A magyar képviselőkhöz

A Magzatvédő Társaság 1992. október 8-án kelt levele a magyar képviselőkhöz

Tisztelt Képviselő Úr!

Komáromi János grafikája Ön rövidesen törvényt alkot a magzati életről. Lelkiismereti és állampolgári kötelességünknek érezzűk, hogy röviden tájékoztassuk Önt azokról az alapvető magzatvédő elvekről amelyek ismerete reményeink szerint hozzásegítheti Önt a helyes, népünk és nemzetünk jővőjét sorsdöntő keretek közé terelő döntéshez. Hiszünk abban, hogy igenis hozható olyan törvény, amely nem áll ellentétben az emberiség történetének legértékesebb hagyományaival és a magyarság érdekeit is szolgálja. Tudjuk, hogy akadnak más, a miénktől eltérő vélemények is. Mégis bízunk abban, hogy álláspontunk mindenki számára érthetőbb lesz ha elveinket az ő nézeteikkel szembesítve mutatjuk be.

1. Némelyek - nem vitatva, hogy az emberi élet a legnagyobb földi érték - azt állítják: a magzat még nem emberi lény. A biológia, a genetika és az orvostudomány általánosan elfogadott természettudományos álláspontja szerint a magzat nem akármilyen sejtek halmaza, hanem két mikroszkopikus anyagrészecske, a férfi és női ivarsejt egyesüléséből létrejövő emberi szervezet.
A "magzat" (foetus, embryo) kifejezés használata csupán azt jelzi, hol tart az adott személy a maga fejlődésében; így tehát ez nem azt jelenti, hogy a magzat nem emberi lény. A magzat igenis emberi lény, akinek a 18. napon verni kezd a szíve és kialakul a vércsoportja, a 40. napon, a 6. héten kimutathatók az agyműködésre utaló agyhullámok, a 6. héten megmozdul, a 6,5. héten megjelennek a foggyökök (fogkezdemények), a 8. hétre kialakul a teljes testalkat, szopni kezdi a hüvelykujját, a 11. héten már lélegzik, nyelni tud, már köröm van az ujján, és szemöldöke is van. A 17. héten már álmodik, a 24. héten már gondolkodik és tevékeny érzelmi életet él.

2. Tévesen állítják némelyek, hogy a magzat kihordása veszélyezteti az anya testi egészségét, életét. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően ugyanis ma már a komoly betegségben szenvedő asszonyok is egészséges gyermeknek adhatnak életet. Néhány igen ritka kivételtől eltekintve - mint például a méhen kívüli terhesség - az orvosi tapasztalat szerint a magzatelhajtás veszélyesebb (pl. másodlagos meddőség, koraszülés, újszülött-halandóság, távoli szövődmények, lelki betegségek stb. miatt), mint magának a terhességnek a folytatása.

3. Semmi nem igazolja azt az állítást, hogy a magzat kihordása veszélyezteti az anya lelki egészségét, életét. Sőt ennek az ellenkezőjéről van szó: a magzatelhajtás egyértelműen tragikus esemény, melyről kimutatták, hogy általában súlyos lelki rendellenességek követik beleértve a depressziót és a pszichózist is. Lehet, hogy a magzat kihordása kezdetben nehéz feladatnak tűnik, de késöbb többnyire örömmé válik. A lelki egészség veszélyeztetése általában abban nyilvánulhat meg, hogy a leendő anya nem tudja a saját előre tervezett érvényesülését elérni (karrierprobléma). A gyermek gondozására fordítandó idő miatt jelentősen megrövidül az ún. "szabad idő" (megrövidül, vagy elmaradhat a szórakozás, az önművelés, a tanulás, stb. lehetősége), nem tudja biztosítani önmagának és gyermekének az ún. minőségi életet. Magzatelhajtás után előbb-utóbb többnyire olyan lelki tünetek lépnek fel, amelyek sokszor életük végéig elkísérik a nőket és gyakran a férfiakat is. Magzatelhajtás után sokan úgy érzik, hogy egész életükre szóló sebet szereztek be, amely nem gyógyítható.

