Európai családpolitikák:
A magyar családpolitika története
Írta: Tárkányi Ákos

1. A magyar család- és népesedéspolitika kezdetei
2. A családi pótlék rendszerének története
3. Az anyasági és gyermekgondozási segélyek története
4. Társadalom és társadalompolitika


1. A magyar család- és népesedéspolitika kezdetei

     Magyarországot a múlt század végéig a XX. századihoz képest magas termékenység jellemezte, a teljes termékenységi arányszám az 1880-90-es években 5,0 fölött lehetett. Az 1890-es években indult meg a termékenységnek a tartós csökkenése (ezt a nyers születési arányszám alapján tudjuk, a teljes termékenységi arányszám csak 1897-től kezdődően kiszámítható). (Ugyanakkor tény, hogy Pest-Budán és az ország még néhány más területén már a XIX. század közepe táján észrevehetők a termékenység csökkenésének első jelei [1].) Az első világháború alatti átmeneti nagy zuhanás után a nyers élvszületési arányszám csökkenése tovább folytatódott. Az arányszám a háború után nem egészen tért vissza háború előtti szintjére és a háború után csökkenése valamivel gyorsabbá vált, mint amilyen a háború előtt volt [2]. Ha az 1920-30-as években tapasztalt üteme tartósnak bizonyult volna, akkor körülbelül az 1960-as évekre elérhette volna a 0 értéket. Az 1930-as évek végén viszont megállt az akkor már mintegy fél évszázada tartó folyamatos csökkenés.
     A halandóság - a nyers halálozási arányszám - tartós csökkenése az 1880-as években indult meg, tehát csak egészen kevéssel a termékenység csökkenésének megkezdődése előtt. Magyarországon - a nyugati országok jelentős részétől eltérően - csak néhány évig tartott az az időszak, amikor a halandóság már csökken, de a termékenység szintje még nem [3].
     Az ezer lakosra jutó házasságkötések éves száma az 1870-estől az 1890-es évekig körülbelül 10%-kal, 10 körüliről 9 körüli értékre csökkent. A csökkenés ekkor megállt, és az első világháború által okozott átmeneti óriási kilengéstől eltekintve nagyjából ezen a szinten ingadozott az 1929-ben kezdődő nagy gazdasági világválságig. Ekkor, az 1930-as években megindult egy gyorsuló csökkenés, mely a második világháború végéig tartott, amikor az arányszám értéke 8 körül volt [4].
     A termékenység csökkenése Magyarországon először az 1930-as években merült föl komolyabb politikai problémaként. Illyés Gyula írásai - Pusztulás című cikke a Nyugatban 1933-ban és Magyarok megmentése című cikke ugyanott 1934-ben - sikeresen ráirányították a kormány figyelmét a demográfiai problémákra. Illyés Gyula a nemzeti érzést összekapcsolta a nagyszabású földosztás agrárszocialista és kisgazda követelésével. Az "egykézés" miatt hangoztatott aggodalma azt jelentette, hogy szerinte a termékenység csökkenése előkészíti a terepet a (nemzetiszocialista) németség magyarországi terjeszkedése előtt. A meggyengülő, majd kihaló nép helyét nyilván elfoglalja az erősebb szomszéd 1. Illyés szerint olyan közhangulatot kell teremteni az országban, hogy "a népnek ismét érdeke és öröme teljék a gyermekben", és olyan állam létrehozására van szükség "melyben ki-ki utódainak létét is biztosítva látja". Mi lehet mindennek az eszköze? "A pusztulásnak csak a földosztás vethet gátat" - írja. Tanú című folyóiratában Németh László az Illyés-féle helyzetelemzés alapján Debreceni Káté címmel pontokba szedte az általa szükségesnek vélt intézkedéseket. Rajta kívül más politizáló értelmiségiek körében is visszhangra találtak Illyés Gyula írásai.
 Kovács Alajos, a Központi Statisztikai Hivatal akkori elnöke nevetségesnek minősítette a magyarság elfogyásával kapcsolatos aggodalmakat2. A KSH elnökének véleménye ellenére a kormány 1934. július 7-9-i ülésén részletesen foglalkozott a problémával [5]. A kormányülésen elhangzott, hogy "a hitbizományok kérdése körülbelül 1700 óta téma Magyarországon, ugyanis a kötött birtokok...gátolják a földművelő néprétegek gazdasági terjeszkedését és megerősödését" és "állandó forrásai az agrárszociális bajoknak". Azt találták a probléma lényegének, hogy a gazdák birtokuk elaprózódásának megakadályozására csak kevés gyermekre vállalkoznak, egyes vidékeken (pl. Ormánság) tipikusan csak egy gyermekre.
     A kormányülésen elhatározottak alapján született 1936:XXVII. tc. 270 ezer holdon kisbirtok, 150 ezer holdon kisbérlet létesítését irányozta elő3, a megvalósításra 25 évet hagyott, mert a kormány szemlélete szerint kisajátításról szó sem lehet, csak a valamilyen módon (tipikusan halálozással) felszabaduló birtokok használhatók fel (ezen kívül még egyes nagybirtokok kényszerbérletbe adása merült föl). Csak a magukat mezőgazdasági munkával fenntartani képes személyek kaphattak földet. Annak ismeretében, hogy az 1926-28-as és - különösen - az 1945-ös földosztás milyen méretű volt, az 1936:XXVII. tc. által tervbe vett és törvénybe iktatott intézkedések jelentékteleneknek mondhatók. (A kormány - a Gömbös-kormány - nyilván nem kívánt komolyabban szembeszegülni a földbirtokosok érdekeivel.)
     Az első nagyobb földosztást jelentő 1926:XXXVI. tc. alapján két év alatt körülbelül 1 millió katasztrális holdat osztottak ki, ebből 700 ezer holdat kapott mintegy 300 ezer földnélküli és törpebirtokos. Sok életképtelen törpegazdaság jött létre, a következő években e törpebirtokok nagy részét eladták vagy elárverezték. Nagyatádi Szabó Istvánnak az 1918. évi kisgazdapárti programja, amely a törvény alapjául szolgált, annál jóval radikálisabb volt, több föld szétosztását vette tervbe. Az 1939:IV. tc. alapján a zsidó származású tulajdonosaiktól 1942. végéig elvett 620 ezer holdból 150 ezret kisbirtokosok kaptak meg. Végül az 1945-ös nagy földosztásnál 5,4 millió katasztrális holdat sajátítottak ki, ebből 3,4 milliót osztottak szét és még ebből is sok életképtelen törpebirtok lett, és sok jogosult még ilyen nagy terület kiosztása mellett sem kapott földet [6]. Ez mutatja, hogy milyen óriási mértékű földosztás jelenthetett csak érdemi társadalmi és gazdasági reformot a jelentős részében nyomorgó parasztság és a mezőgazdasági cselédség számára. Ehhez képest a korábbi földosztások nem jelentettek érdemi változtatást, és az 1936:XXVII. tc sem tekinthető átütő jelentőségű intézkedésnek, népesedéspolitikai szempontból sem.
     Az 1936:XXVII. tc. tehát lényegében csak azért említésre méltó, mert a többi, földkérdéssel kapcsolatos intézkedéstől eltérően ez döntően népesedéspolitikai indíttatású volt. A magyar agrártársadalom sokszor brutális szegénységét szociográfiákban és szociografikus riportokban a városi olvasóközönség elé táró népi írók között pedig lényegében csak Illyés Gyula volt az, aki a népesedéspolitikai szempontot hatékonyan az érdeklődés homlokterébe emelte. A földosztást pártoló és az agrárnépesség súlyos helyzetére a figyelmet ráirányító népi írók működése mellett említést érdemel még több hasonló célú - gyakran református hátterű - egyesület, és a jezsuiták által megszervezett4, nagy tömegeket megmozdító katolikus agrármozgalom, a KALOT, amely mezőgazdasági népfőiskoláin a modernebb gazdálkodásra igyekezett rávezetni a falusi fiatalokat és ezt egy általa remélt nagyarányú földosztás társadalmi és technikai előkészítésének is tekintette. A katolikus püspöki kar többsége5 azonban hallani sem akart semmiféle nagyobb arányú földosztásról [7]. (1946-ban aztán a KALOT-ot a megszálló hatóságok egy erre ürügyet szolgáltató eset kapcsán betiltották6.)
     Ugyancsak említésre méltó a pécsi szociálpolitikus, majd polgármester, Esztergár Lajos által kidolgozott úgynevezett produktív szociálpolitika, melynek gyakorlati megvalósulása főleg az Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCSA) lett. A produktív szociálpolitika gondolatának lényege az volt, hogy a szociálpolitikának képessé kell tennie a szegényeket arra, hogy a nyomorból kiemelkedve a társadalom hasznos, önmaguk fenntartására képes, "produktív" tagjaivá váljanak (és hogy így nem utolsó sorban vissza tudják fizetni az államnak azt a segítséget, amelyet az szegénységük idején nekik nyújtott). Az ONCSA-program keretében az 1940-es évek elején 12 ezer szegény kapott házat, többségük falun, néhány ezer pedig földet. Az ONCSA-t egy Országos Szociális Felügyelőség nevű szerv irányította saját tanácsadói, vármegyei közjóléti előadók és közjóléti szövetkezetek révén. Az ONCSA-telepeken lakó családok életmódját, gazdálkodását folyamatosan ellenőrizték [8].

