A katolikus egyház tanítása abból az alapgondolatból indul ki, hogy az élet a fogamzással kezdődik. A már megkezdett élet visszafordíthatalanul emberi személy kifejlődésére irányul, ami a legnagyobb védelmet érdemli. A "Ne ölj!" (Kiv 20,13) a keresztény világnézet alaptétele, melybe a lehető legnagyobb természetességgel beleértődik a magzati élet védelme is. Az elv alól az Egyház kivételt nem ismer, vagyis az abortuszt, mint az élet kioltását, elutasítja.

A Biblia elejétől végéig az élet különböző formái iránti mély érzék és az Isten iránti tiszta érzék kinyilatkoztatja nekünk: az élet, amelyet az ember törhetetlen reménnyel keres, olyan szent ajándék, amelyben Isten feltárja misztériumát és nagylelkűségét.¹ A szentírási szövegek nem beszélnek szándékos abortuszról, nem is tartalmaznak rá vonatkozó kifejezéseket és közvetlen tilalmakat, úgy tekintik a magzatot, hogy természetes következetességgel rá is érvényes Isten "ne ölj" parancsa.

A nem hívő Anatole France mondta: "A legnagyobb érték maga az ember." Ennek miértjét azonban nem adta meg. Azt az Ószövetségben, a Teremtés könyvében leljük meg. "Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak..., Isten megteremtette az embert, saját képmására alkotta, férfinak és nőnek teremtette." (Ter 1,26-27) A következő vers szerint Isten átadta az embernek az emberteremtés jogát: "Isten megalkotta őket, Isten szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet...." (Ter 1,28). Ez a tény adja meg az emberi utódnemzés isteni eredetét és az erkölcsi rendhez igazodó felelősséget is.² Amikor Ádám feleségét "Évának" nevezte, ezzel jelezte hivatását, ti. azt, hogy "az élők anyjának" kell lennie (Ter 3,20).³ Izrael isteni áldás jelének tekinti a termékenységet: az unokák az "öregek koronája" (Péld 17,6), a gyermekek mint "olajfacsemeték az asztal körül" (Zsolt 128,3).⁴

Isten oltalma alá veszi az ember életét és megtiltja a gyilkosságot. A Szentírás isteni parancsként adja az ember elé a "ne ölj" parancsolatot (Kiv 20,13; MTörv. 5,17) a Sinai Szövetségben. Ez a parancs része a Tízparancsolatnak, mely az Úr és választott népe közötti Szövetség szíve: de része volt már annak az ősi szövetségnek is, melyet Isten az emberiséggel kötött a földön eláradt bűnt és erőszakot elmosó vízözön után: "Az ember kezéből a férfi testvére kezéből számon kérem az ember életét" (Ter 9,5).⁵

Kain testvérgyilkossága mint az eredeti bűn következménye tárul elénk, annak érzékeltetésére, hogy az ősbűn újabb bűnt fogan. Isten e testvérgyilkosság gazságáról így beszél: "Mit tettél? Vedd tudomásul, hogy öcséd vére felkiált hozzám a földről. Ezért átkozott leszel..." (Ter 4,10). Az anyaméhben végrehajtott "kaini tett" még súlyosabb, hiszen itt maga az anya támad méhe magzatára, és a teremtésben való együttműködést vissautasítva oltja ki saját gyermeke életét, és ezzel megszakítja az isteni teremtés folyamatát.⁶

A mózesi törvénykezés foglalkozik az emberi élet kioltásának különböző eseteivel, de még nem számol a magzatgyilkosság tényével. A diaszpórában elő hellenisztikus zsidóság azonban kialakított magában bizonyos véleményt. A Kiv 21,23. versének görög fordítása (Septuaginta) nyújtott erre lehetőséget. A héber szöveg itt azt mondja, hogy ha a férfi véletlenül vetélést idéz elő, csak akkor kell fizetnie "élettel életért", ha az anya meghal. A görög szöveg ezt úgy adja vissza, hogy akkor kell életet adni életért, ha az embrió már "kialakult", s ebben az esetben kifejezett büntetéssel sújtja az abortuszt.⁷ Mózes 5. könyvében található egy Mózestől származó törvény, mely a mának is szól: "Íme én ma eléd tárom az életet és a jót, a halált és a rosszat... eléd állítottam az életet és a halált, az áldást és az átkot; válaszd tehát az életet, hogy élj, te és az utódaid is" (MTörv 30,15-16).