4. Az ún. választáspárti oldal részéről nem elfogadható az a hivatkozás sem, hogy a magzat beteg. Mivel már a méhen belüli életben is emberi életről van szó, az ilyen esetben javasolt magzatelhajtás azt jelentené, hogy a beteg magzat nem értékes ember, vagy akár úgy is, hogy nem lesz értékes ember. Ez azonban hátrányos megkülönböztetést, végső soron rasszizmust jelent. Valljuk, hogy a beteg ember léte is értékesebb, mint nemléte. Az egészségesen születés jogáról beszélhetünk ugyan, de ez nem jelenti a kizárólag egészségesen való megszületés jogát. Márpedig ha nem kizárólag csak egészségesen szabad megszületni, akkor meg szabad születni betegen is. Ez a jog tehát azt jelenti, hogy mindig és mindenkinek meg kell tennie mindent, hogy a magzat lehetőleg egészségesen születhessék meg. Ezzel kapcsolatos az a további ellenvetés is, hogy nem lesz ennek az egyénnek emberi, emberhez méltó élete, mert csak szenvedni fog. Mivel az ember életét emberivé a személyes kapcsolatok teszik, az ő életük is emberivé tehető, de ez jobbára a mi feladatunk! Sajnos ezt a feladatot igyekszünk elhárítani magunktól és az ő számlájukra írjuk a mi adósságunkat, amikor kimondjuk: nincs joguk élni.

5. Adódhat helyzet, amikor a magzat vérfertőzésben fogant, de ilyenkor tudni kell, hogy a nagyobb veszély a genetikai betegségek megjelenésének a valószínűségében van. Testvérházasság illetve ilyen fogamzás esetében is 50% esély van még az egészséges utódra. Ha tehát a magzat esetleg örökölt valamilyen betegséget, akkor is élő személy, így joga van megszületni.

6. Igen-igen ritkán fordul csak elő, hogy a magzat nemi erőszak következtében fogant, hiszen a nemi erőszaknak csupán elenyésző, hozzávetőlegesen 1 százaléknyi esélye van arra, hogy belőle terhesség legyen. Minden 25.000 művi abortuszból csupán egy indokolható nemi eröszakkal. Tudjuk, hogy igen nehéz a fenti helyzet. Mégse feledhetjük el, hogy "mégis egy gyermekről van szó" aki élni akar és akinek joga van élni, hiszen az így fogant élet maga ártatlan.

7. Többen a magzatelhajtás indokaként hozzák fel, hogy a magzat anyja fiatalkorú éretlen az anyaság szerepére, nem gondolva arra, hogy az anyaság gondokkal járó, valóban nagy feladatánál is nagyobbak a magzat elhajtásából származó testi veszélyek (pl. méhszáj-rendellenesség, meddőség stb.), amelyekhez többnyire lelki bajok társulnak. A lelkileg éretlen, fölkészületlen anyák terhét mind a segítő családi környezet, mind a sokrétű egészségügyi ellátás könnyítheti.

8. Fölhozzák néha, hogy a magzat anyja testileg vagy szellemileg beteg. Meglehet, hogy a másállapotban lévő ilyen beteg asszonyt időlegesen vagy akár állandóan is támogatni kell ahhoz, hogy gyermekét elláthassa. Mivel pedig a fajelméletet nem fogadhatjuk el, az anya esetleges értelmi képességének a korlátozott volta, azaz csökkent képessége (nem csökkent értékűsége!) még örökletesség esetében sem indokolja a magzatelhajtást. Ugyanez vonatkozik az anya esetleges testi betegségére is.

9. Előfordulhat, hogy a magzat fogamzásgátlás (méhen belüli eszköz, tabletta) ellenére fogant, csakhogy mai tudásunk szerint sem a méhen belüli eszköz (spirál), sem a fogamzásgátló tabletta szedése mellett létrejött terhesség esetében a magzat nem veszélyeztetett, azaz aterhesség a magzat veszélyeztetettsége nélkül kihordható.

10. Szokás arra is hivatkozni, hogy ha a magzatelhajtást tiltaná a törvény, akkor ellenőrizhetetlen körülmények között is végeznék, így hirtelen fölszökne az anyai halálozás, tehát a törvényes abortusz a biztonságos. Az a körülmény, hogy egy diplomás orvos végzi az abortuszt, még nem szavatolja biztonságos voltát. Nincs olyan abortusz, amely ne járna a terhes nő testi vagy lelki egészségének kockázatával. Szövődmény (köztük pl. a méh átszúrása, vérmérgezés vagy más fertőzés) a kórházban végzett abortuszok 3%-ánál fordul elő. Hosszabb távon jelentkezhet meddőség, méhszáji elégtelenség, amely vetéléshez vagy koraszüléshez vezethet, de a későbbi terhességek során is nagymértékben megnő a koraszülések kockázata.