2. A családi pótlék rendszerének története

     A második világháború előtt (de még utána is két-három évtizedig) a magyar társadalom nagy részben agrártársadalom volt. Így nincs benne semmi különös, hogy amikor először komolyan fölmerült valamilyen népesedéspolitikai jellegű lépés szükségessége, akkor ez az intézkedés is agrárjellegű intézkedés lett7 (földosztás), nem pedig olyan, amely megfelelne a napjainkban a szociálpolitika alatt leggyakrabban értett dolgoknak (mint amilyenek például a szociális juttatások vagy szociális adókedvezmények). Az első, direkten a gyermekes családok anyagi helyzetének javítására irányuló intézkedés - az állami közalkalmazottak 1912-ben bevezetett családi pótléka - viszont nem népesedéspolitikai, hanem csak szorosan vett szociális céllal született. Dr. Teleszky János pénzügyminisztersége alatt Dr. Kerntler Kálmán pénzügyminiszteri osztálytanácsos dolgozta ki az új juttatásról rendelkező 1912. évi XXXV. tc. koncepcióját.
     A törvény szerint tisztviselőknek az első három gyermek után gyermekenként 200 korona járt, de a negyedik gyermektől kezdve már nem járt plusz juttatás. Tehát három gyermek után 600 korona járt, de ennél több négy gyermek után sem járt. Az egyéb állami alkalmazottak (pl. hivatalszolgák, óvónők) 100 koronát kaptak minden egyes gyermek után, de a 4. gyermektől kezdve ők sem kaptak plusz pótlékot. Ez a családi pótlék így többet nyújtott a gazdagabbaknak, mert a gyermekesek anyagi helyzetét a velük egy társadalmi rétegbe tartozó gyermektelenekéhez kívánta közelíteni, tehát részben horizontális redisztribúciót valósított meg. Persze ettől még komoly anyagi segítséget jelentett tényleg rászoruló emberek számára, hiszen mint a törvény bevezető indoklásában a koncepció készítője magyarázza, a három gyermek után kapott családi pótlék összege egy háromgyermekes tisztviselő fizetésének 23-43%-át, egy háromgyermekes hivatalszolga fizetésének pedig 30-50%-át teszi ki.
     Az intézkedés része volt az 1904 óta az állami közalkalmazottak helyzetének javítására irányuló intézkedéseknek. Az indoklás szerint az áremelkedések hatását úgy akarták kompenzálni, hogy nem emelnek adót, a rendelkezésre álló szűkös összeget pedig szociálisan igazságosan akarták elosztani, így azok kapták, akik az adott keresetükből több személyt tartanak el, mint mások. A családi pótlék eltartott feleség után nem járt, de más eltartott családtag után igen (tehát nem csak gyermekek után). A köztisztviselőknek gyermekeik 24 éves koráig járt, az egyéb alkalmazottaknak gyermekeik 16 éves koráig (nyilván feltételezték, hogy előbbiek gyermekei jóval gyakrabban mennek egyetemre, mint utóbbiakéi). A törvény tiszteletben tartotta a teljesen általános hagyományos családszerkezetet: a családi pótlék csak törvényes gyermekek után járt és nőalkalmazott csak akkor kaphatta, ha gyermeke árva, ha a gyermek apja keresőképtelen volt vagy ha az anya maga nevelte a gyermekét, az apa anyagi segítsége nélkül [10].
     Az intézkedés csak mintegy 5500 igénylőt és körülbelül 7000 gyermeket érintett. Tehát társadalmi jelentősége csekély volt, viszont jól kidolgozott és úttörő volta figyelemre méltó. Franciaországban például a köztisztviselők csak 1917-től kezdve részesültek hasonló juttatásban. Európában csak néhány olyan családi juttatás ismeretes, amely az 1912-es magyar köztisztviselői családi pótlékot megelőzte. Ilyen volt például a német (1883.), belga (1894.) és olasz (1910.) gyermekágyi segély és a német özvegyi/árvasági nyugdíj (1911.) [11]. Magyarországon még sokáig kellett várni hasonló intézkedésre. Egyébként több más, a szociálpolitika szempontjából Magyarországhoz hasonlóan a bismarcki típusú rendszerbe sorolható államra is jellemző, hogy a saját alkalmazottainak szociálpolitikai kedvezményeit jóval előbb alakította ki az állam, mint más rétegekéit, és egyes szociálpolitikai juttatások terén néhol még ma is megfigyelhető az állami alkalmazottak különleges kategóriaként való kezelése (pl. Belgiumban több szociális juttatásnál vagy Görögországban a családi pótléknál) [12].
     Magyarországon a szélesebb néprétegeknek járó családi pótlékot csak 1938-ban vezette be az 1938:XXXVI. tc. A törvény a francia családi pótlék példájának követéseként született. Franciaországban közvetlenül az első világháború után gyors ütemben terjedtek el a családi pótlék pénztárak az egész országban (a háború után az elsőt egy Émile Romanet nevű grenoblei gyáros hozta létre). 1932-ben született meg itt a családi pótlékról szóló törvény, a családipótlék-biztosítás rendszere kötelezővé vált az iparban és a kereskedelemben a munkaadók számára, néhány év múlva a mezőgazdaságra is kiterjesztették a rendszert [13].
     Magyarországon a Francia-Magyar Pamutipari Rt-t birtokló Dewavrin család az 1930-as évek közepén újságcikkekben, beadványokban, érdekképviseleti üléseken "lelkes agitációt" fejtett ki a "családi munkabérpótlék rendszere" magyarországi bevezetésének érdekében és hasonlóan tett Bikkal Dénes, az OTI (Országos Társadalombiztosítási Intézet) titkára is cikkeiben és tanulmányaiban. A magyar vállalatok közül elsőként 1936-ban a Francia-Magyar Pamutipari Rt-nél kezdtek családi pótlékot fizetni a munkásoknak, majd 1937-ben az iparügyi miniszter bevezette a rendszert a komlói kőszénbányánál és a törvény megalkotásáig ezen kívül még egy vállalat és a Hangya szövetkezet hozta létre a családi pótlék rendszerét [14].
     A törvény megtárgyalása és végrehajtása nagyon gyors volt. Az egész országot lefedő 8 szakmai családpénztár 1939. január 2-án, a föléjük rendelt központi szerv, az Országos Ipari és Bányászati Családpénztár január 7-én kezdte meg működését. A magyar rendszerben a szufficites pénztáraknak többletük egy részét be kellett fizetniük a központi pénztárnak, és az ebből a forrásból támogatta a deficites pénztárakat. Az illetékes miniszter 1/3-1/3-1/3 arányban nevezte ki a pénztárak vezetőségének tagjait a munkaadók és a munkavállalók képviselőiből, valamint szakemberekből.
     A gyermeknevelési pótlékra a legalább 20 főt foglalkoztató ipari és kereskedelmi cégek fizikai dolgozói váltak jogosulttá. Az 1912-es családi pótlékkal ellentétben az 1938-as nem csak törvényes gyermekek után járt (alighanem azért, hogy ne rontsa tovább a mostohagyermekek helyzetét), és csak gyermekek után járt, más eltartott családtagok után nem. Méltatója, Fluck András szerint ez utóbbi miatt nem nevezhető családi bérpótléknak, hanem csak gyermeknevelési pótléknak. Összege igen alacsony volt, gyermekenként havi 5 pengő, miközben ugyanekkor az állami közalkalmazottaknál a havonta egy gyermek után járó családi pótlék 13,50 és 24 pengő között volt ekkoriban [15]. Fluck András 1939-es művében igyekszik megvédeni a gyermeknevelési pótlékot az összegét keveslő bírálatoktól. Felhívja a figyelmet arra, hogy az OTI-nál biztosított munkavállalók 1/3-a havi 40 pengőnél kevesebbet keresett ekkoriban, és náluk a gyermeknevelési pótlék 2 gyermek esetén minimum 25%-kal növelte a havi jövedelmet. (Mindenesetre ebből az tűnik ki, hogy a gyermeknevelési pótlék ekkor nem arra szolgált, hogy széles rétegek számára jelentősen enyhítse a gyermekvállalásból származó töbletterheket, hanem csak egy nyomorenyhítő segély volt a legszegényebbek számára - hiszen, mint az ismeretes, ekkoriban a már szinte közmondásos havi 200 pengős családi jövedelem volt az a szint, ami már viszonylag elfogadható megélhetést jelentett. Ettől persze még igen hasznos szociális intézkedés volt.)
     A családi pótlék éves országos költsége ekkor az első becslések szerint 13-15 millió pengő körül lehetett, ami Fluck András szerint országos szinten is jelentős összeg volt, például ekkora volt az országos éves földadóbevétel fele. A gyermeknevelési pótlékot finanszírozó járulékot csak a munkaadók fizették, a munkavállalók nem. Ha egy munkaadó nem fizetett idejében, akkor még késedelmi kamatot is kellett fizetnie. (A törvény tiltotta, hogy akár a pótlék, akár a késedelmi kamat költségét a munkavállalókra hárítsa, bérükből levonja.)
     A gyermeknevelési pótlék a gyermekek 14 éves koráig járt. (A törvény alkotói a munkások gyermekeivel kapcsolatban alighanem még kevésbé tételeztek föl továbbtaníttatási szándékot, mint az 1912-es törvény alkotói a hivatalszolgák gyermekeivel kapcsolatban.) A szülő csak abban a hónapban kaphatta, amelyben legalább 15 munkanapon vagy amelyben 4 héten át hetente legalább 3 munkanapon át dolgozott munkabérért. Amennyiben munkanélküli lett, munkahelyének megszűnése után még három hónapig kaphatta - ha munkaképes volt, ha nem fegyelmi intézkedéssel bocsátották el és ha keresett munkát.
     A gyermeknevelési pótlék jogosultságát 1945-ban kiterjesztették a minimum 10 főt foglalkoztató üzemek alkalmazottaira. A 11780/1946. M.E. sz. rendelet pedig a kötelező társadalombiztosítás hatálya alá tartozó összes dolgozóra kiterjesztette és a korhatárt fölemelte a gyermek 16 éves koráig. Megszüntette az állami és nem állami alkalmazottak közötti különbségtételt (a korhatár szempontjából a munkások és tisztviselők közötti szinten, a hivatalszolgák szintjén történt az egységesítés). Az egyetlen, egységes rendszerben járó családi pótlék jogosultsági feltétele azonos lett a betegségi biztosításéval [16]. A változtatások következménye a jogosultak számának jelentős növekedése lett: az 1940-es évek első felében nem egészen 200 ezer gyermek után járhatott, míg 1947-ben már 423 ezer gyermek kapott családi pótlékot.
     A családi pótlékra való jogosultság a következő évtizedekben fokozatosan terjedt ki a népesség egészére - 1979-ben például már 2 millió gyermek után járt - , míg végül 1990-ben minden megfelelő korú gyermek jogosult lett rá az országban. A családi pótlékra való jogosultság változásainak 1946-1990-ig tartó történetében a következő fontosabb állomásokat sorolhatjuk föl [17]:

1946: Csak az állami szektorban foglalkoztatottak jogosultak a juttatásra, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek dolgozói ki vannak zárva a jogosultak köréből. Nincs korlátozás a gyermekek száma szerint.

1953: A jogosultságot kiterjesztik a három- vagy többgyermekes mezőgazdasági termelőszövetkezeti dolgozók családjára is, de esetükben a pótlék alacsonyabb összegű, mint amennyi az állami szektorban foglalkoztatott dolgozók gyermekei után jár. Az állami szektorban foglalkoztatottak esetében a jogosultság a két vagy több gyermekkel rendelkező családokra korlátozódik. (Tehát az egygyermekesek nem kapnak.)

1959: A jogosultságot kiterjesztik a gyermeküket vagy gyermekeiket egyedül nevelő anyákra.

1966: A jogosultságot kiterjesztik a kétgyermekes mezőgazdasági termelőszövetkezeti dolgozók családjaira.

1972: A jogosultságot kiterjesztik azokra az egy igényjogosult gyermekkel rendelkező családokra, amelyekben korábban két vagy több igényjogosult gyermek volt.

1975: A mezőgazdasági termelőszövetkezeti dolgozók családjának járó juttatások mértékét felemelik az állami szektorban foglalkoztatottak által élvezett juttatások szintjére.

1983: A jogosultságot kiterjesztik az egygyermekes családokra is, a gyermek hatéves koráig.

1990: Univerzális, munkaviszonytól független jogosultság, a jogosultságot kiterjesztik az egygyermekes családokra a gyermek hatéves korán túl is (tehát 1990-től kezdve járt minden gyermek után, munkaviszonyra valamint a gyermekek korára és számára való tekintet nélkül).

     A családi pótlék különböző sorszámú gyermekek után járó összegei ha nem is évente, de gyakran változtak, a két gyermekre jutó átlag az átlagbér százalékában az 1960-as évek közepéig lényegében stagnált, attól kezdve erőteljesen emelkedett [18]. Nemzetközi összehasonlításban már 1980-ban is kiemelkedően magas volt, akkor az átlagkeresetnek 24,9%-át tette ki, míg a többi szocialista országban 15-20, Nyugat-Európában 5-10% volt a jellemző. 1990-re pedig, egy jelentős emelés eredményeként, a két gyermek után járó családi pótlék értéke Magyarországon meghaladta az átlagkereset 40%- át. A családi pótléknak az egy gyermekre jutó átlagos összege az átlagkeresethez képest folyamatosan növekedett az 1950-es évektől 1990-ig. Míg a korszak elején az átlagbér 5%-át sem érte el, addig 1990-re megközelítette a 20%-át. Az átlagbérhez viszonyított értékét egyszer emelték kiemelkedően nagy mértékben, 1988-89-ben, az ártámogatások megszüntetésének negatív szociális hatásait kompenzálandó (ennek az emelésnek a hatása fokozottan érvényesült a két gyermek után járó családi pótlék értékénél, mely az 1980- as állapothoz hasonlóan az évtized közepén is csak 25% körül volt az átlagbérhez képest, majd az emelés hatására 40% fölé került az értéke).
     A családi pótlék tehát igen jelentős szociális juttatássá vált az 1980-as évekre, nemzetközi összehasonlításban is. Hozzá kell ehhez tenni, hogy nemcsak volumenében volt fontos juttatás, hanem jól célzott volta is azzá tette. A családipótlék-kifizetések igen nagy arányban jutottak az alacsony egy főre jutó jövedelmű háztartásoknak8. Ezért is vitatható megoldás a jövedelemteszteltté tétele, amelyet a formális politikai demokrácia létrejötte után, 1995-ben, Bokros Lajos pénzügyminisztersége alatt vezetett be a szocialista-szabaddemokrata kormány. Az új rendelkezések szerint egy bizonyos egy főre jutó jövedelem fölött családi pótlék nem jár. Az intézkedés valószínűleg nem számolt vele eléggé, hogy az 1990-es években az igazán nagy jövedelmek egyre nagyobb részben a mindjobban kiterjedő magángazdaságban keletkeznek, ezeket viszont elég nehéz ellenőrizni - a jövedelem-eltitkolás mértéke ismeretlen és így akár meglehetősen nagy is lehet.
     Azzal sem számolt az intézkedés, hogy a családi pótlékhoz való hozzájutásnak a technikailag bonyolult jövedelem-bevallási procedúrához kötése de facto kizárhatja a jogosultak egy részét, mégpedig éppen azokat a legalacsonyabb iskolázottságú, legszegényebb rétegeket, amelyeknek a legnagyobb szüksége lenne a pótlékra. Ennek a felvetésnek a realitását látszik alátámasztani az a tény, hogy 1996-ban a legmagasabb átlagjövedelmű megyében, Győr-Sopronban a családok 99%-a adta be családipótlék-igénylését, míg a legszegényebb megyében, Szabolcs-Szatmárban csak a 87%-a [19] (az előzetes becslések úgy kalkuláltak, hogy országosan körülbelül a családok 10%-a veszti el a jogosultságát). További problémát jelent az, hogy a családi pótléknak univerzális juttatásból segéllyé változtatása kikezdheti ezen juttatás társadalmi és politikai legitimitását.
     Valójában a jövedelemtesztnél jóval nagyobb gond a családi pótlékkal az, hogy a gazdasági válság közepette meredeken csökkent a reálértéke, jóval nagyobb mértékben, mint a reálbér. 1996-ra az 1-2 gyermekeseknél a családi pótlék reálértéke az 1990. évi 40%-ára zuhant vissza, a három- és többgyermekeseké a 45%-ára [20]. A kormányok a családi pótlékot nem emelték olyan mértékben, hogy ne essen a reálértéke, részben nyilván takarékosságból, de egyes föltételezések szerint azért is, mert a hazai közgazdászok és politikusok egy része és a Világbank szakértői sokallták a magyar családi juttatásoknak az ország nemzeti jövedelméhez mért arányát. A családi juttatásokra fordított összeg Magyarországon 1991-ben az államháztartási kiadások 7,6%-át, a GDP 4,2%-át tette ki (ez utóbbi arány ekkor világrekord volt) [21], míg 1997-re már csak az államháztartási kiadások 5,24%-át, a GDP-nek kevesebb, mint 2%-át tették ki a családi juttatások [22] - ami igen meredek és nagyarányú csökkenést jelent. Az 1998-as költségvetésben kissé megint nőtt a családi juttatásokra jutó kiadások részaránya - 5,59%-ra - , az 1998-as választások eredményeként alakult új kormány pedig ígéretet tett a családi pótlék jövedelemtesztjének eltörlésére (ugyanakkor arra is, hogy a családi pótlék folyósítása az iskolaköteles kor elérésétől kezdve az iskolalátogatáshoz lesz kötve). Az új kormány vezető erejét adó Fidesz-MPP választási programjában a családi pótlék értékének az indexálása is szerepel.