Számtalan forrást találunk arra vonatkozóan, hogy az emberi élet egyértelműen létezik az anyaméhben:

• Jákob és Ézsau már anyjuk méhében harcot vívtak, sorsuk már eldőlt: "De a fiúk tusakodtak a méhében ... Az Úr pedig ezt mondta neki; két nép van a méhedben, két nemzet válik ki belsődből." (Ter 25,22-23).

• Dávid kijelentette, hogy Isten volt Istene már az anyaméhben: "Te oltalmad alá vettettem az én anyámnak méhétől fogva, az én anyámnak méhétől te voltál nékem erős Istenem." (Zsolt 22,11)

• A legplasztikusabb, legelevenebb leírása méhen belüli életnek szintén a Zsoltárok könyvében található: "Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében ... csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid, könyvedben minden meg volt írva, a napok is, melyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg közülük." (Zsolt 139, 13-16).

• Jeremiás prófétaságára rendeltetése meg volt határozva már anyja méhében: "Így szólt hozzám az Úr igéje; Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél megszenteltelek, népek prófétájává tettelek."(Jer 1,4-5).

Az Újszövetségi Szentírás szövegei között sem találunk konkrét utalást az abortusz erkölcsi megítélésére vonatkozóan. Értelemszerűen az Újszövetségre is érvényes a mózesi törvény "Ne ölj!" parancsa, amelyet a kereszténység az Isten- és az emberszeretet kettős főparancsának és a jézusi új "szeretet-parancs"-nak a szellemében értelmez. Az ószövetségi törvény kötelezővé tette a szívbéli istenszeretetet (MTörv, 6,5) és az önszeretet mértékével azonos felebaráti szeretetet (Lev 19.18). Az Újszövetség a szeretet új mértékét Jézus önfeláldozó példájában látja, és törvényként fogadja el az utolsó vacsorán elhangzott krisztusi parancsot: "Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért." (Jn 15,12-13). A magzatelhajtásról szóló sajátosan keresztény tanítás a minden törvényt magába foglaló szeretet-parancsra épül.

János apostol a gyilkosság bűnét már a mindent elemésztő gyűlölet szellemére is kiterjeszti: "Aki gyűlöli testvérét, gyilkos, márpedig tudjátok, hogy egy gyilkosnak sem maradandó birtoka az örök élet." (1Jn 3,14c-15).⁹

Az újszövetségi kinyilatkoztatás megerősíti az élet értékének vitathatatlan elismerését kezdeteitől fogva. A termékenység dícsérete és az élet féltő várása hangzik el Lukács evangéliuma elején. Amikor a Keresztelő Szent Jánost méhében hordozó Erzsébet köszöntötte Máriát, a magzat Jézust Urának vallotta, aki akkor még nem érte el magzati fejlődésének harmadik hónapját. Ugyanabban a "történelmi pillanatban" jelentkezik Keresztelő János anyjának, Erzsébet méhében: "Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat méhében. Megtelt Erzsébet Szentlélekkel, és hangos szóval kiáltotta: Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse. Hogyan lehetséges ez, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám. Mert íme, amint felfogta fülem köszöntésed hangját ujjongva mozdult meg a magzat méhemben." (Lk 1,41-45).¹⁰

Erzsébet isteni sugallatra észrevette, hogy Mária gyermeket vár. Ez a gyermek, aki nem más mint a Messiás, akkor legfeljebb két hetes lehetett és alig nagyobb, mint egy gombostűfej. Ez a magzat, aki a modern orvosi technológia számára egyszerű eset, könnyedén kimosható az anyaméhből, ez volt a Messiás, aki azon kívül, hogy Isten Fia, teljes emberi lény is volt,¹¹ aki a magzati élettől kezdve sorsközösséget vállalt velünk, emberekkel, életünk minden szakaszában és helyzetében (vö. Jn 1,14).¹²

Máté evangéliumában olvashatjuk, hogyan beszél Jézus a gyermekekről: "Aki befogad egy ilyen gyereket a nevemben, engem fogad be. De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül... jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék." (Mt 18,5-6). "Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül!" (Mt 18,10).