11. Az "emberséges emberölés" hívei szerint ha már magzatelhajtásra kerűl a sor, az anya szempontjából a lehető leggyorsabb és legkevésbé "megalázó", fájdalmas eszközzel kellene végezni. Való igaz, hogy a magzatelhajtást ma még főként viszonylag durva, sebészi módszerekkel végzik. A kémia azonban egyre több olyan mérget (korhű kifejezéssel élve), méhen belül bevethető vegyi fegyvert kínál, amelyek használata elsősorban az orvosnak "kényelmesebb", hiszen néhány szaktanácson, rutinvizsgálaton kívül kevésbé tevőlegesen vesz részt a magzat elpusztításában, mint korábban. De amilyen mértékben csökken a "kíméletes" magzatelhajtást végző orvosra nehezedő lelki teher (hiszen mindegyik tudja, hogy emberi életet olt ki!), oly mértékben fokozza a nő lelki válságát és súlyosbítja az ún. posztabortusz szindrómával összefüggő pszichés tüneteket, hiszen a tabletta bevételével az eddig inkább elszenvedő szerepet a tevőleges pusztító szerepköre váltja fel. A hírhedett RU 486 jelzésű abortusztablettát mellesleg annak a Hoechst nevű ipari konszernnek a leányvállalata gyártja, amely korábban Ziklon B gázt szállított a német haláltáborokba. A zsidó-magyar holocaust folytatódásának elkerülése érdekében kérjük minden magzatelhajtásra használt eljárás vagy eszköz népszerűsítő reklámjának betiltását.

12. A magzatölés gyakori indokaként szokták említeni, hogy egyedülálló nőtől (leány anyától) lakásproblémával küszködőtől nem várható el, hogy gyermeket szüljön. Bár nehéz szociális-gazdasági körülmények között kerül sor az új magzatvédelmi törvény megalkotására, az emberi élet védelmének mégis minden mással szemben vitathatatlan elsőbbséget kell biztosítani. Tudatában vagyunk annak, hogy ezt csak a társadalom "alapsejtjeként" szolgáló család védelmével lehet megvalósítani. Egy hathatós magzatvédelmi törvénynek tehát olyan szociális intézkedéssorral együtt kell megszületnie, amely mindenekelőtt a gyermeket váró családoknak és a leányanyáknak szolgál "szociális védőhálóval" (ezen belül kismamaotthon-rendszerrel, fiatal házasok otthonával, albérleti támogatással stb.).

13. Hivatkoznak arra is, hogy nem várható el szülés attól aki a gyermeke eltartására anyagilag képtelen vagy aki nem tudná gyermekének biztosítani az általa elképzelt életminőséget. Talán a létminimum mintájára nem lenne elképzelhetetlen meghatározni azt az összeget sem, amelynek juttatása mellett ezt a kifogást többé már nem kellene figyelembe venni. Akad az e kifogással élő nők körében jó néhány, akiknél ez a kifogás inkább a szélsőséges önzés jele. A túlnépesedés kifogását kevesebbet halljuk, hiszen a riasztó fogyásunkat mutató népesedési adatokon túl hallhattak már Baranya megye üres házairól, kihaló falvairól...