3. Az anyasági és gyermekgondozási segélyek története9

     Az 1884:XXIV. tc., az úgynevezett Ipartörvény a szülés után 4 hét szülési szabadságot engedélyezett a munkavállaló nőknek [23]. A XX. században a II. világháború előtti időszak legfontosabb társadalombiztosítással kapcsolatos intézkedése témánk szempontjából az 1927. évi XXI. tc. [24]. Ennek 30. paragrafus II. része szól a terhességi segélyről, a gyermekágyi segélyről és a szoptatási segélyről. A terhességi segély a szülés előtti hat hétben, a gyermekágyi segély a szülés utáni hat hétben jár a törvény szerint, az anya mindkettő alatt korábbi átlagkeresete 100%-ának megfelelő összeget kap. Az jogosult erre a két segélyre, akinek a szülés előtti két évben legalább 10 hónapon át volt betegségi biztosítása.
     Figyelemre méltó, hogy a gyermekszülést mint egyfajta betegséget legitimálja a törvény a társadalombiztosítási ellátásra való jogosultság szempontjából, nem pedig mint egy, a társadalom számára önmagában fontos eseményt. A két segély (kurta) időtartama is a gyermek világra hozásának kizárólag egészségügyi jellegű problémaként való kezelését mutatja10. A jogosultsághoz szükséges minimális biztosítási időt is befolyásolhatta a biologikus szemlélet. Ez az időtartam feltehetőleg azért 10 hónap és nem kevesebb, mert mint tudjuk, a születendő gyermek 9 hónapig fejlődik az anyaméhben. Ha tehát a jogosultsághoz szükséges biztosítási idő 10 hónapnál kevesebb lenne, akkor a biztosított ügyfelek még a járulékfizetés megkezdődése előtti időszakban befolyásolhatnák azt a "betegségi" kockázatot - a gyermekszülést - ami ellen biztosítja őket a társadalombiztosítás.
     A szoptatási segély a gyermekágyi segély végétől jár 12 héten át napi 60 fillér összegben (vagyis mintegy 18 pengő havonta). Ha az anya nem tud szoptatni, a szoptatási segély helyett tejport kap. E segély célja nyilván az, hogy megelőzze, hogy az anya esetleg megfelelő táplálék hiányában ne tudja megszoptatni a kisgyermekét - így tehát célja végső soron nem az anya, hanem a csecsemő táplálékának a biztosítása.
     Ez a rendszer 1953-ban változott meg először komolyabban. Ezt megelőzően talán a 8.880/1948. Korm. sz. rend. érdemel figyelmet, amely szerint az 1 éven aluli beteg gyermekét gondozó anya jogosult táppénzre és az 1.040/1949. (II. 1.) Korm. sz. rend., amely a gyermek születésekor 500 Ft anyasági segélyt állapít meg. A nem biztosított anyák biztosított férjük után is jogosultak voltak anyasági segélyre, de csak 460 Ft-ra.
     Az 1.004/1953. (II.8.) sz. MT határozat az anya- és gyermekvédelem továbbfejlesztéséről szólt. II. 5. a) pontja szerint a terhességi és gyermekágyi segély 12 héten át jár, összege az anya korábbi átlagkeresetének 100%-a. A b) pont szerint "A dolgozó anyák anyasági segélyét a jelenlegi 500 Ft-ról 600 Ft-ra, az első gyermek után 700 Ft-ra kell felemelni." A c) pont szerint a TSZ-tagoknak terhességi és gyermekágyi segély nem jár, viszont az anyasági segély emelt szintű. Azt a korábbi 1330 Ft-ról 1400 Ft-ra kell felemelni (az első gyermek után 1500-ra). A 2. e) pont a Munka Törvénykönyvét azzal egészíti ki, hogy a szülési szabadság 12 hét, és csak orvosi engedéllyel lehet mind a 12 hetet a szülés után kivenni. Itt már megjelenik egy igény a szülési szabadság szülés utáni részének a meghosszabbítására. A 2. f) pont is ilyesmire utal, mely szerint szoptatási szünet tartása munka közben engedélyezett az anyáknak a gyermek 9 hónapos koráig. Ezen szünet ideje pontosan szabályozott (kisebb gyermek esetében naponta kétszer, nagyobbnál naponta egyszer van ilyesmire törvényes lehetőség). Ha az anya számára gyermeke táplálása így nem megoldható (nyilván mert például esetleg túl messze lakik), akkor jogában áll kivenni maximum 3 hónap fizetés nélküli szabadságot. A 3.a) pont 400 Ft értékben csecsemőkelengye juttatásáról szól. Ez a jogszabály rendelkezik a legalább három gyermek után járó családi pótlék összegének emeléséről is.
     Rendelkezésünkre áll egy publikált dokumentumgyűjtemény [25], amely bemutatja az ezen jogszabály keletkezéséhez vezető utat (emellett több máséhoz is, e rendelkezés ugyanis egy népesedéspolitikai rendeletcsomag része). Figyelemre méltó az 1952. júl. 8-ra keltezett Munkaprogram "A népszaporodás emelkedéséhez szükséges intézkedések" című irat, mely a Terv-, Pénzügyi- és Kereskedelmi Osztályon készült. E fejlécén "Szigorúan bizalmas!" megjelelölést viselő dokumentum szerint "...a házasságkötések és az élveszületések száma a háború alatti természetes visszaesés után 1948-49-ig emelkedett és meghaladta az 1934-40-es évek átlagát, azonban 1949 óta a házasságkötések száma, 1950 óta pedig az élveszületések száma újból csökkenő irányzatot mutat. ...az életszínvonal javulásának és egyéb körülményeknek az emelkedés irányában kellene hatnia. Nyilvánvaló tehát, hogy a visszaesés egyéb okok következménye." Érdekes megfigyelni, hogy szinte szó szerint ugyanez a szöveg hogyan jelenik meg a fél évvel későbbi (szigorúan nyilvános) jogszabály Bevezetőjében: "Dolgozó népünk életszínvonalának emelkedésével a házasságkötések és születések arányszáma is jelentősen nőtt és lényegesen meghaladja a háború előtti színvonalat..."
     Feltehetőleg attól féltek, hogy a születésszám visszaesését egyesek még kapcsolatba hozhatják az életszínvonal "állítólagos" visszaesésével. Ez utóbbi, tehát az életszínvonal visszaesésének kérdése még a szigorúan bizalmas belső dokumentumokban sem jelenhet meg. Akkor tehát ki kell találni valami más okot, ami a születésszám visszaesését okozhatja. Itt jön be egy olyan erősen biológiai és egészségügyi szemlélet, amely már az 1927-es törvényben is megjelent, és amelyet az MDP valószínűleg készen kapott az előző korszaktól. Így aztán az új jogszabályba jó néhány egészségi vonatkozású rendelkezés is bekerül. Például I. 1. b) "...ingyenes csecsemőkelengyében, továbbá az emelt összegű születési segélyben csak az az anya részesül, aki...az orvosi vizsgálaton részt vett." 2. a) A női egészségre veszélyes munkakörben nőt alkalmazni tilos. d) A gyermek fogantatása utáni 6. hónaptól a születése utáni 6. hónapig az anyát tilos nehéz testi és éjjeli valamint túlmunkára beosztani. Ha orvosi véleményre más munkakörbe kell áthelyezni, bére nem lehet kevesebb, mint az előző hathavi átlagkeresete. III. 1. Az intézeti szülések 42%- os arányát 60%-ra kell emelni 1954. végére, 100%-ra 1957. végére. 2. b) A létező diftéria- és himlőoltás mellett a szamárköhögés és hastífusz ellen is legyen védőoltás.
     A 81/34/1952. Eü.M. sz. utasítás az abortusz lehetőségének szabályozásáról is valószínűleg nem csak népesedéspolitikai hanem egészségügyi szempontokra is tekintettel jött létre (az a manapság felmerülő erkölcsi-filozófiai-emberi jogi megfontolás, hogy a magzat esetleg ember is lehet, a jelek szerint ekkor nem jött számba). Noha mai demográfiai ismeretek alapján úgy tűnik, hogy a teljes termékenységi arányszám alakulása viszonylag kevéssé függhet egészségügyi tényezőktől (döntően inkább kulturális és gazdasági tényezőktől), azért még e részben téves népesedéspolitikai stratégia jegyében hozott, az anyák és a születendő gyermekek egészségének megőrzésére irányuló intézkedések igen hasznosnak mondhatók. Ugyanakkor feltehető, hogy nem csak az életszínvonal csökkenésének elleplezésére szolgáló bűnbakként került előtérbe az egészségügyi szempont, hanem talán két másik okból is. Az egyik az, hogy az ország, ki nem mondva, háborúra készült a kapitalista Nyugattal, és ehhez javítani kellett az élőerő minőségét. A másik ok pedig az lehet, hogy a nép egészségi állapotának javítása erősíthette a diktatúra önmaga előtti legitimitásának érzetét. (Ekkoriban Magyarország - még - beleillett az általános egészségi állapot és a halandóság gyors javulásának nemzetközi trendjébe is.)
     Az 1.004/1953. (II.8.) MT sz. határozat a munkaügy terén is igyekezett a gyermekvállalás számára kedvező körülményeket teremteni. Így például a 2. b) pont szerint egy kismama munkára való felvételét a várandóssága miatt megtagadni tilos. A c) pont szerint kismamát és a szülés utáni 3. hónapig szoptatós anyát csak fegyelmivel lehet elbocsátani. A jogszabály ezen pontjai nyilván létező, akut problémákra válaszolnak.
     A határozat rendelkezett az óvodai és bölcsődei férőhelyek számának relatíve jelentős emeléséről is. Mindazonáltal az anyasági és gyermekgondozási segélyek, amelyeket ezen a jogszabályon keresztül az állam nyújtott, valójában jelentéktelenek voltak, így nem csoda, hogy a termékenységi arányszám alakulására semmilyen pozitív hatásuk nem volt. Az abortusz ügyének szigorúbb kezelése lényegében csak (jó) egy évig állt fönn, az általa kiváltott születésszám- növekedés két-három évig tartott. Az átmeneti növekedés után a termékenységi arányszám meredeken visszazuhant az 1952-es szintre, majd folytatódott az a csökkenés, ami 1949-ben elkezdődött. Az 1953-as intézkedéscsomag, bár egészségügyi és munkaügyi szempontból pozitívumot jelentett, a gyermekvállalás feltételeit érdemben nem javította és nem jelentett semmilyen ezzel kapcsolatos pozitív motivációt.
     Az MDP, amint először komolyan szembekerült egy család- és népesedéspolitikai problémával, azokat a nézeteket és azokat az ezzel kapcsolatos ismereteket tudta fölhasználni, amelyeket készen örökölt a két háború közötti korszakból (a kommunistáknak ugyanis nem volt a népesedéssel kapcsolatban semmilyen kidolgozott elméletük [26]). Az örökség pedig nagyjából úgy foglalható össze, hogy cél a népesség mennyiségi növekedése, de az ehhez a célhoz vezető utat homály födi. Annyi talán átszűrődhetett a nyugati (leginkább talán francia) népesedéspolitikai ismeretekből és elméletekből, hogy a nagycsaládosoknak családi pótlékkal való támogatása jó dolog, és a születéskor adott anyasági segély is az. De igényesen kidolgozott és kellőképpen bőkezű népesedéspolitika nem létezett - bár valószínűleg amúgy sem nagyon lett volna meg a politikai akarat annyi pénzt elkülöníteni erre a célra, amennyi szükséges lett volna hozzá. Leginkább talán éppen a gyermekgondozási segélyek jelentőségének a fölismerése hiányzott.
     Az 1955. évi 39. sz. tvr. kiterjeszti a terhességi és gyermekágyi segélyre való jogosultságot. Ha az anya a szülést megelőző két évben 270 napon át biztosított volt, akkor a segély összege korábbi átlagkeresetének 100%-a. Ha viszont 270 napig nem, de legalább 180 napon át biztosított volt, akkor is jogosult segélyre - a korábbi időszaktól eltérően - , bár a segély összege ilyenkor csak korábbi átlagkeresete 50%-a. A SZOT 6/1955. (XII. 31.) SZOT sz. szabályzata szerint "A dolgozó nőnek járó anyasági segély összege" az 1. gyermek után 700 Ft, a további gyermekek után 600 Ft. Mindez minimum 270 nap előzetes biztosítási idő esetén van így, 180 és 270 nap közötti biztosítási idő esetén ezen összegek fele jár. Ez utóbbi SZOT-szabályzatot módosítja a 3/1962. (XII. 24.) SZOT sz. szabályzat, mely szerint a mezőgazdaságban dolgozó biztosított nők anyasági segélye minimum 270 nap előzetes biztosítási idő esetén az 1. gyermek után 2900 Ft, a további gyermekek után 2800 Ft. (Ezek ugyan jóval magasabb összegek, mint a többiekéi, viszont vegyük számításba, hogy terhességi és gyermekágyi segély nem járt nekik.)
     1962-ben egyébként folytatódtak az 1953-as szellemben hozott, az egészségügyre és a munkaügyre koncentráló családpolitikai rendelkezések: munkavédelemről és tiltott munkakörökről a nők és fiatalkorúak egészségének védelmében, a túlmunka szabályozásáról, a 12 éves gyermekeknek adandó diftéria és tetanusz elleni oltásról. A 46/1962. (XII. 24.) sz. rend. szerint (mely a Munka Törvénykönyvét módosítja) "...nem lehet felmondással megszüntetni a munkaviszonyát annak a dolgozó nőnek, aki fizetés nélküli szabadságot gyermeke szoptatásának illetve gondozásának biztosítására vett igénybe a fizetés nélküli szabadság tartama alatt és az azt követő 15 napon belül." Továbbá az "azonnali hatályú elbocsátást kimondó fegyelmi határozatot a szülési szabadság tartama alatt végrehajtani nem szabad".
     A jelek szerint még mindig problémának látták, hogy a nőket egészségükre ártalmas munkakörökben dolgoztatják. Emellett továbbra is súlyos probléma lehetett a munkaadóknak a gyermekvállalással szemben ellenséges magatartása, amelyet ezzel az új jogszabállyal igyekeztek valamennyire kivédeni. A politika tehát érzékelte, hogy a női munkavállalás és a gyermekvállalás összeegyeztetése sok nőnek súlyos gondot jelent11. Eközben a magyar teljes abortusz arányszám a világon az egyik legmagasabbra nőtt, míg a magyar teljes termékenységi arányszám a világon a legalacsonyabbra csökkent [27]. 1963-ban a meredek zuhanás egy alacsony szinten megállt (nem tudni, hogy ehhez volt-e valami köze az 1962-es fenti jogszabályoknak). Mindenesetre az idézett 1953-as és 1962-es jogszabályok szövegéből arra következtetek, hogy az 1950-es évek elejétől a munkavállalás mellett gyermeket is vállalni kívánó nők valóságos terrornak lehettek kitéve a munkaadóik részéről, és mindez magyarázhatja az igen magas abortusz- és az igen alacsony születésszámot is. Magyarország e téren nemzetközi szempontból már érthetetlen botrányországgá kezdett válni, így politikai érdek volt ezen az állapoton változtatni.
     A döntéshozók sejthették, hogy az eddigi elégtelen megoldások toldozása-foldozása nem segít, és valami radikális lépésre van szükség. Ez a radikális lépés a GYES 1967-es bevezetése lett a 3/1967. (I.29.) Korm. sz. rendelettel (a Munkaügyi Miniszter rendeletei között). A gyermekgondozási segély bevezetésekor a gyermek 2,5 éves koráig járt, összege 600 Ft12 (TSZ-tagoknak 500 Ft). Az jogosult rá, akinek a szülést megelőző 12 hónapban folyamatos munkaviszonya volt vagy akinek a szülést megelőző 1,5 évben összesen legalább 12 hónap munkaviszonya. Igénybevételének ideje munkaviszonyban töltött időnek számít és magát a segélyt a táppénz folyósítására illetékes szerv folyósítja. A társadalombiztosítás keretében külön erre a célra biztosított pénzügyi fedezet terhére kell elszámolni a költségeit. Az 5/1969. (I.28.) Korm. sz. rendelet szerint a GYES a gyermek 3 éves koráig jár.