A fentiek alapján azt állíthatjuk, hogy az Újszövetségben is benne foglaltatik a még teljesen ki nem fejlődött emberi élet, vagyis a magzati lét értéke és védelme, és ezzel párhuzamosan a magzatölés tilalma is.

A Katolikus Egyház az abortuszkérdést illetően egyértelműen kimondja: "Tekintettel arra, hogy a már megkezdett élet visszafordíthatatlanul emberi személy kifejlődésére irányul, az a legnagyobb védelmet érdemli. Ezért az abortuszt egyértelműleg elutasítja, mint az emberi élet kioltását, tehát gyilkosságot, majdnem gyilkosságot."¹³ "Az emberi élet szent, mert kezdeteitől fogva Isten teremtő cselekedetét hordozza és örökre különleges kapcsolatban marad Teremtőjével, mint egyetlen céljával. Egyedül Isten az élet Ura annak kezdetétől egészen a végéig."¹⁴ "Isten az emberekre bízta rá az élet fenntartásának kitüntető szolgálatát, és ezt emberhez méltó módon kell végezni."¹⁵

Az Egyház hivatalos tanítása megélt tapasztalatokkal, tudományos kérdésekkel, filozófiai gondolkodásokkal való kapcsolatban alakult ki. Ez a tanítás a kinyilatkoztatás légkörében született, távol attól, hogy az emberi értelem hatalmas lehetőségeinek ellentmondjon, vagy elfojtsa őket. Az első századtól kezdve hangsúlyozta minden erőszakos terhességmegszakítás erkölcsi rossz voltát. Ez a tanítás nem változott.

Az első keresztény századok az emberölést a legsúlyosabb bűnök közé sorolták a hittagadással és a házasságtöréssel együtt. A II. század második negyedében keletkezett keresztény irat, "A Tizenkét apostol tanítása" - a "Didaché" - elsőként fogalmazta meg a magzat életére vonatkozó isteni parancsot: "Két út van, egy az életé, egy a halálé, a két út között pedig nagy különbség van... Az utasítás második parancsa így szól:Ne ölj, ne hajtsd el a magzatot, a megszületett gyermeket ne öld meg..."¹⁶ A 230 körül keletkezett Diognetosz levélben olvashatjuk: "A keresztények magzatelhajtást nem követnek el." Az Ancyrai Zsinat 314-ben szigorú büntetéssel sújtotta a magzatelhajtás minden formáját. Athenagorasz szerint a keresztények embergyilkosnak tartják azt a nőt, aki gyógyszerrel idézi elő az abortuszt. Tertullianusz szerint: "Embergyilkosság megakadályozni azt, hogy a természetnek megfelelően szabadon szülessék meg a gyermek. Nincs semmi különbség abban, hogy valaki már megszületett gyermek életét oltja ki, vagy a születendőét teszi tönkre, hiszen ember az, aki még meg nem született."¹⁷ Szent Ágoston (354-430) a magzatelhajtást kifejezetten a gyilkosság egyik válfajaként kezelte. A keleti egyházatyák közül Nagy Szent Vazul (330-379) minden magzatelhajtást emberölésnek tartott, így 450-re kialakult az Egyházban az egyértelmű tan, mely minden magzatelhajtást emberölésnek tart, függetlenül a magzat korától.¹⁸