     14. Félő, hogy a magzatelhajtás hosszú évek óta alkotmányellenesen végzett "legális" gyakorlata, amely közel ötmillió magzat életének kioltását eredményezte, újabban azzal a jogi indoklással folytatódhat, hogy kimondják: a magzat nem személy, illetve csak korlátozott mértékben jogalany. Az a körülmény, hogy minden ártatlan emberi lénynek szent és sérthetetlen joga van élni, a polgári társadalmak és ezek jogi rendszerének alapvető jogai közé tartozik. Attól a pillanattól kezdve azonban, hogy egy pozitív jog megfoszt egy emberi lényt - közülük is a legártatlanabbat - a törvényes védelemtől, az államjog a maga legalapvetőbb fundamentumát támadja. Ha ugyanis amerikai mintára az "életképesség" fogalmát tesszük meg következetesen alkalmazott vezérelvnek, akkor egy újszülött sem, még kevésbé pedig egy mozgássérült nem lehet "életképes". Ugyanezt más korosztályokra kiterjesztve látható, hogy sem az elaggott, sem a pszichózisban szenvedő, de még a háborús rokkant sem "életképes".
     A katolikus egyházfő erre az alapvető gondolatra hívta fel a figyelmet: "A már megfogant de még meg nem született emberi személynek az élethez való feltétel nélkül elismert joga jelenti azon pillérek egyikét, amelyen minden polgári társadalom nyugszik. Ha egy állam úgy alakítja ki intézményeit, hogy ezek nyomán valaki valóságosan is gyakorolhatja egy már megfogant gyermek elpusztításának szándékát, akkor az állam mint olyan egyik legalapvetőbb kötelességét és legnagyobb méftóságát tagadja meg.
     Aquinói Szent Tamás, az európai gondolkodás egyik legnagyobb mestere azt tanította, hogy a polgári jog "ereje a jogi igazság mértékétől függ". Ez az igazságosság szerinte atermészetjogon alapul, mégpedig oly módon, hogy ha egy jog nem ezen alapul, akkor "az nem jog, hanem a jog rothadása."
     A "még nem személy" érvelés azonos az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának azzal az indoklásával, amely az 1859-i hírhedett Dred Scott-féle végzés alapjául szolgált. Ez a bíróság hozta azt a határozatot, mely szerint a feketék nem "személyek" és hogy birtokosaiknak vitathatatan jogukban áll dönteni életük és haláluk felől. Európai fülnek ez - a nemzetiszocialista propaganda hangarchívumából - ismerősen cseng. Az az érvelés, mely szerint a magzat még nem "személy", azon a hátsó gondolaton alapul, hogy így könnyebben küszöbölhető ki egy nemkívánatos gyermek.

15. Kedvenc szólam, hogy a magzat anyjának mindenki mással (az állammal és a magzat apjával szemben is) kizárólagos joga van dönteni a testében lévő sejtcsomó sorsáról. Az önrendelkezési jog természetesen megilleti a nőket, de az anya csak a saját testével rendelkezhet, nem pedig a benne lévő magzatéval, aki miközben az ő testében fejlődik, teljesen elkülönül tőle. A két lény közötti egyetlen szerves kapcsolatot a köldökzsinór jelenti. A kettejük különbözőségét illető bárminemű kételkedést eloszlatták a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatos azon eljárások, amelyek során az új élet legkorábbi szakaszaira az anya testén kívül kerül sor, továbbá a magzatvízvizsgálat (amniocentézis), az az eljárás, amely a fejlődő gyermek különféle rendellenességeit kutatja, nem pedig az anyáét. Szerencsére egy olyan korszakba értünk, amikor az orvostudomány a magzatot joggal tekinti mintegy másik paciensnek és olykor már ennek megfelelően kezeli is. Csak néhány évvel ezelőtt is vajon ki merészelt volna akárcsak álmodni arról, hogy gyógyító műtétet végezzenek az anyaméhben lévő magzatokon?

16. Erkölcsi kérdésként szokták fölvetni, hogy a magzatelhajtás magánügy. Valóban az lenne, ha az abortusz csak egy nő meg egy orvos akármilyen kapcsolata lenne. De ez a "kapcsolat" sokkal közvetlenebbül és személyesebben érint egy harmadik embert: a már anyjában lévő magzatot, az orvos még meg nem született páciensét, és akkor még nem is beszéltünk az apáról, akinek szintén alkotmányos joga lenne megvédeni utódát!

17. A magzatelhajtás kérdéskörének lekicsinylése vagy helytelen megítélése súlyos következményekkel járhat az egész társadalomra nézve. Egy helytelen törvény megszavazása után immár senki sem állíthatja, hogy az ártatlan és védtelen emberi magzatok folytatódó megölésének semmi köze nincs annak a pusztító lelki környezetnek a kialakulásához, amely az erőszak más formáinak is táptalaja lesz.

18. A magzatelhajtásnak cselekvő részese az orvos is, akinek magatartása még hivatkozási alap is, hiszen sokan mondják: az abortusz nem lehet erkölcstelen, ha már egyszer orvos végzi. Hippokrátész óta az orvosi etikák az orvosnak azt a hagyományos szerepét hangsúlyozták, hogy neki feladata az emberi élet őrzése. A hippokrátészi eskü és ennek 1948-ban modernizált változataként a Genfi Nyilatkozat világosan kimondja: "A fogantatás pillanatától kezdve a lehető legnagyobb mértékben tisztelem az emberi életet." A ma használatban lévő magyar orvosi "eskü" szövege azt sugallja, hogy a másállapotban lévő asszony olyan "beteg", akinek kérésére fenntartás nélkül megölhetők a magzatok. Szerencsére egyre több orvos érzi át annak fontosságát, hogy fölemelje szavát az ellen az "új", gyilkos etika ellen, amely nem tartja helytelennek a magzati létében élő gyermek elpusztítását, és amely nem számol az anyát fenyegető további súlyos következményekkel sem.