     Amint a termékenységi arányszám Magyarországon a legalacsonyabbak között volt az 1960-as évek első felében, úgy az erre a problémára méltó választ adni kívánó GYES volt bevezetésekor a világ leghosszabb időtartamú, legkedvezőbb gyermekgondozási segélye (olyannyira, hogy hozzá még jelenleg is csak az Európai Unió államainak legfejlettebb hasonló mai juttatásai hasonlíthatók - Franciaországé, Finnországé13). A GYES bevezetése viszonylag nagyarányú és meredek, de rövidnek bizonyuló és átmeneti termékenység-emelkedéssel járt. Elsősorban a legalacsonyabb iskolai végzettségű és keresetű nők termékenysége emelkedett a GYES bevezetésének hatására [28]. Ez érthető: mivel a GYES egy, tulajdonképpen a női átlagkeresethez képest relatíve alacsony (bevezetésekor a női átlagkereseteknek mintegy negyedét kitevő) merev, fix összeg, csak a legalacsonyabb keresetű nőknek a gyermekgondozási szabadság igénybevétele miatti keresetcsökkenését kompenzálja elfogadható mértékben. A közepes vagy magasabb keresetű nők nagy része számára a keresetcsökkenés még a GYES kompenzáló hatását figyelembe véve is túl nagy14.
     A 11/1973. (XII. 23.) MüM. sz. rendelet ezen a helyzeten igyekezett javítani a GYES összegének felemelésével. E rendelkezés szerint a GYES összege az első gyermek után 800 Ft, a 2. gyermek után 900 Ft a 3. és minden további gyermek után 1000 Ft. Ugyanezek az összegek TSZ-tagoknak 700 Ft, 800 Ft és 900 Ft.
     Ezzel párhuzamosan egy másik rendelkezéssel felemelték a családi pótlék összegét is. A 12/1973. (XII. 23.) MüM. sz. rendelet pedig 14 éven aluli gyermekek esetében az 1. gyermek után 2, a 2. után 5, a 3. és minden további után 9 fizetett szabadnapot adott az anyáknak és a gyermekeiket egyedül nevelő apáknak. A 7/1971. (II.8.) Korm. sz., a 4/1971. (II.8.) PM-ÉVM sz. és a 7/1973. (I.26.) PM-ÉVM sz. rendeletek pedig szociálpolitikai lakásépítési kedvezményt nyújtottak a gyermeket nevelő fiatal pároknak (a törlesztéssel kapcsolatos kedvezmény a gyermekszámmal párhuzamosan növekedett).
     Ezek az 1973-74-re időzített intézkedések egy család- és népesedéspolitikai csomagot alkottak. Csak találgatni lehet, hogy a csomag összetevői közül egyenként melyik hogyan hatott, de az tény, hogy e csomag újabb, még az 1967-esnél is jelentősebb termékenységi hullámot okozott. Ez a termékenység-emelkedés is csak egy átmeneti hullámnak bizonyult, az emelkedést hamarosan újabb csökkenés követte.
     A gyermekvállalás átmenetileg népszerűvé vált15, ennek a figyelembe vételével készült a 19/1974. (VII. 31.) MüM. sz. rendelet, mely szerint a GYES folyamatosan járhat (a TGYÁS helyett is) akkor is, ha közben megszűnik az anya munkaviszonya, de a GYES alatt újabb gyermeket szül ("...a gyermekgondozási segélyre való jogosultság szempontjából úgy kell tekinteni, mintha ez alatt munkaviszonyban állt volna"). Ehhez hasonló a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. tv., mely szerint az anya akkor is jogosult az anyasági segélyre, ha a GYES időszakában szül16. A gyermekvállalást a GYES felhasználhatóságának rugalmasabbá tételével is igyekeztek támogatni. A GYES bevezetéséről szóló 3/1967. (II.26.) MüM. sz. rendelet szerint a GYES-t indokolt esetben (például a férj átmeneti munkaképtelensége) megszakíthatja az anya. Ha nem indokolt esetben szakítja meg, akkor a megszakítás után visszatérhet a fizetetlen gyermekgondozási szabadságra (tehát a GYES-t nem folyósítják neki tovább). A 6/1976. (III.18.) MüM. sz. rendelet kibővítette az indokolt esetek körét, ezzel rugalmasabbá téve a GYES felhasználhatóságát. A 10/1982. (IV.16.) MT sz. rendelet szerint ha a gyermek egyéves elmúlt akkor az anyja helyett az apja is mehet GYES-re. A gyermek 1,5 éves korától szülője a GYES folyósítása alatt is munkát vállalhat, de csak legfeljebb napi 4 órában. A 6/1985. (I.17.) MT sz. rendelet ezt úgy módosítja, hogy a GYES ideje alatti munkavállalás éves átlagban az éves törvényes munkaidőnek legfeljebb a fele lehet. Ez tehát rugalmasabbá tette a GYES ideje alatti munkavállalás lehetőségét. Ezen utóbbi rendelet szerint a főiskolások és egyetemisták is jogosultak a GYES-re. A 22/1989. (VII.31.) SZEM rendelet felemelte a GYES összegét az 1. gyermek esetében 800 Ft-ra, a 2. gyermeknél 900 Ft-ra, a 3. és minden további gyermek esetében 1000 Ft-ra (tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermekek esetében ezen összegek kétszerese jár).
     A törvényhozók tehát igyekeztek a GYES-t minél kedvezőbbé alakítani és ezen keresztül azt elérni, hogy a gyermekvállalás egy minél inkább könnyű és vonzó lehetőséggé váljon17. Ez azonban csak részben sikerült. Viszonylag ismert megállapítás, hogy az 1974-75- ös termékenységi csúcs jelentős részben annak köszönhető, hogy a szülők az amúgy is tervezett szüléseket előbbre hozták (persze kérdés, hogy ezek az "előbbre hozott gyerekek" tényleg megszülettek volna-e később, ha nincsenek a gyermekvállalás feltételeit kedvezően befolyásoló családpolitikai intézkedések). Így a termékenységnövekedés jelentős részben csak látszólagos volt, bár volt némi tartós, végleges pozitív hatás is [29]. Mindenesetre azt lehetett tapasztalni, hogy a magyar termékenység az 1975-ös csúcs után hosszú éveken át elég meredeken és folyamatosan csökkent, míg végül az 1980-as évek elejére alacsonyabb lett, mint az 1960-as évek elején volt [30](igaz, hogy ez ekkor már világviszonylatban mégsem volt annyira feltűnő, mert közben a termékenység Nyugat-Európában is nagyot zuhant).
     Mivel a GYES az alacsony iskolai végzettségűek és keresetűek kivételével a társadalom többi rétegére kevéssé hatott, előtérbe került az a logikus gondolat, hogy a termékenység növeléséhez a közepes és magasabb iskolai végzettségűek és keresetűek gyermekvállalási feltételeit is javítani kell. Ennek a felismerésnek az eredménye lett a 3/1985. (I. 17.) MT sz. rendelet a gyermekgondozási díj bevezetéséről. A rendelet szerint a GYED a gyermek 1 éves koráig jár. Az az anya jogosult rá, akinek a gyermek születését megelőző egy évben legalább 270 nap biztosítási ideje van. Tehát a jogosultsága azonos a terhességi és gyermekágyi segélyével. Összege és annak kiszámítási módja pedig azonos a táppénzével, amiről a 17/1975. (VI.14.) MT sz. rendelet úgy rendelkezik, hogy "ha a biztosítás megszakítás nélkül két év óta fennáll, a táppénz a napi átlagkereset hetvenöt, egyébként hatvanöt százaléka".
     Ez a 65-75% már magas szinten keresetarányos juttatást jelent minden társadalmi réteg számára, tehát a közepes és magasabb keresetű nők számára is megfelelően kompenzálja a gyermekgondozás miatt kieső keresetüket. Meg kell jegyeznem, hogy a közepes vagy magas kereset csak korosztályuk átlagához képest az, de nem a társadalom átlagához képest. A fiatalok keresete ugyanis átlagosan alacsonyabb szokott lenni, mint a középkorúaké vagy mint a társadalom átlagáé. Úgyhogy emiatt a GYED fontossága abban is áll, hogy ha a vertikális redisztribúció szempontjából nézzük, a GYES-nél erősebben javította a társadalom szegényebbik felébe tartozó rétegek helyzetét (ugyanis többen vették igénybe a fiatalok közül, mint a GYES-t), így korántsem tekinthető pusztán egy, a jómódúaknak adott fölösleges szociális juttatásnak, valamiféle "népesedéspolitikai luxusnak". A GYED-et bevezető rendelkezés egyébként felülről limitálta azt. A GYED egyben alulról is limitált, napi összege nem lehet kevesebb az öregségi nyugdíj minimális összegének egyharmincad részénél (tehát a havi összege az öregségi nyugdíjminimumnál). Arról is rendelkezett jogszabály, hogy ha valakinek a GYES kedvezőbb, akkor a GYED helyett azt vehesse igénybe.
     Az 5/1986. (II.27.) MT sz. rendelet kiterjesztette a GYED-et a gyermek 1,5 éves koráig, majd az 56/1987. (XI.6.) MT sz. rendelet a gyermek 2 éves koráig. A GYES-t tehát igyekeztek fokozatosan felváltani a - nők számára kedvezőbb, az állam számára költségesebb -  GYED-del. Elképzelhető, hogy ezt a törekvést az 1980-as évek végén egyre nehezebbé váló gazdasági helyzet akasztotta meg. A GYED egyébként család- és népesedéspolitikai szempontból sikeresebb volt, mint a GYES 1967-es bevezetése vagy az 1973-as csomag, mert azoknál kevésbé növelte ugyan a termékenységet, de a pozitív változás ezúttal tartósnak bizonyult [31]. A GYED egy kiforrottabb, érettebb, átgondoltabb demográfiai hátterű család- és népesedéspolitikának, egyben a "hanyatló szocializmusnak" is a terméke, egy olyan korszakénak, amely már igényesebben, kifinomultabban tudott tervezni, mint a "klasszikus szocializmus kora" és amelyben ugyanakkor még volt központi politikai akarat nagy, átfogó és költséges társadalompolitikai célok megvalósításába belevágni, "kerül amibe kerül". Túl sokba került? A GYED megszüntetésekor - mely lépés 1995-ben illetve 1996-ban18, a "Bokros-csomag" keretében, annak legfontosabb és legnegatívabb családpolitikai tartalmú rendelkezése volt - a teljes éves állami költségvetés 1%-át tette ki. Hogy ez soknak vagy kevésnek minősül, az bizonyos fokig politikai hozzáállás kérdése is. Az mindenesetre tény, hogy a GYED még a GYES-nél is fejlettebb és a munkavállalás mellett gyermeket is vállalni kívánó nők számára kedvezőbb gyermekgondozási segély volt, magas szinten keresetarányos és - 1987-től - viszonylag hosszú időtartamú, amivel ebben a kategóriában maga mögött hagyta az Európában egyébként legfejlettebb hasonló norvég és svéd juttatásokat is [32].
     Az 1950-es években még nagyon hangsúlyos egészségügyi szempont a családpolitikai rendelkezésekben még az 1980-as években is megmaradt, igaz, némileg talán csökkenő súllyal. (Például az 56/1987. (XI.6.) MT sz. rendelet szerint annak az anyának, aki várandóssága alatt legalább négyszer volt orvosi vizsgálaton, 6000 Ft anyasági segély jár, aki ennél kevesebbszer volt, annak csak 1000 Ft.) Valószínű, hogy a csecsemőhalandóság csökkenése a családpolitikai intézkedésekben az egészségügyi szempontokhoz való ragaszkodásnak is köszönhető. Az egészségügyi szempontok mellett az 1980-as évek családpolitikai tárgyú döntéseiben felbukkant a családnak mint társadalmi intézménynek az erősítése, támogatása is. Több negatív társadalmi jelenség, például válás, alkoholizmus, fiatalkori bűnözés, neurózis magas és növekvő aránya irányította a figyelmet a családok problémáira. Feltehetőleg e figyelemnek köszönhető a családsegítő központok hálózatának (félbemaradt) kiépítése az 1980-as évek végén.
     Az 1990-es években az 1990-es választáson hatalomra került első demokratikus (kereszténydemokrata-konzervatív) kormány két új anyasági támogatást vezetett be, a várandóssági pótlékot és a gyermeknevelési támogatást (GYET). Előbbi célja a kismamák jobb táplálkozásának elősegítésével hozzájárulni magzatuk egészséges fejlődéséhez, és emellett talán az abortuszok megelőzését is célozta. Utóbbi a nagycsaládosok támogatásának erősítését jelentette (az 1993-as ún. szociális törvény vezette be) és talán bizonyos fokig az anyaságnak, a gyermekgondozásnak és -nevelésnek társadalmilag hasznos és az állam által megfizetett munkává tétele egy kezdeti állomásának is tekinthető. A GYET azoknak jár, akiknek legalább három gyrermekük van és a legkisebb életkora 3 és 8 év közötti. Összege megfelel a mindenkori nyugdíjminimumnak. Jogosultsága előzetes munkaviszonyhoz is kötött, és a juttatás jövedelemtesztelt is: a családban az egy főre eső jövedelem nem haladhatja meg az öregségi nyugdíjminimum háromszorosát. Az 1994-es választáson hatalomra került új (szocialista-liberális) kormány 1995-ben az ún. Bokros-csomag keretében megszüntette a GYED-et és jövedelemteszteltté tette a GYES-t19. Ugyanakkor növelték a GYES értékét és - a jövedelemteszttől eltekintve - alanyi jogosultságúvá tették, vagyis megszüntették jogosultságának előzetes munkaviszonyhoz kötését.
     Nem tartom valószínűnek, hogy a politikának a vizsgált évtizedekben különösebben célja lett volna beleszólni a családokon belül a nemi szerepek kialakításába. Ami itt megfigyelhető, az egyfelől a tényleges társadalmi realitásokhoz, másfelől bizonyos világtrendekhez vagy -divatokhoz való alkalmazkodás. A határozatok végig úgy tekintik az anyát, mint aki a gyermekek gondozásának fő felelőse. Az már újdonság, hogy előbb a GYES-nél, majd a 2/1986. (II.27.) ME sz. rendelettel a GYED esetében is a gyermek egyéves korától az apa is otthon maradhat vele gyermekgondozási szabadságon. Nincsenek adataim arról, hogy ezt mennyire használták ki, de valószínűnek tartom, hogy inkább csak jelképes lehetőség maradt, hiszen még Svédországban is, ahol pedig a férjek alighanem Európában a legnagyobb mértékben maradnak otthon a feleségük helyett gyermekgondozási segélyen, még ott is csak a gyermekgondozási segély kerek 10%-át használják fel az apák országos átlagban.
     A magyar anyasági és gyermekgondozási segélyek történetét figyelve megállapítható, hogy ezek fejlesztését népesedéspolitikai szempontok és a női munkavállalás és a gyermekvállalás harmonizálásának az igénye egyaránt motiválták, a kétféle szempont egybefonódott. Véleményem szerint a törvényhozók szemlélete reális volt, e két szempont a gyakorlatban tényleg összefügg. Többszöri sikertelen kísérlet után végül a GYED-del sikerült egy olyan gyermekgondozási segélyt kialakítani, amely jól szolgálta a munkavállalás mellett gyermeket is vállalni kívánó nők (és emellett persze férjeik és gyermekeik) érdekeit.