XI. Kelemen pápa 1701-ben az egész egyházra kiterjesztette a szeplőtelen fogantatás ünnepét. Ez támogatta azt a nézetet, hogy minden emberben a fogantatástól jelen van az értelmes lélek. IX. Pius 1854-ben a Katolikus Egyház dogmájaként hirdette ki, hogy Mária "fogantatása első pillanatától, mentes volt a bűntől. 1869-ben ugyanő fogalmazta meg, hogy minden magzatelhajtás kiközösítést von maga után. 1895-ben a Szent Officium úgy rendelkezett, hogy az anya érdekében elkövetett abortuszt csak méhen kívüli terhesség és méhrák esetében tartja elfogadhatónak.¹⁹ Az 1917. évben megjelent Kánonjogi Kódex megerősíti a IX. Pius által bevezetett anathémát, és kiközösíti nemcsak az abortuszt végrehajtó személyt, hanem magát az abortáló anyát is.

A Kúria, a pápák és a zsinati határozatok a XX. században szintén élesen szemben álltak az abortusszal. XI. Pius a Casti Connubii című enciklikában (1930. december 31.) lényegében a kommunista gyakorlatban, s a fasiszta elméletekben már ekkor létező gondolatokkal száll szembe, visszautasítva az abortuszt igazolni akaró rafinált érveket: "Egy másik súlyos bűnt is meg kell említenünk Tisztelendő Testvérek, mellyel az anya méhében lévő magzat ellen követnek el merényletet. Egyesek szerint ez megengedett, az anya és az apa akaratától függ. Mások csak akkor tartják megengedhetőnek, ha igen súlyos okok vannak, melyeket orvosi, társadalmi és fajnemesítési javallatoknak mondanak." "Nem lehetnek olyan nehézségek amelyek hatálytalaníthatnák Isten belső természetük szerint rossz tetteket tiltó törvényeit..." Akár az édesanya, akár a gyermek életére törnek, mindenképpen Isten és a természet törvénye ellen vétenek... Egyformán szent, azaz sérthetetlen mindkettőjük élete, s elpusztításukhoz még a közhatalomnak sem lehet joga..."²⁰ XII. Pius kizárt minden közvetlen abortuszt, azaz minden olyan beavatkozást, mely közvetlenül arra irányul, hogy megölje a még meg nem született emberi életet, "akár cél ez a gyilkosság, akár más célhoz vezető eszköz."²¹ 1951-ben kijelentette: "Minden emberi lény, még az anyaméhben lévő gyermek is, közvetlenül Istentől, és nem a szülőktől, vagy akármilyen társadalmi vagy emberi hatalomtól kapja az élethez való jogát. Tehát nincs olyan ember, emberi hatalom, tudomány, nincs olyan orvosi, eugenetikai, társadalmi, gazdasági, erkölcsi "utasítás", amely érvényes bírósági címet adhatna vagy mutathatna fel, hogy közvetlenül és határozottan rendelkezzen egy ártatlan emberi élettel.."²² XXIII. János újra megerősítette, hogy az emberi élet szent, mert "fogantatásától kezdve föltételezi Isten teremtő tevékenységét". A II. Vatikáni Zsinat a "Gaudium et spes" című lelkipásztori konstitúcióban (1965) nagyon komolyan elítélte az abortuszt:"Az életet a leggondosabban kell óvni már a fogamzástól kezdve. A magzatelhajtás is, a csecsemők megölése is szégyenletes bűntett."²³

VI. Pál pápa"Humanae vitae" című enciklikájában (1968) a Casti Connubii és a Gaudium et spes alapján ismét határozottan kijelenti:"...Mindenképpen vissza kell utasítanunk a már megkezdett aktus direkt megszakítását, s még inkább a közvetlen abortuszt mint a gyermekek számának törvényes szabályozási módját."²⁴

