáról. Az időpont eltelte után általában csak meghatározott indikáció esetén szakítják meg a terhességet. Ezen országok közé sorolható: Ausztria, Hollandia, Görögország, Dánia, Franciaország, Svédország, Norvégia, Törökország.19

Világviszonylatban megállapítható, hogy a nagy népességű országok (pl. USA, Kína, Oroszország, Japán) követik általában a szabad modellt, míg a "kis népek" a szigorúbb megítélést követik. Ázsiai országokban az iszlám, buddhista és hindu kultúrkörökben szigorúan védelmezik a megfogant életet. A népesség számához mért horribilis nagyságú 6,5 milliós "magyar modell" azonban egyetlen országnál sem fordul elő.20

3. Hogyan végzik az abortuszt?

A művi terhességmegszakításnak három fő csoportja van:

I. Azok az abortuszok, amelyek során a méhbe alulról hatolnak be.

II. Azok, amelyeknél valamilyen mérget használnak a magzat megölésére, majd azt követően a méh egyfajta szülési folyamat során kiürül.

III. Azok, amelyeknél a méhbe felülről hatolnak be.

I. Az alulról végzett abortuszoknak több típusa van:

Az egyik az ún.menstruáció szabályozás: Ez egyfajta igen korai vákuum-aspirációs abortusz, amelyet minden hónapban elvégeznek, terhességtől függetlenül. Az eljárás lényege, hogy a méh tartalmát egy vékony szívóval kiszívják.

Másik módszer az előbb már említett vákuum-aspiráció: Ennél az abortőr (nem nevezném orvosnak) előbb lebénítja a méhnyak záró izomgyűrűjét, majd szétfeszíti azt. Ezután a méhbe juttat egy műanyag csövet, amelynek a vége késszerűen éles. A szívóerő a gyermek testét darabokra tépi, majd leszívja a mélyen a méhfalba gyökerezett méhlepényt is a méhfalról. Végül a magzat darabjait egy palackba szívják. Az alkalmazott szívóerő huszonkilencszer erősebb, mint egy otthoni porszívó.

Harmadik "megoldás" az ún. diletáció (tágítás) és curretage (küret): Hasonlít a szívásos abortuszhoz annyiban, hogy itt is ki kell tágítani a méhnyakat. Ez az ún. Hegar-tágítókkal történik, melyek a méh hajlásának megfelelően hajlított fémpálcák fél miliméterenként növekvő átmérővel. Miután a műszerrel elérik a megfelelő tágasságot, az abortőr egy küretkanalat, hurok alakú acél kést juttat be a méhbe. Ezzel az eszközzel a magzatot és a méhlepényt darabokra vágja, és kikaparja a darabjait egy tálba. Az ismertetett három módszert a terhesség első trimeszterében (1-3. hónap) végzik.

A 12. hét után alkalmazzák a tágítás és kiürítés módszerét: Ehhez egy fogószerű eszközre van szükség, mert a magzat csontjai már megkeményedtek. Az abortőr felnyúl a fogóval a méhbe - miután erőszakkal kitágította a méhnyakat - megragadja a magzat egyik lábát vagy más testrészét és egy csavaró mozdulattal leszakítja a test többi részéről. Ezt újra meg újra megismétli. Az aszisztens feladata a test részeinek az összeállítása.21

II. A mérgezéssel történő abortusznak szintén több formája létezik. Az egyik RU-486 vagy Mifegyne (Mifepriszton) néven ismert szer. Ennek a vegyületnek az engedélyezése Franciaországban 1988. szeptemberében történt. Franciaországon kívül eddig Angliában, Németországban és Ausztriában került bevezetésre. A szer hatóanyaga a petefészek sárgatest hormonjának, a progeszteronnak a hatását függeszti fel. Ha a progeszteron termelése leáll, illetve ebben az esetben kioltják, a magzat elsorvad, meghal. A terhes nő, ha észleli havivérzésének elmaradását, jelentkezik a tablettát alkalmazó kórházban, ahol megfelelő vizsgálatok után - a terhesség 50. napjáig bezárólag - megkapja a szert. Majd 48 óra elteltével, miközben a magzat már elhalt, hüvelyen át vagy intravénásan prosztaglandint kap, mely az elpusztult magzat kilökődését elősegíti.23 Ezen eljárás alkalmazására csak kórházban kerülhet sor, mivel olyan erős vérzés léphet fel, hogy véradásra is sor kerülhet.

Másik formája a sómérgezéses eljárás, amelyet a terhesség 16. hete után használnak. Ilyenkor a méhnyakon át egy nagy tűvel átszúrják a méhfalat és a magzatburkot is. Koncentrált sóoldatot fecskendeznek be a magzatvíz helyébe. A gyermek ezt a folyadékot belélegzi, lenyeli, a méreg hatására kínlódik, rángatózik. Több mint egy órás szenvedés után hal csak meg. Másnap megjelennek a "szülési fájdalmak" és a nő megszüli halott gyermekét. 24

III. A felülről végzett abortuszok legáltalánosabb módja az ún.hysterotomia: Ezt fejlettebb magzatok esetében alkalmazzák. Nem más, mint egyfajta korai császármetszés. Az anya hasát és méhét sebészeti módszerekkel felnyitják. A gyermeket kiemelik a méhlepénnyel együtt, majd a szemétbe dobják. Az abortőr egy kis babát emel ki az anyaméhből, aki lélegzik, megpróbál sírni. Ráborítja a méhlepényt, amitől megfullad. Egy másik megoldás, amit ilyenkor használnak, hogy a kiemelt élő magzatot vizes vödörbe dobják, és ott megfullad. Mások elvágják a baba köldökzsinórját, amikor még a méhben van, így nem kap oxigént, és megfullad. Várnak kb. 5 percig, majd kiemelik a meghalt gyermeket.25

Hazánkban a fenn ismertetett módszerek közül a legelterjedtebb, és leginkább alkalmazott a vákuum-aspiráció. 1993. január 1-jétől törvényileg tiltották be a küretkanállal végzett műtéteket, mivel nagy mértékben veszélyeztették az anya egészségét. Előre haladott terhességek esetén használják a mérgezéses eljárást (só, ill. cukoroldat), valamint a hysterotomia-t. Az RU 486 még nem került bevezetésrse, azonban Szegeden folynak kísérletek, melyek célja egy esetleges későbbi forgalmazás.