4. Társadalom és társadalompolitika

     A II. világháború után az ország irányítását (formálisan csak 1948-49-ben, de gyakorlatilag már 1945-től) a kezükbe vevő kommunisták szovjet mintára a nehézipar fejlesztésére helyezték a hangsúlyt. Az MDP 1951-es II. kongresszusa 600-650 ezer új ipari munkavállaló alkalmazását tűzte ki célul az első ötéves terv során. Az új munkaerőt három forrásból kívánták megszerezni: a felnőtt mezőgazdasági dolgozóknak az iparba való átlépésével, az ugyancsak felnőtt háztartásbeli nők foglalkoztatásának a növelésével és az először munkát vállaló fiataloknak az iparba irányításával [33]. A kitűzött célokat részben sikerült is elérni. Valószínű, hogy az 1950-60-as évek gyors és erőteljes társadalmi folyamatai, az iparosodás, városokba áramlás, a nagy térbeli és foglalkozási mobilitás és az erőszakos TSZ-szervezés az egyének, házaspárok, családok életét és demográfiai vonatkozású döntéseit - házasodás, gyermekvállalás - jóval erősebben befolyásolták negatív irányban, mint a családi pótlék vagy a gyermekágyi segély rendszerének ebben az időszakban történő megváltoztatásai pozitív irányban20. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a termékenység zuhanása miért állt meg 1962-63-ban21.
     1967-ben a GYES bevezetése átmeneti és mérsékelt termékenység-emelkedéssel járt együtt (ez az emelkedés már 1966-ban megkezdődött22), majd az 1973-as család- és népesedéspolitikai csomag egy még sokkal nagyobb emelkedéssel 1974-75-ben. Ez az emelkedés sem bizonyult tartósnak, a teljes termékenységi arányszám 1981-re az 1973-as szint alá süllyedt.
     A tények lényegében nem támasztják alá azt a gyakran elhangzó vélekedést, hogy az 1970-es évek közepének népesedési hullámhegye kizárólag vagy főleg annak a születésszám-emelkedésnek köszönhető, amelyet 1953-55-ben az abortusz szigorúbb kezelése váltott ki. Ha az 1947-1985-ös időszak teljes termékenységi arányszámának görbéjét és az élveszületési arányszám görbéjét egymás mellé illesztjük, akkor feltűnő, hogy a két görbe mennyire párhuzamos, csak csekély eltérések vannak [35]. Csak ez utóbbi kis eltérések magyarázhatók a szülőképes korú generációk létszámának ingadozásával, de - amint a két görbe párhuzamossága mutatja - a születések száma döntően a teljes termékenységi arányszám alakulásával függ össze, ez az arányszám pedig (az egyetlen kivételes 1952-54-es időszaktól eltekintve) az abban az évben érvényesülő gyermekvállalási kedvet mutatja. Tehát a gyermekszám 1974- 75-ben döntően nem azért ugrott meg, mert ekkoriban értek szülőképes korba az 1953-55-ben született kohorszok, hanem azért, mert a népesedéspolitikai intézkedéscsomag hatására megnőtt a gyermekvállalási kedv. Ehhez hasonló tartalmú az a megállapítás is, hogy az 1976-tal kezdődő termékenységcsökkenést "75%-ban a termékenység visszaesése, 17%-ban a korösszetétel megváltozása és 8%-ban a szülőképes korú házas nők számának csökkenése okozta" [36]. Vagyis ebben az esetben is döntően a termékenység, tehát a gyermekvállalási hajlandóság befolyásolta a gyermekszám alakulását, nem pedig egyéb, a szülőképes korú nőkre jellemző demográfiai tényezők.
     Ezzel együtt is igaza volt azoknak a népesedéspolitikai szakértőknek, akik az 1973-as intézkedéscsomag előkészítésekor a tervezett intézkedések néhány évvel később való bevezetését javasolták a politikai döntéshozóknak. Ebben az esetben az intézkedések hatására a születésszám valószínűleg valamivel kevésbé lett volna kiugró, bár a "hullámzást" alighanem így sem lehetett volna megspórolni (és döntően nem az 1953-55-ös nagy létszámú kohorsz hatása miatt, hanem a gyermekvállalási kedv megnövekedése miatt). Ugyanakkor persze kérdés, hogy az intézkedések elhalasztásának nem az lett volna-e a következménye, hogy végül teljesen elmaradnak, mert időközben "elfogy mögülük" a bevezetésüket támogató politikai akarat.
     Hasonló időzítési szempont merült föl a GYES tervezésekor. Ezt azért időzítették az 1960-as évek végére, mert ekkor kezdett munkába állni az 1953-55-ben született nagy létszámú kohorsz. A GYES bevezetésének oka azonban (szemben egy elterjedt téves vélekedéssel) nem az volt, hogy megelőzzék a munkanélküliség kialakulását, ez a szempont csak a bevezetés időpontját befolyásolta, de a bevezetés szándékát magát nem, mivel az már ennek a szempontnak a fölmerülése előtt kialakult. A GYES bevezetését valójában bizonyos tapasztalatok és kutatási eredmények motiválták23, melyek szerint