II. János Pál pápasága alatt a Katolikus Egyház az eddigieknél is sokkal határozattabban állt ki az élet védelmében. 1980-ban adta ki a püspöki szinódus a Családjogi Chartát. Ennek 4. § -a egyértelműen kimondja: "Az emberi életet a fogantatás pillanatától kezdve feltétlen tiszteletben kell tartani és védelemben kell részesíteni. Az abortusz közvetlenül megsérti az ember alapvető jogát az élethez."²⁵ A pápa által 1981-ben kiadott "Familiaris Consortio" című dokumentum megerősíti, hogy az Egyház az élet oldalán áll, védi az emberi életet "bármilyen fokon vagy körülmények között is legyen az élet".²⁶ Ennek a következetes tanításnak jogi vonatkozásait szilárdította meg - a Zsinat szellemében átdolgozott és 1983 január 25-én kihirdetett, valamint ugyanezen év advent első vasárnapján hatályba lépett - új Egyházi Törvénykönyv. A Törvénykönyv 1398. kánonja lényeges eltérés nélkül megerősíti az 1917. évi Kánonjogi Kódex formuláját, amikor így fogalmaz: "Aki sikeresen magzatelhajtást végez, önmagától beálló kiközösítésbe esik."²⁷

A Hittani Congregatio 1987. február 22-én adta ki Instrukcióját az emberi élet tiszteletéről és az utódnemzés méltóságáról ("Donum vitae"). Az instrukció egyértelműen és határozottan kijelenti, hogy "minden emberi lényt- mint SZEMÉLYT - létének első pillanatától tisztelni kell."²⁸ A Donum vitae-t kiemelkedően fontos dokumentumként kezelhetjük; egy váltás kezdetét jelenti, amelyben a Katolikus Egyház hangsúlyozottan jogi, emberi jogi kérdésként fogja fel az abortuszkérdést, szemben a korábbi évtizedek hangsúlyozottabban erkölcsi kérdésével.

1995. március 25-én Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén hozta nyilvánosságra a pápa encikklikáját "Az emberi élet sérthetetlenségéről" ("Evangelium vitae"). Korunkat a "halál civilizációjának" nevezi, s vele szemben meghirdeti "az élet és a szeretet civilizációját". Az "élet új kultúrája" mindannyiunktól azt a bátorságot kívánja, hogy egy új életstílust öltsünk magunkra, mely abban mutatkozik meg, hogy a konkrét döntések alapja az értékek helyes rendje;"a lét elsőbbsége a birtoklással, a személy elsőbbsége a dolgokkal szemben".²⁹ Az enciklika összefoglalja az Egyház évszázados tanítását, rávilágít kíméletlen igazsággal korunk legmélyebb és legsúlyosabb hibáira, ugyanakkor kiutat is mutat a "halál civilizációjából". Egy forradalmian új világképet és cselekvési lehetőséget kínál fel korunknak, melyben az emberiség történetének legsúlyosabb válságába került.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1956. szeptember 12-i körlevelében szólt az abortuszról. A körlevél kiadását az 1956 nyarán a Rákosi-féle példátlan abortuszliberalizáció indokolta. A körlevél részletesen elemzi a terhességmegszakítás súlyos erkölcsi, egészségügyi, szociális és demográfiai következményeit. Ez a körlevél azonban csak 1986-ban kaphatott könyvnyilvánosságot. Három évtizeddel később, 1991. július 3-án a Püspöki Kar a pápalátogatás előestéjén nyilatkozatot adott ki 'A megfogant emberi élet védelmében". A nyilatkozat felhív a fogamzástól számított emberi élet védelmére. A teendők között első helyen fordul a magyar törvényhozókhoz, hogy az abortusz kérdésében az élethez való alapvető emberi jog alapján döntsön.