19. Halljuk olykor azt a kifogást is, hogy milyen alapon erőltetjük rá a saját erkölcsi meggyőződésünket másokra. Bár mindennél fontosabbnak tartjuk a belső, a lelkiismeretből fakadó törvény ébredését, nem mondhatunk le a világi jogalkotás által kialakítandó külső törvény segítségéről sem. Mellesleg a be nem avatkozás álerkölcsös szólamával érveltek a rabszolgatartó amerikaiak is a polgárháború előtt, és ugyanilyen érveket használnak ma is mindenütt, ahol faji, vallási, osztályszempontok alapján elnyomó rendszerek uralkodnak.
Magyarországot évtizedek óta szennyezi a legalizált gyermekgyilkosság. Az Alkotmánybíróság történelmi jelentőségű végzése nyomán ma végre lehetőség kínálkozik arra, hogy képviselők, aggódó állampolgárok csakúgy, mint az élet védelmére kelő orvosok és jogászok jognak és kötelességnek érezve felszólaljanak egy olyan nemzetemésztő kórság ellen, amely családjukat avagy közösségüket, gyermekeik életét avagy a legszélesebb értelemben vett nemzet életét érinti. A polgári jog körébe tartozik, hogy Magyarországon ma a magzatokat mint a közelmúltban másokat - életkoruk és tartózkodási helyük alapján megfosztják alapvető emberi joguktól, az élettől!

20. A magzatelhajtás mellett, érzelmi indokként szokták fölhozni, ha a magzat egy meggondolatlan, esetleg házasságon kívűli futó ismeretségen alapuló kapcsolatban fogant, vagy hogy a magzat "nem kívánt" fogamzás eredménye. Már a "kívánt gyermek" kifejezés is rossz, mert a gyermeket olyan tárgyként fogja föl, amelynek csak akkor és annyiban van joga a létezéshez, amikor és amennyiben egy rajta kívül álló személy egy vagy több más "dolog"-nál jobban "akarja" az ő létezését. Ez a kifogás hibásan számol azzal a lélektani körülménnyel is, hogy a terhességgel kapcsolatos női érzések a terhesség korai hónapjaiban még nem feltétlenül olyan anyai érzések, mint amelyek a terhesség egy későbbi szakaszában vagy pedig a gyermek megszületése után keletkeznek. Másfelől míg ténylegesen lehetnek olyan szülők, akik nem kívánnak gyermeket, egész sor gyermektelen házaspár reménytelen gyermeksóvárgása tanúsíthatja, hogy nincsenek nem kívánt gyermekek. Nekik ugyanis sokszor hosszú éveken át kell várakozniuk, mielőtt gyermek kerülhetne a családjukba és hatalmas összegeket áldoznak érte, mielőtt adoptálhatnák. Az emberi életnek van egy önmagában rejlő értéke, amelynek semmi köze nincs ahhoz a körülményhez, hogy ennek az életnek a természettől rendelt gondozója éppenséggel akarja vagy nem akarja őt. Igen-igen veszélyes lenne ugyanis annak az elvnek az elfogadása, mely szerint a nemkívánatos személyektől meg kell szabadulni. Ha ugyanis minden megszülető gyermekről azt állítjuk, hogy "kívánt", akkor egy nap a társadalom minden bizonnyal elérkezhet egy olyan gondolathoz is, amely majd annak eldöntését tűzi ki célul, hogy vajon kívántnak tekinthető-e minden, magatehetetlen nagyszülő vagy minden terhet jelentő szellemi vagy testi fogyatékos. Vajon helyes-e, ha ez lesz az új, divatos jelszó, hogy "pusztítsuk el, ha nem kívánjuk"?! Ugye még nem felejtettük el azokat, akik nem "kívánták" a zsidókat, a feketéket, az értelmi fogyatékosokat, a mozgássérülteket, a cigányokat és másokat?! Valójában igen sok "nem kívánt" magzatból lett születésük után boldogságot hozó és mélyen szeretett gyermek. Dosztojevszkij, Van Gogh vagy Beethoven például sosem születhetett volna meg, ha sorsukról egy mai "anya" dönt. Ha arra gondolunk, hogy hányan állnak sorba örökbefogadható újszülöttekért, akkor gyorsan felejtsük el ezt a kifejezést, hogy "nem kívánt" gyermek.