  1. a gyermek születése után az anyák nagy része vagy kilép a munkából vagy pedig rengeteget hiányzik és ezzel rontja a vállalati termelékenységet,
  2. a bölcsőde drága megoldás, nem éri meg az államnak és
  3. a gyermekek a tapasztalatok szerint 1 éves korukig jobban fejlődnek az anyjuk mellett, mint - a leglelkiismeretesebb gondozás mellett is - egy csecsemőotthonban (ez utóbbi Pikler Emminek, a magyarországi intézményes csecsemőgondozás kiemelkedő alakjának megfigyelése volt). Szempont volt az is, hogy az anyjuk által gondozott kisgyermekek megbetegedési aránya töredéke az intézményes gondoskodásban részesülőkének.
     Tehát komoly problémának látták a női munkavállalás és a gyermekvállalás összeegyeztetésének társadalmi méretű gondját és tisztában voltak azzal, hogy ennek a gyermekgondozási segély jobb megoldása, mint a bölcsőde. Ezen kívül, mint fentebb már említettem, politikai szempontból is kellemetlen volt az a tény, hogy a magyar teljes termékenységi arányszám a világon a legalacsonyabb, ez is motiváló tényező volt.
     A GYES-sel kapcsolatban gyakran emlegetett kifejezés a "gyes-neurózis", ami egy olyan vélekedést jelent, hogy a GYES-t igénybe vevő, gyermekükkel otthon maradó nők gyakran szorongani kezdenek elszigeteltségük és megszokott életritmusuk megváltozása miatt. Egy vizsgálat eredménye [37] szerint a GYES-en lévők között a női neurózis kialakulásában nem annyira a GYES, inkább olyan okok voltak meghatározóak, mint például a diszharmonikus családban nevelkedés vagy a labilis női szerepidentitás. Gyakran játszottak szerepet a neurózis kialakulásában a lakásszerzéssel kapcsolatos problémák vagy házastársi konfliktusok. Mindezek a neurózist kiváltó problémák és az általuk kiváltott neurózis pedig a GYES nélkül is létrejöttek volna. Tény, hogy a vizsgálatot kis mintán (200 fő) végezték, de végkövetkeztetése arra utal, hogy a GYES nem különösebben neurotizáló tényező, és a GYES igénybevétele alatt legtöbbször az válik neurotikussá, aki az erre az életszakaszra általában jellemző problémák terhe alatt egyébként is azzá vált volna, akár van GYES, akár nincs. (A kutatási eredmények nem zárták ki, hogy néha a GYES-sel kapcsolatos életmód is hozzájárulhat a neurózis kialakulásához, de úgy tűnik, hogy ez korántsem olyan jellemző, mint ahogy addig feltételezték és ahogy a közvélekedésben máig is él.)
     A "gyes-neurózissal" szemben az alkoholizmus valóban igen súlyos és elterjedt, a magyar családok életét megkeserítő, sőt, gyakran romba döntő probléma [39] volt az elmúlt évtizedekben. Az alkoholisták arányának növekedése az 1960-as években kezdődött. Szakértők már az 1980-as években is "nyugtalanítóan magasnak" ítélték meg az alkoholizmus gyakoriságát [38]. Azóta az alkoholisták akkoriban körülbelül félmillióra becsült száma mintegy 1,5-2-szeresére nőtt, tehát megközelítette vagy elérte az egymilliót, a lakosság 10%-át. Mivel az alkoholisták leggyakrabban a 40 éven felüli férfiak közül kerülnek ki, ebben a csoportban az alkoholisták aránya még jóval nagyobb lehet. Ugyanakkor az 1980-90-es évekre a nők között is az alkoholizmus elég magas és növekvő szintje alakult ki, noha még jóval elmarad a férfiakétól (a női alkoholizmus talán még a férfiakénál is problematikusabb lehet, ugyanis egyes pszichológusi vélemények szerint az anyák alkoholizmusa még rosszabb hatású a gyermekeikre, mint az apáké). Az 1980-as években történtek bizonyos kormányzati lépések az alkoholizmus ellen, de ezek nem hoztak érzékelhető sikert. Feltehetőleg több és erőteljesebb ellenlépésre és komplexebb programra lett volna szükség. Ám az 1990-es évek elmélyülő társadalmi válsága még egy ilyen program sikerét is erősen veszélyeztette volna és az alkoholizmus gyakoriságának további növekedése irányába hatott volna. Az 1990-es évek demokratikus kormányai pedig gyakorlatilag semmi érdemlegeset nem tettek az alkoholizmus mérséklése érdekében, miközben az mind súlyosabb társadalmi problémává vált.
     Az 1980-as években az alkoholizmus terjedése mellett a neurózisok és mentális zavarok növekvő trendje is érzékelhető volt. Ekkor a különböző szakértők a neurotikusok arányát az összlakosság 25-50%-ára becsülték [40]. Az egészségügyi rendszer mentálhigiénés szektorának adatai szerint [41] az 1990-es években főleg a depresszióban, neurózisban és neurotikus depresszióban szenvedők aránya nőtt meg a kezeltek között. Elképzelhető, hogy az alkoholizmus és a mentális zavarok egyaránt növekvő trendje között valamilyen kapcsolat van. Egyes elméletek szerint ugyanis az alkoholizmus közvetlen pszichológiai előzményállapota a depresszió [42].
     Nincsenek adataink arról, hogy mennyi, esetenként valószínűleg a családok életére is negatívan ható lelki terhet eredményezett az ún. poszt-abortusz szindróma, ami az abortuszt számos esetben követő bűntudat és más pszichés problémák gyűjtőneve. Az abortusz ezen kívül nemegyszer nőgyógyászati problémákat, spontán vetélést, meddőséget, koraszülést és a későbbiekben születő csecsemők fejlődési rendellenességét okozza, az ezek miatt fellépő lelki zavarok, családi feszültségek mértékét sem ismerjük. Olyan tömegű abortuszt hajtottak végre Magyarországon az elmúlt évtizedekben, hogy az ezek következtében előálló negatív szomatikus, pszichés és szociálpszichológiai következmények már komoly méretű - bár teljes mértékben látens, fel nem tárt - társadalmi problémává állhattak össze. Az 1950-es évek óta végrehajtott több mint 5 millió abortusznak az ország lélekszámához viszonyított aránya ebben a vonatkozásban a világ "élvonalába" emeli Magyarországot.
     Az 1960-as évek végén volt a legtöbb abortusz Magyarországon, ekkor a teljes abortusz arányszám 2,7 volt, ami az 1980-as évekre 1,0-re csökkent majd kissé nőtt [43]. A szocialista országokban általában jóval magasabb volt az abortuszok aránya, mint a fejlett és demokratikus államokban, ami egyes szakembereknek is feltűnt. Mint Wrigley angol történeti demográfus megjegyzi (eredetileg) 1969-ben megjelent könyvében, "Kelet-Európában igen elterjedt a művi abortusz gyakorlata". Ahogy pedig egy másik helyen becsületesen megállapítja "a vetélés előidézése és a gyermekgyilkosság együtt tárgyalható a házas termékenység csökkentésének fő módszereivel, bár ezek tulajdonképpen a halandóság növelésének módszerei voltak" [44]. Egy másik szerző megállapítása szerint az abortuszra és a spirálra támaszkodás tipikus a volt szocialista országokban, amelyek rendszerint kevésbé preferálták a fogamzásgátlás "piacon kapható módját", részben talán azért, mert nem nagyon érdekelte őket, hogy többféle módszerre is lenne igény, részben pedig valószínűleg azért, mert így a lakosság magatartását kevésbé tudták volna a kontrolljuk alatt tartani [45]. Magyarországon az 1970-80-as években az abortuszt részben helyettesíteni kezdték más módszerek, de az még így is igen elterjedt maradt. Ráadásul az abortusz mellett a két legelterjedtebb módszerré a spirál és a fogamzásgátló tabletta váltak [46]. Ezek csak kevéssel jobbak az abortusznál, ugyanis ezek is sok nőgyógyászati és más súlyos egészségügyi problémát okozhatnak, és fogamzásgátló hatásuk mellett ún. korai vetélést okozó, abortív hatásuk is van. A sem a születendő gyermek, sem az anya egészségét, életét nem veszélyeztető "szelíd" módszerek, az óvszer, a pesszárium és a természetes családtervezés egyelőre csak kis- vagy közepes mértékben terjedtek el Magyarországon.
     A házasságkötések számának tartós csökkenése az 1970-es évek második felében kezdődött el Magyarországon [47]. Először az újraházasodások száma kezdett visszaesni, ezt követte az első házasságkötéseké [48]. Az első házasságkötések száma az 1970-es 71 944-ről 1996-ra felére, 35 857-re esett vissza [49]. A házasságkötések visszaesésével megnőtt a házasságon kívüli születések aránya az összes születés között. Ez 1970-ben még csak 5,4% volt, 1980- ban már 7,1%, 1990-ben pedig 13,1% [50]. A gyorsuló növekedés eredményeként az 1990-es évek második felére az arány megközelítette a 25%-ot. Mivel a tendencia növekvő, az első születések között még nagyobb lehet ez az arány. A jelenség Budapesten a leggyakoribb. Egy közeltmúltbeli vizsgálatból [51] tudjuk, hogy a házasságon kívül szült nők mintegy 1/3-ának nincs sem férje, sem élettársa, tehát a jelenleg születő gyermekek 8-10%- a eleve csonka családba születik Magyarországon, az első gyermekeknek és a budapesti gyermekeknek még nagyobb része.
    A válások száma 1945-1990-ig lényegében folyamatosan nőtt Magyarországon, az 1990-es évek elején némileg visszaesett [52]. A gyermektelen válások aránya folyamatosan csökkent az 1960-as 44,8%-ról 28,5%-ra [53]. A gyermek tehát egyre kevésbé akadálya a válásnak. Talán összefüggésben állhat ezzel az, hogy bár mind a házasságkötések, mind a válások, mind a házasságon kívüli születések aránya közepesnek mondható Magyarországon európai összehasonlításban [54], a csonka családok aránya Magyarországon az 1990-es években magasabb volt, mint az Európai Unió bármely más országában24 [55]. A csonka családban felnövő gyermekek és a válást átélt gyermekek pedig, az eddigi kutatási eredmények szerint, több pszichés problémával, tanulási és szociális beilleszkedési nehézséggel küszködnek, mint a többi gyermek [56]. Tehát Magyarország helyzete ebből a szempontból nemzetközi összehasonlításban kifejezetten rossznak mondható. Egyes feltételezések szerint a válások gyakoriságának növekedése talán felelős lehet az alkoholizmus hátterében álló gyermekkori szocializációs zavarok növekedéséért, és így az alkoholizmus terjedéséért [57] (az alkoholizmus terjedése pedig valószínűleg növeli a válások gyakoriságát).
     Sajnos nem készült annyi és olyan mélységű szociológiai vizsgálat Magyarországon az elmúlt évtizedekben, hogy ezek alapján bővebben ki lehetne fejteni a legsúlyosabb társadalmi problémák részletes okstruktúráját, legyen szó akár az alkoholizmusról, akár a mentális zavarok terjedéséről, az abortuszról, a válásról vagy a házasságon kívüli születésekről. A főbb mutatókat illetően annyit mondhatunk, hogy az 1990-es években némileg visszaesett a válások és az abortuszok aránya, az alkoholizmusé (és valószínűleg a mentális betegségeké is) dinamikusan tovább nőtt, ezek mellett pedig a családokat sújtó új (vagy csak az 1990-es évekre nagyméretűvé váló) problémák is jelentkeztek: a mind szélesebb rétegeket érintő elszegényedés, az ifjúsági és a tartós munkanélküliség, a hajléktalanság és a (főleg a fiatalok között jellemző) kábítószerezés.
     A magyar családpolitika népesedéspolitikai szempontból viszonylag sikeres volt. Mind a GYES bevezetése, mind az 1973-as népesedéspolitikai csomag növelte a termékenységet. Lehet ugyan figyelmeztetni rá, hogy ez a hatás csak kisebb részben volt tartós, és nagy részében csak a szülések előbbre hozásából állt, de mint arra egyszer már fentebb utaltam, kérdés, hogy az ilyen intézkedések hiányában ezek a későbbre tervezett gyermekek tényleg (mind) megszülettek volna-e később. Tehát lehet, hogy ezen intézkedéseknek a tartós hatása korántsem volt olyan csekély, csak ezt a jelentősebb hatást nem tudjuk bizonyítani25. A GYED-nek a termékenységet növelő hatása viszont tartós volt. Ezt a tartós hatást elősegíthette az is, hogy a családi pótlékot 1988-89-ben igen jelentősen fölemelték, ezzel átmenetileg nemcsak kompenzálva a széleskörű ártámogatások leépítésének hatását (áremelkedések), hanem ezen felül még "pluszban" is javítva a családok helyzetét. A családi pótlék fölemelése hozzájárulhatott az 1990-91-es kisebb termékenység-növekedéshez is, a családi pótlék reálértékének meredek csökkenése pedig a termékenységnek 1992 óta tartó folyamatos, meredek és igen mély szintre történő zuhanásához. Ehhez persze ugyanígy hozzájárulhatott a megnőtt munkanélküliség, a reálbércsökkenés és az első házasságkötések (talán ezek miatt is történő) elhalasztása. Az 1990-es évek második felére az egy gyermekre jutó családi pótléknak az átlagos reálbérhez viszonyított aránya az 1980-as évek szintjére esett vissza, de közben az átlagos reálbér is jelentősen visszaesett, az 1980 körüli csúcsszinjének a 70%-ára. Így az átlagos reálbér is, az egy gyermekre jutó családi pótlék reálértéke is az 1970 körüli szintre esett vissza26, és erre a szintre esett vissza a családi juttatásokra jutó állami kiadásoknak a GDP-hez viszonyított aránya is.
     A hosszú távú hatást tekintve figyelemre méltó, hogy az 1941-45-ös születési kohorsszal kezdődően tartós növekedésnek indult a nettó reprodukciós együttható [58], a befejezett termékenység pedig az 1990-es évekre enyhe növekedésnek indult [59]. Mindez azt mutatja, hogy az 1965-tel kezdődő időszakban (tehát a lényegében a GYES-sel kezdődően) a népesedéspolitikai intézkedések tartós és komoly pozitív hatást gyakoroltak a gyermekvállalási hajlandóságra. A teljes termékenységi arányszám pedig az 1990-es évek első felében Magyarországon relatíve jóval kevésbé esett vissza, mint a többi volt szocialista országban, ami arra utalhat, hogy a családpolitikai juttatások jól kiépített és bőkezű rendszere a magyar családokat jobban megvédte a gazdasági válság negatív hatásaitól, mint a környező országok hasonló rendszerei.
     Ugyanakkor már korábban is problematikusnak látszott, hogy a családpolitika egyoldalúan a termékenység befolyásolására koncentrál (a gyermekes családok anyagi helyzetének, életkörülményeinek javításával) és nem törődik például a családok stabilitásának a növelésével [60]. Tény az, hogy nem alakult ki olyan stratégia, amely a családokat sújtó főbb társadalmi problémák kellőképpen elmélyült és komplex empirikus kutatását hatékonyan támogatja és koordinálja, majd az eredmények alapján összehangolt cselekvési tervet dolgoz ki és hajt végre. A munka-erőpolitika és a népesedéspolitika volt az a két szempont, amelyek felől a családok problémáit elsősorban szemlélték. Pozitívumnak tekinthető, hogy az 1960-70-es években a nevelési tanácsadók, majd az 1980-90-es években a családsegítő központok és más szociális szolgáltató intézmények (köztük legújabban a gyermekjóléti szolgálatok) hálózata kiépült. De ezek a hálózatok nem képeznek eléggé sűrű és hatékonyan működő hálót, és inkább csak a válságkezelés, a "tűzoltás" tartozik a kompetenciájukba, semmint a megelőzés. A családi életre, párkapcsolatra való felkészítéssel vagy párkapcsolati tanácsadással foglalkozó szociális szolgáltatások Magyarországon egyelőre nem terjedtek el (igaz, az ilyenek még az Európai Unióban sem jellemzőek minden országra). Ugyanígy alig kiépített az alkoholisták gondozásának vagy a mentálhigiénének az intézményrendszere. Az államnak nincs semmilyen, az alkoholizmus vagy az abortusz27 arányának csökkentését célzó politikája.
     Az 1960-1985-ig tartó időszakban, a család- és népesedéspolitika "fénykorában" ez a terület a hosszú távú központi tervezés része lett. Az 1960-as évek elején az MTA Demográfiai Tervezési Bizottsága és az Országos Tervhivatal (OT) Távlati Tervezési Főosztály Munkaerő Tervezési Osztálya, majd 1967-től a Magyar Tudományos Akadémia Demográfiai Bizottsága és a Munkaerő és Életszínvonal Távlati Tervezési Bizottság (MÉB) Népesedés és Foglakoztatás Tervezési Munkacsoportja foglalkozott ezzel a területtel. A MÉB Titkárságát az OT Távlat Tervezési Főosztályának Munkaerő és Életszínvonal Osztálya adta. A MÉB Munkacsoportja felhasználta a KSH és a KSH Népességtudományi Kutató Intézet kutatási eredményeit. 1972-82-ig az OT Népesedéspolitikai Munkacsoportja lett a fő felelős, munkáját az OT Távlati Tervezési Főosztálya támogatta. (A Munkacsoport kétszer újjáalakult.) Az utóbbi munkacsoport fő feladata a demográfiai tudományos kutatás irányítása és eredményeinek a népesedéspolitikai döntések előkészítésénél való felhasználása volt. A népesedéspolitika kapcsán foglalkozott a foglalkoztatás-, a lakás-, az egészség-, a szociál-, és a jövedelem- és életszínvonal politikával is. Végül 1983-84-ben két egymást követő ad hoc Népesedéspolitikai Bizottság készítette elő az 1984-es (a GYED bevezetéséről és több más, kisebb jelentőségű intézkedésről rendelkező) népesedéspolitikai határozatot [61]. Ezt követően csak az addigi bázisintézmények, a KSH, a KSH Népességtudományi Kutató Intézete és az MTA Demográfiai Bizottsága álltak a politikai döntéshozók rendelkezésére. A hosszú távú központi tervezés intézményi keretei az OT megszűnésével végképp megszűntek, a hosszú távú központi tervezés jelentősége bizonytalanabbá vált, elhalványult. Ugyanakkor az 1990-es évek végére kialakult a társadalom és benne a családok mély válsága, ami szükségessé tette egy stratégiai jellegű társadalom- és családpolitikai szemlélet kialakítását, egy olyan szemléletét, amely az 1990-es évekre nem vagy nem eléggé volt jellemző.