Meghatározó és pótolhatatlan szerepe van az "élet kultúrájában" a családnak. Az emberi jogoknak alapvetően fontos társadalmi dimenziói vannak, amelyek a családban jutnak kifejezésre. Nem véletlen, hogy a család a társadalom alapja, a család alapja pedig a házasság. A házasság és a család intézményének jelentősége nyilvánvaló, abból is kitűnik, hogy a mai társadalom mélyreható változásai, a velük járó nehézségek ellenére is, újra meg újra , különféle formában megmutatják ennek az intézménynek igazi természetét.³⁰

Maga Isten a szerzője a házasságnak, amelynek javai és céljai vannak, és ezek mindegyikének igen nagy jelentősége van az emberi faj fennmaradása, az egyes családtagok személyes fejlődése és örök sorsa, továbbá magának a családnak és az egész társadalomnak méltósága, biztonsága, békéje és jóléte szempontjából.³¹

Isten különleges részt ad a férfinak és a nőnek a teremtés művéből. Az embernek az Isten uralmában való részesedés fejeződik ki abban a felelősségben, mellyel tartozik a szorosan vett emberi életért. E felelősség csúcsa az élet ajándékozása a nemzés által a férfi és a nő részéről a házasságban. A házastársak nagysága abban áll, hogy együttműködnek Istennel, aki a maga képmását átadja az új teremtménynek.³²

Az Egyház Tanítóhivatala hangsúlyozza, hogy a gyermeknek joga van ahhoz, hogy házasságon belül foganjon, ott hordják ki, ott jöjjön világra és ott nevelődjön fel, mivel saját szüleivel való biztos és elismert kapcsolata által fedezheti fel, érlelheti meg saját emberi identitását. A házastársak joga, hogy eldöntsék, milyen időközönként hány gyermeket kívánnak világra hozni, figyelembe véve az értékek helyes rangsorát és az objektív erkölcsi törvényt, amely kizárja a fogamzásgátlók, a sterilizáció és az abortusz alkalmazását. A társadalom életereje és egyensúlya megköveteli, hogy a gyermekek a család ölén jöjjenek a világra és hogy ez szilárdan a házasságon alapuljon.³³

T.R. Malthus (1766-1834) ún. népesedési törvénye szerint a népesség szaporodásának állandó tendenciája, hogy nagyobb fokon növekszik, mint a létfenntartáshoz szükséges javak növekedése. A túlságos népszaporodást megbosszulja a természet maga: fertőző betegségek, éhinség, gyilkosságok, háborúk stb.visszaszorítják a népesség számát a rendelkezésre álló létfenntartási lehetőségek színvonalára. Gondolatait világosan kifejezik következő sorai Muzslay István SJ idézete szerint: "Aki képtelen arra, hogy a saját munkája révén gondoskodjék magáról és akit családja sem tud eltartani, annak a világban, ahol már minden hely foglalt, semmi joga az életfenntartásra...A természet kényszeríti arra, hogy tűnjön el."³⁴

F.A. Hayek véleménye szerint a malthusianus népességelmélet - miszerint a népességnövekedés világszerte elszegényedéssel fenyeget - egyszerűen téves. Ez az elmélet a maga korában többé-kevésbé ésszerű megközelítése volt a problémának, a mai körülmények között azonban irrelevánssá vált. A sűrűbb népesség lehetővé teszi az olyan technikák és technológiák alkalmazását, amelyek egy gyéren lakott területen használhatatlanok. Tehát a népességnövekedés előfeltétele mind a gazdasági, mind a kultúrális és a társadalmi haladásnak, pl: Japán, Svájc és Hollandia jóléte.

A rendelkezésre álló javak és gazdasági lehetőségek megfelelő felhasználásával még nagyobb létszámú népességnek is biztosítható jólét a földön, mivel a Teremtő szinte kimeríthetetlen termékenységet oltott a természetbe, az embereket pedig olyan képességekkel ajándékozta meg, hogy a teremtett dolgokat a saját szükségleteik kielégítésére fordíthassák (vö. MM 189.). Mindez nem zárja ki, hogy a föld gazdaságilag elmaradott részein, ahol a születési arányszámok magasak, feszültség áll fenn a népesség szaporodása és a rendelkezésre álló létfenntartási javak között. Az élelmiszerrel való ellátottság ma korántsem minősül az emberiség legsúlyosabb problémájának. A világ mezőgazdasága, állattenyésztése és élelmiszeripara mai fejlettségi fokán a világ népességének a többszörösét is el tudja látni a szükséges létfenntartási javakkal.³⁵