Az utóbbi fél évszázadban Magyarországon megdöbbentő számú abortuszt hajtottak végre. A meglévő adatok csak a legális művi terhességmegszakításokra vonatkoznak, nem számolva bele a törvénytelen beavatkozásokat és a spirál, valamint gyógyszeres abortív hatást előidéző szereket. 1950 és 1980 között összesen 4.528.240 abortuszt végeztek, azaz átlagosan naponta 325-öt. A kivágott magyar életek száma Svájc 1950. évi lakosságával azonos. Az abortusz hirtelen 1956 után hatalmasodott el. Ekkor engedélyezték államilag. 1957-1966 között 1.642.417 abortuszt végeztek, az évenkénti átlagos szám 140-180 ezer közötti volt. Az abortuszok száma ezen a magas szinten állandósul 1973-ig, majd a fogamzásgátlók hatására csökkent és 1977-től a családáldás elleni védekezésnek a hormonális fogamzásgátlók szedésével történő gyakorlata terjedt el. 1967-1976 közötti tíz évben az abortusz 1.616.787 volt. Ebben az időszakban voltak évek, amikor az abortuszok száma kétszázezer fölé emelkedett, majd 1974-től 100.000 alá csökkent. 1977-1987 évek közötti abortuszok összes száma egymillió alatt maradt: 902.286, az éves abortuszok száma pedig 78.000-90.000 között ingadozott.26 Napjainkig a számok elérik a 6,5 milliót (ld. Függelék 1.táblázat)

Abasáron 1991-ben egyedülálló emlékművet állítottak, az akkor "még csak" 5 millió kioltott magyar gyermekéletért, amelyet azóta számos bel- és külföldi politikus keresett fel, és rövid idő alatt az élők közös engesztelő imahelyévé vált.

1. Magyar Katolikus Lexikon Bp. 1993., SZIT 1.Kötet 16.p. [Vissza]
2. u.o. [Vissza]
3. Dr.Gresz Miklós: Az abortusz Bp., 1990..Szent Gellért Egyházi Kiad. 6-7p. [Vissza]
4. Magyar Katolikus Lexikon Bp., 1993, SZIT I.kötet 16.p. [Vissza]
5. Dr.Gresz Miklós: Az abortusz Bp.,1990., Szent Gellért Egyházi Kiad. 18-19.p. [Vissza]
6. Balázs Pál: Miért tragédia az abortusz? in: Vigilia, 1989/4 248-249.p. [Vissza]
7. Jobbágyi Gábor: A méhmagzat életjoga Bp., 1997 SZIT 9.p. [Vissza]
8. Glóner Rózsa: Halál helyett az élet kultúrája Róma, 1997., Erkölcsteológiai füzet 5.31.p. [Vissza]
9. Boda László: "Emberré lenni vagy birtokolni"Bp., 1994.Márton Áron Kiadó 2. kiad. 161.p. [Vissza]
10. Boda László: A megtermékenyítés és az emberi lélek kezdete in: Vigilia 1986/8 609.p. [Vissza]
11. Surján László: Kis magyar embriológia in :Vigilia 1989/4. 256-257.p. [Vissza]
12. Dr. John C. Wilke és Barbara Wilke: Abortusz - kérdések és válaszok Bp., 1998 , Pro Life Alapítvány 279-282.p. [Vissza]
13. Jobbágyi Gábor: A méhmagzat életjoga Bp., 1997, SZIT 51.p. [Vissza]
14. Dr. John C Wilke és Barbara Wilke Bp. 1998, SZIT 25.p. [Vissza]
15. Ókori keleti történeti chrestomathia Szerk. Narmata János Bp., 1965. Hammurabbi törvénykönyve 144.p. [Vissza]
16. Jobbágyi Gábor: A méhmagzat életjoga Bp., 1997 SZIT 57.p. [Vissza]
17. i.m. 65. p. [Vissza]
18. CIC 1398. kánonja Bp., 1985. SZIT [Vissza]
19. i.m. 78-79. p. [Vissza]
20. i.m. 90-91.p. [Vissza]
21. Dr. John C. Wilke és Barbara Wilke: Az abortusz Bp., 1998, SZIT 104-105.p. [Vissza]
23. Paksy Mária: Szeresd és engedd élni Bp., 1994, Ecclesia 81.p. [Vissza]
24. Dr. John C. Wilke és Barbara Wilke Bp., 1998, SZIT 106.p. [Vissza]
25. i.m. 110-111.p. [Vissza]
26. Dr. Molnárfi Tibor: Nemzeti létünk és az abortusz in "Együtt az életért fenntartások nélkül" Első napi előadésok, 1990. május 11-12. 36-37.p. [Vissza]


II. rész: Az egyház tanítása

© 1999, Magzatvédő Társaság