LÁBJEGYZETEK

1Illyés Gyula, bár maga nem volt kommunista, (ekkor még) erősen kommunista-szimpatizáns volt, és ez is összefüggésben állhat a náci Németországgal szembeni fokozott ellenszenvével. A református hagyományhoz való kötődése is felelősségtudatot ébreszthetett benne a magyarság sorsa iránt, és ellenszenvet a Magyarországot hosszú időn át fenyegető, és leigázni, bekebelezni kívánó német nyelvű nyugati hatalommal szemben. [Vissza]
2Kovács Alajosnak annyiban igaza volt, hogy a magyar teljes termékenységi arányszám ekkor még nem ért a népesség egyszerű újratermeléséhez minimálisan szükséges szint alá - 2,5 és 3,0 között volt - , másrészt viszont az arányszám hosszú ideje tartó folyamatos és meredek csökkenését hiba lett volna figyelmen kívül hagyni. A nettó reprodukciós együttható pedig már csak 1,0 körüli értéket ért el, ami azt mutatja, hogy a magas halandóság mellett még a termékenység adott szintje is éppen hogy elég volt a népesség egyszerű újratermelődéséhez. (Az 1930-as évek második felére pedig a nettó reprodukciós együttható még 1,0 alá is csökkent átmenetileg.) [Vissza]
3Az ilyenfajta intézkedést telepítésnek hívták. [Vissza]
4Kerkai Jenő és Nagy Töhötöm volt a két fő kezdeményező és szervező. [Vissza]
5A püspöki karban a KALOT-ot Apor Vilmos győri püspök támogatta leginkább. [Vissza]
6Sem a katolikus püspöki kar, sem a földosztást a legerősebben pártoló kommunisták nem léptek föl a megmentéséért. A püspöki kar valószínűleg azért nem, mert a KALOT egyáltalán nem volt az egyházi birtokok kisajátítása ellen, és vezetősége nem osztotta Mindszenty József bíboros érsek legitimista felfogását, a kommunisták meg nyilván azért nem, mert a totális diktatúrához vezető útjukban nem kívántak egy olyan, a katolikus egyházhoz közel álló, népszerű, befolyásos, jól szervezett, plebejus és demokratikus vetélytárssal küszködni, amilyen a KALOT lehetett volna. [Vissza]
7Az Országos Társadalompolitikai Értekezlet, az egyke leküzdésének Tárcaközi Bizottsága vagy a Felsőház tettek néhány más, a családok és a népesedés ügyét érintő javaslatot is. Ilyenek voltak a vallásos és a hazafias nevelés fokozása, az egygyermekes családok megbélyegzése, a sokgyermekes családok megjutalmazása, "a nők körében felburjánzó luxus letörése", a fogamzásgátlás az abortusz és a szexuális kihágások elleni szigorú fellépés és a paraszti örökösödési törvény megváltoztatása. Ezek voltak tehát a javaslatok [9]. Az egyetlen, szociálpolitikai szempontból említésre méltó intézkedés a fiatal házasoknak nyújtott kölcsön volt, amilyenhez hasonlót a két világháború között több európai országban bevezettek (például Németországban és Svédországban). A javasolt intézkedések egy részére is voltak példák más országokban (például Franciaországban a sokgyermekeseknek nyújtott kisebb kedvezmények vagy a fogamzásgátlás tilalma). [Vissza]
8 Az OECD módszere a háztartás tagjaihoz különböző számítás szerint. Az OECD módszere a háztartás tagjaihoz különböző értékeket rendel, majd ezeket összeadja, és az összeget elosztja a házastárs tagjainak számával. Az első felnőtthöt 1,0-et, mindfen további felnőtthöz 0,7-et, a gyermekekhez 0,5-ös értéket rendel. A KSH jövedelem-felvételének módszere hasonló, de többféle értéket használ. A KSH számításában a 3 év alatti gyermek 0,45 fogyasztási egység, a 3-5 éves 0,5, a 6-10 éves 0,6, a 11-14 éves 0,7, a 15-18 éves 0,95. A gazdaságilag aktív személyhez 1,0-et rendel hozzá, az inaktív 19-59 év közötti férfihez és 19-54 éves inaktív nőhöz 0,9-t, 60+ éves inaktív férfihez és 55+ éves inaktív nőhöz 0,8-at, végül a háztartásfőhöz még plussz 0,2-t. Az OECD és a KSH módszerei annyiban jobbak, mint az egy főre eső jövedelemmel való számolás, hogy figyelembe veszik a gyermekek kisebb fogyasztását, és azt, hogy x számú, egyazon háztartásban élő személy együttesen kevesebbet fogyaszt, mint ha külön-külön, egyszemélyes háztartásban élnének. Az egy főre eső jövedelem használata így valamivel szegényebbnek mutatja a szegényeket, mint az OECD és a KSH módzerei.[Vissza]
9Az anyasági és gyermekgondozási segélyek történetét elsősorban a jogszabályok, a joganyag szintjén kívánom áttekinteni, ugyanakkor az intézkedések elemzése során némi kitekintés nyílik azok ideológiai és politikai hátterére is. Terjedelmi okokból csak a legfontosabb jogszabályi változásokkal foglalkozom az anyasági segélyek szintjét, időtartamát és jogosultságát illetően. [Vissza]
10Az, hogy már a terhesség előtt hat héttel "betegszabadságra" lehetett menni, talán egyfajta "munkavédelmi" intézkedésnek tekinthető, vagyis lehet, hogy a szülés előtt álló kismamákat és születendő gyermekeiket nem akarták kitenni üzemi baleset kockázatnak. [Vissza]
11A női munkavállalás aránya az 1950-60-as évek folyamán gyorsulva növekedett. 1949-ben az aktív keresők 29%-a volt nő, míg 1975-re már 44%-a. Ugyanakkor 1973-ról 1979-re a megfelelő korú gyermekek között a bölcsődébe beiratottak aránya 12%-ról 19%-ra nőtt. A 3-5 éves gyermekeknek 1970-ben 53%-a járt óvodába, 1973-ban 66%-a, 1975-ben 72%-a, 1979-ben a 85%-a. [Vissza]
12Bevezetésekor és az azt követő időkben mindmáig nagyjából az átlagbér 30 százaléka körül volt a GYES értéke. [Vissza]
131961-ben a szomszédos Ausztriában létrehoztak egy, a későbbi magyar GYES-hez hasonló, viszonylag alacsony, fix összegű gyermekgondozási segélyt, amely ekkor még csak a gyermek egyéves koráig járt. Elképzelhető, hogy ez a segély jelentette a mintát a magyar GYES megtervezésekor. [Vissza]
14A magasabb iskolai végzettségű nők ritkábban is vették igénybe a GYES-t, mint az alacsony iskolai végzettségűek és akik igénybe vették közülük, azok átlagosan rövidebb ideig, mint az alacsonyabb iskolai végzettségű nők, tehát hamarabb visszamentek dolgozni. [Vissza]
15 Magyarországon a teljes termékenységi arányszám az 1950-es évek második felében zuhant a népesség egyszerű újratermeléséhez szükséges szint alá, és azóta végig ott maradt, kivéve az 1974-77-ig tartó négyéves időszakot, amikor elérte vagy meghaladta ezt a szintet. [Vissza]
16Ugyanez a törvény egyenjogúsította a TSZ-tagokat a társadalom többi részével a családi pótlék szempontjából. Ez a törvény tehát a parasztság egyenjogúsítását, mintegy társadalomba való beemelését jelentette. [Vissza]
17Az 1970-es évek közepétől fokozatosan munkaerőhiány kezdett fenyegetni. A GYES rugalmasabbá és a GYES melletti munkavállalás lehetővé tétele ennek a kivédését is szolgálta. A GYES melletti munkavállalás irányába hatott az is, hogy a GYES reálértéke ekkoriban csökkenni kezdett. [Vissza]
18Az Alkotmánybíróság döntése értelmében a tervezett, a családpolitiaki rendszert megnyeső intézkedéseket egy évvel el kellett halasztani, hogy azok ne érjék váratlanul a családokat. [Vissza]
19Az 1998-as választáson hatalomra került új (liberális-konzervatív) kormány ígéretet tett a jövedelemteszt eltörlésére és a GYED visszaállítására. [Vissza]
20Például a nagyszülőktől való elszakadás, különköltözés sokaknak megnehezíthette a kisgyermekeik gondozásának megoldását és így magát a gyermekvállalást is. [Vissza]
21Feltételezhető, hogy amint 1953-54-ben a termékenységi arányszám átmenetileg magasabbra került, mint ahogy az a családok szándékainak átlagosan megfelelt volna, úgy 1962-re "lefelé szaladt túl". Ha ez így van, akkor nem lehetetlen, hogy a két dolognak van köze egymáshoz, tehát hogy az 1953-54-ben a családi terveken kívül született - nem vagy későbbre tervezett - gyermekek egyfajta apályt váltottak ki a gyermekvállalási tervekben a következő években. Ez a hatás pedig talán 1962-re szűnhetett meg. Ugyanakkor tény, hogy a termékenység a magyar történelemben - a háborús időket kivéve - mindaddig példátlanul alacsony szintet ért el az 1960-as évek elejére, és vele párhuzamosan ugyanekkor mélypontra ért az 1000 lakosra jutó házasságkötések száma is [34]. Mindezek mögött pedig aligha csak az 1953-54-es gyermekszületési hullám állhat, hanem valószínűleg az alacsony életszínvonal, a gazdasági és társadalmi helyzet zűrzavaros és nagyarányú változásai, a nagyarányú társadalmi mobilitás is. [Vissza]
221966-ban volt a családi pótlék összegének egyik jelentősebb emelése is. [Vissza]
23Köszönet a személyes információkért Tímár János közgazdász, egyetemi tanárnak és Miltényi Károlynak, a KSH Népességtudományi Kutató Intézet nyugalmazott igazgatójának, akik annak idején részt vettek a GYES tervezésének, előkészítésének munkájában. [Vissza]
24 Kevéssel megelőzte Svédországot és az Egyesült Királyságot, melyek ezen a téren vezetnek az EU tagállamok között. [Vissza]
25Bár a nettó reprodukciós együttható és a befejezett termékenység változásai egyfajta indirekt bizonyítékot jelenthetnek, amint arról lentebb szólok. [Vissza]
26 Tegyük hozzá, hogy a megnövekedett munkanélküliség és a széthúzódott jövedelmi skála mellett a csládi pótlék jelentősége a szegényebb rétegek számára még nagyobb, mint 1970-ben volt. Ha az OECD statisztikáibabn használt módszert vesszük alapul - ahol az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem számításánál a férj 1,0 egységet, a feleség 0,7 egységet, a gyermekek egyenként 0,5 egységet jelentenek -, akkor egy olyan családban, ahol két gyermek van, és a két szülő együttes nettó jövedelme a nettó átlagbér kétszeresének felel meg, ott a két gyermekre jutó költség a család összköltségeinek 37 %-át jelenti. Ha zet a 37 %-ot vesszük alapul, akkor azt mondhatjuk, hogy Magyarországon a két gyermek után járó családi pótlék 1952-65-ig egy kétgyermekes család gyermeknevelési költségeinek átlagosan 15-20 %-át fedezte, 1966-79-ig 20-30 %-át, 1980-87-ig 25-35 %-át, 1988-93-ig 43 %-át (1989-ben kb. 60 %-át), 1995-ben már csak 32 %-át, majd 1997-re 24,6 %-ra esett vissza az arány. Mindez persze csak a fenti feltételek fennállása esetén van így. Az OECD statisztikáiban használt arányok valószínűleg nem minden család valós viszonyainak felelnek meg. Az átlagosnál alacsonyabb jövedelmű családokban pedig a családi pótlék szerepe aránytalanul megnő, mivel ugyanígy megnőnek a gyermeknevelési költségek is, amelyeket kompenzálni hivatott. Az átlagbértől lefelé ugyanis a gyermeknevelés költségeinek nagysága nem csökkenhet arányosan, mert pl. ruhára, élelemre mindenképpen szükség van.[Vissza]
27 A Családvédelmi Tanácsadók 1992-től kiépített hálózata az egyetlen említésre méltó intézkedés e téren, de a hálózat működésének hatása csekélynek tűnik. [Vissza]