21. Sokan még azt is megkérdőjelezik, hogy fél-e a magzat magzatelhajtás közben. Pedig tudjuk, hogy leírhatatlan halálfélelem tölti el, hisz az érzőidegek már a 4. héten működnek, a 7. héten a magzatok védekező mozdulatot tesznek, hogy elkerüljék az öket fenyegető hatásokat. Orvosok fedezték föl, hogy a magzat félelmi magatartása ugyanolyan, mint amilyen egy újszülötté. Ha egy anya méhét átültetnék egy másik nőbe s ha történetesen az "eredeti" anya láthatná, hogyan fejlődik, növekszik, változik az ő gyermeke, vajon képes lenne-e felhatalmazni egy orvost, hogy brutálisan "kiküszöbölje" az életét? Vajon elnézné-e, hogy az ő kicsiny gyermeke gyötrelmes fájdalommal hasztalan sír neki segítségért? Ha valaki kételkedne a fentiekben, nézze meg a Néma sikoly című filmet, amely ultrahangos műszerrel mutatja be egy magzat haláltusáját.

     22. A magzatvédelem tárgyában vallási szempontoknak is helyük lehet. Akadnak olyanok, akik azt állítják, hogy nem minden vallás védi az életet. A primitív, természeti vallások védik az életet, vagy ha nem, akkor azért fordulnak ellene, hogy az ős ereje átszálljon az utódba (vezér-gyilkosság). A hindu vallás a buddhizmus által hirdetett lélekvándorlás miatt véd mindenfajta növényi, állati, emberi életet. Az iszlám jogi iskolák közül a Zahiri - amely komoly szerephez kezd jutni az arab Közel-Keleten - teljes mértékben tiltja a magzatelhajtást. A legtöbb iszlám jogtudós szerint tilos a magzat elpusztítása, melybe a lélek egyszer majd beleköltözik, ezért az eljövendő, új élet korántsem távoli lehetőségként, hanem valóságos esélyként van jelen. A zsidó vallás szerint az élet Istené. Mivel pedig az élet "székhelye" a vér, tilos vért fogyasztani. Az állatokat tehát úgy kell leölni, hogy az Isten tulajdonát képező vér elfolyjék, ne lehessen emberé! A "Ne ölj!" parancs itt isteni parancs, s érvényes a magzatelhajtás tilalmára is. Külön szabályok foglalkoznak azokkal az esetekkel, amikor gondatlanság vagy szándékos tett következtében szakad meg a terhesség s a megszűnt életért élettel kell fizetni! A protestáns vallások - bár hivatkoznak a "Ne ölj!" parancsra - bizonyos esetekben mégis megengedik a magzatölést. A katolikus vallás (összhangban az Ó- és Újszövetséggel) emberi személynek tartja a megfogant életet. A prófétai kiválasztásnál ismételten találkozunk a fordulattal: "aki meghívott anyám méhében" (Iz 49,1, Jer 1,5, Lk 1,15). Amikor az angyali üdvözlet - röviddel a foganás - után Mária meglátogatja Erzsébetet, ő így köszönti: "Hogyan van az, hogy az én uramnak anyja jön hozzám?" (Lk 1,43) S mivel a gyilkosnak nincs helye Isten országában, az Egyház ma is automatikusan beálló kiközösítéssel sújtja azt, aki sikeres magzatelhajtást végez (Új Codex).
     II. János Pál pápa újra meg újra kiáll a meg nem született emberi élet védelmére. Ezt tette a II. Vatikáni zsinat és a Magyar Katolikus Püspöki Kar is 1956-ban és 1991-ben, amit 1992-ben egy külön nyilatkozattal is megerősített.
     Az ember gyermekkorában a legtisztább életpárti képviselő, hisz becsüli, értékeli, védi az életet, amikor pl. az állatok bántását rossz tettként éli meg. A mai állatvédő egyesületek filozófiájában szerencsére újjászületett ez az életpártiság. De míg például szögesdróttal veszik körül és puskás őrökkel vigyázzák egy kipusztuló félben lévő értékes sas tojásait, addig mintha olykor kevesebb figyelmet fordítanánk a születő emberi élet védelmére...

Tisztelt Törvényhozó!

Engedje meg, hogy fentiek összegezéseként megfogalmazzuk crédónkat, mely így szól:

A magzat a fogantatástól kezdve emberi személy, akinek ennélfogva természetes joga van az élethez és a megszületéshez.