HIVATKOZÁSOK

[1] Barta Barnabás - Klinger András - Miltényi Károly - Vukovich György 1984. Fertility, female employment and policy mesures in Hungary. 3. o. Genf: International Labour Office.  [Vissza]
[2] Kamarás Ferenc 1997. A születési mozgalom és a termékenység jellegzetességei az elmúlt 125 évben. 320. o., 334. o. in: Dr. Kovacsics József (szerk.) 1997. Magyarország történeti demográfiája (896- 1995.). Budapest: Központi Statisztikai Hivatal.  [Vissza]
[3] Katus László 1987. A népesség és a társadalmi szerkezet változásai. 1121-1122. o. in: Kovács Endre - Katus László (szerk.) 1987. Magyarország története 1848-1890. (Magyarország története sorozat). Budapest: Akadémiai.  [Vissza]
[4] Csernák Józsefné 1997. Házasság és válás Magyarországon. 358. o. in: Dr. Kovacsics József (szerk.) 1997 Magyarország töténeti demográfiája (896-1995.). Budapest: Központi Statisztikai Hivatal.  [Vissza]
[5] Szabó A. Ferenc: Pusztulás, egyke, földbirtokviszonyok. (Illyés Gyula Pusztulása és a Gömbös-kormány válaszkísérlete 1933-34-ben.) in: Magyar Szemle 1994. október  [Vissza]
[6] Ferge Zsuzsa 1986. Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből. Budapest: Magvető.  [Vissza]
[7] Nagy Töhötöm 1990. Jezsuiták és szabadkőművesek. Szeged: Universum.  [Vissza]
[8] Ferge, 1986.  [Vissza]
[9] Dányi Dezső - Monigl István 1987. Népesedéspolitikánk történeti előzményei és alapkérdései. in: Káposztás Ferenc - Monigl István (szerk.) 1987. Népesedéspolitika: tudományos kutatás és társadalmi cselekvés. 21. o. (KSH NKI Kutatási Jelentései 31.) 1987. Budapest: KSH NKI.  [Vissza]
[10] Dr. Haller Károly 1915. A családi pótlékról szóló 1912. évi XXXV. törvényczikk, és a reá vonatkozó rendeletek és határozatok gyűjteménye. Budapest: Dr. Haller Károly.  [Vissza]
[11] Gauthier, Anne Hélene 1996. The State and the Family. A Comparative Analysis of Family Policies in Industrialized Countries. 46. o., 52. o. Oxford: Clarendon Press.  [Vissza]
[12] Ditch, John - Barnes, Helen - Bradshaw, Jonathan (European Observatory on National Family Policies) 1998. Developments in National Family Policies in 1996. York: European Commission.  [Vissza]
Bradshaw, Jonathan et al. 1993. Support for Children. A comparison of arrangements in fifteen countries. 112. o. London: HMSO. 
[13] Tárkányi Ákos: Európai családpolitikák: a francia családpolitika története. in: Demográfia 1997/1.  [Vissza]
[14] Fluck András 1939. A munkások gyermeknevelési pótléka. A családi munkabér magyar intézménye. in: Mártonffy Károly (szerk.) 1939. A mai magyar szociálpolitika. Budapest: Dr. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc.  [Vissza]
[15] Ferge, 1986.  [Vissza]
[16] A családi pótlék rendszer fejlődése. 1979. Budapest: SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatósága.  [Vissza]
[17] Jarvis, Sarah, J. - Micklewright, John: A családi pótlék célzottsága és célzása Magyarországon. in: Esély 1994/2.  [Vissza]
[18] Jarvis - Micklewright  [Vissza]
[19] A generációk közti és a társadalmi szolidaritásról. Civil szervezetek állásfoglalása. in: Háló 1996/3- 4.  [Vissza]
[20] Háló, 1996.  [Vissza]
[21] Andorka Rudolf - Anna Kondratas - Tóth István György: A jóléti rendszer jellemzői és reformjának lehetőségei. in: Közgazdasági Szemle 1995/1.  [Vissza]
[22] Háló, 1996.  [Vissza]
[23] Gyáni Gábor 1994. A szociálpolitika múltja Magyarországon. 8-9. o. Budapest: História - MTA Történettudományi Intézete.  [Vissza]
[24] Ferge, 1986.  [Vissza]
[25] Monigl István 1992. Az 1952-53. évi népesedéspolitikai program Magyarországon (Dokumentumgyűjtemény). Demográfiai Tájékoztató Füzetek 11. 25. o. (KSH NKI Kutatási Jelentései). Budapest: KSH Népességtudományi Kutató Intézet.  [Vissza]
[26] Dányi - Monigl, 1987., 21. o., 25. o.  [Vissza]
[27] Kamarás Ferenc 1996. Termékenységi adattár 1970-1994. 16. o., 1. ábra. Budapest: KSH.
Evolution récente de la fécondité en Europe occidentale. Figure 1. Saint-Germain-en-Laye: Observatoire Démographique Européen.  [Vissza]
[28] Barta et al., 1984.  [Vissza]
[29] Előterjesztés a Minisztertanács részére a népesedési helyzetről, a hosszú távú népesedéspolitikai koncepcióról és a megvalósítás eszközrendszeréről (1984. február 16.). in: Monigl István (szerk.) 1990. Az 1984-es népesedéspolitikai kormányprogram alapdokumentumai 1981-1986. Demográfiai Tájékoztató Füzetek 8. (KSH NKI Kutatási Jelentései). 51. o. Budapest: KSH Népességtudományi Kutató Intézet. (Továbbiakban: DTF8)  [Vissza]
[30] Kamarás, 1996.  [Vissza]
[31]Kamarás Ferenc: Új gyermekvállalási stratégiák. in: Demográfia 1994/3-4. 
Kamarás, 1996.  [Vissza]
[32] Employment Outlook. 177-178. o. 1995 OECD.  [Vissza]
[33] Belényi Gyula: A hatalom centralizációja és a részpolitikák a szocialista rendszerben. 52-53. o. in: Valóság 1998/7.  [Vissza]
[34] Csernákné, 1997., 358. o.  [Vissza]
[35] Kamarás Ferenc 1987. Népesedéspolitika és termékenység. 76-77. o. in: Káposztás Ferenc - Monigl István (szerk.) 1987. Népesedéspolitika: tudományos kutatás és társadalmi cselekvés (KSH NKI Kutatási Jelentései 31.). Budapest: KSH NKI  [Vissza]
[36] DTF8, Előterjesztés a Minisztertanács részére..., 53. o.  [Vissza]
[37] C. Molnár Emma: Anyaság és társadalmi adaptáció: a hagyományos női szerepkörben neurotikusnak bizonyuló anyák pszichológiai vizsgálata. Kandidátusi értekezés. Budapest, 1982. idézi: Sándorné Dr. Horváth Erika 1986. A gyestől a gyedig. 62-63. o. Budapest: MNOT - Kossuth.  [Vissza]
[38] Társadalmi beilleszkedési zavarok Magyarországon. 55. o. 1986. Budapest: Kossuth.  [Vissza]
[39] Hanák Katalin: Alkoholista szülők - veszélyeztetett gyermekek, fiatalok.116. o. in: Fekete János (szerk.) 1982. Alkoholizmus. Budapest: Kossuth.  [Vissza]
[40] Társadalmi..., 1986., 45. o.  [Vissza]
[41] Magyar Statisztikai Évkönyv 1996. 1998. Budapest: KSH.  [Vissza]
[42] Dr. Andorka Rudolf - Dr. Buda Béla: Elméletek - vizsgálatok - következtetések. A jelenség szociálpszichológiai megközelítése. 145. o. in: Fekete János (szerk.) 1982. Alkoholizmus. Budapest: Kossuth.  [Vissza]
[43] Kamarás Ferenc: Születésszabályozás Magyarországon. Kézirat. (Készült az International Planned Parenthood Federation számára.)  [Vissza]
[44] Wrigley, E. A. 1973. Népesedés és történelem. 119. o., 211. o. Budapest: Kossuth.  [Vissza]
[45] David, H.: Abortion in Europe: 1920-1991: A Public Health Perspective. in: Studies in Family Planning, 23. 1992. idézi: Goodkind, D. - Anh, Ph. Th.: Reasons for Rising Condom Use in Vietnam. in: International Family Planning Perspectives 1997/4.  [Vissza]
[46] Születésszabályozás...  [Vissza]
[47] Csernákné, 1997. 358. o.  [Vissza]
[48] Csernák Józsefné: Népesedéspolitika és család. 98. o. in: Káposztás - Monigl, 1987.  [Vissza]
[49] Magyar Statisztikai Évkönyv 1996. 43. o., 3.21. 1997. Budapest: KSH. (Továbbiakban: MSÉ 1996)  [Vissza]
[50] Evolution démographique récente en Europe 1994. 42. o. 1994. Strasbourg: Council of Europe  [Vissza]
[51] S. Molnár Edit - Pongrácz Tiborné: Házasságon kívül szült nők életforma-választásai. in: Demográfia 1997/1.  [Vissza]
[52] Csernákné, 1997., 349-350. o.  [Vissza]
[53] MSÉ 1996., 45. o.  [Vissza]
[54] Evolution...1994., 34. o., 38-39. o., 44. o.  [Vissza]
[55] Szukicsné Serfőző Klára 1996. Az egyszülős családok az állandó és a lakónépesség alapján. 12. o., 1. tábla. (KSH NKI Kutatási Jelentései 59.) Budapest: KSH NKI
Ditch, John et al. 1998 A Synthesis of National Family Policies 1996. (European Observatory on National Family Policies) 22. o., Table 1. 17. b York: European Commission.  [Vissza]
[56] Gringlas, M. - Weinraub, M.: The More Things Change...Single Parenting Revisited. in: Journal of Family Issues, Jan, 1995.
Cherlin, A. J. et al.: Effects of Parental Divorce on Mental Health throghout the Life Course. in: American Sociological Review 1998/2.  [Vissza]
[57] Andorka - Buda, 1982., 174. o.  [Vissza]
[58] Hablicsek László - Pongrácz Tiborné - S. Molnár Edit - Szűts Zoltán 1997. A távlati szociálpolitikai koncepció demográfiai megalapozása: népességi változások és tendenciák, a családok és a háztartások helyzete, vélemények népesedési kérdésekről. (Zárótanulmány. Készült a Népjóléti Minisztérium számára.) 153.o. Budapest: Aktív Társadalom Alapítvány.  [Vissza]
[59] Kamarás, 1996., 31. o.  [Vissza]
[60] A Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének állásfoglalása a hosszú távú népesedéspolitikai koncepció kidolgozásának helyzetéről szóló jelentés tárgyában. (1984. április 24.) 97. o. in: DTF8  [Vissza]
[61] Monigl István (szerk.) 1988. A távlati tervezés keretében született népesedéspolitikai koncepciók, 1968-1982. Demográfiai Tájékoztató Füzetek 3. (KSH NKI Kutatási Jelentései) 8-12. o. Budapest: KSH NKI [Vissza]

© 1999, Magzatvédő Társaság