Megkérlelő szép levél a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjaihoz

     A magyar Parlamentnek az alkotmánybíróság döntése alapján még ebben az évben tető alá kell hoznia az új abortusztörvényt. Milyen lesz? Milyen lehet? Milyen legyen?
     Következő eszmefuttatásunkban röviden sorra veszünk hat javaslatváltozatot. Szükséges ugyanis, hogy a törvényhozó testület tagjai elég nagy számú lehetőség megfontolása és összehasonlítása alapján válasszanak. Szükséges az is, hogy ezt a parlamenti műhelymunkát a magyar közvélemény érdeklődő része nyomon követhesse.
     Ahol saját fogalmazványunkat öntjük formába, az tulajdonképpen nem törvényszövegtervezet (ahhoz a műfajhoz nem nagyon értünk), hanem inkább törvényhozási alapelv.
     Az első két helyen két meglehetősen szélsőséges és egymással ellentétes javaslatot említünk; valószínű, hogy az Alkotmánybíróság egyiket sem fogadná el. - Mi magunk a IV. javaslatban látjuk a megoldást.
     Eszmetuttatásunkat a javaslatok központi magvára szűkítjük; a törvény egészét az alapvető döntés körül, azzal összhangban kell kialakítani.

I. Javaslat

     "A terhesség megszakítása a terhesség tizenkettedik hetének végéig az arra irányuló kérelem külön indokolása nélkül végezhető el."
     Ez öt SZDSZ-képviselő törvényjavaslatának "A" változata.
     Azon az elven alapul, hogy a Nő személyi szuverén joggal bír a teste és a sorsa fölötti önrendelkezéshez, autonóm módon rendelkezik a saját terhességével. (Jellemző a törvényjavaslat 3. paragrafusának 5. pontja: "Nem végezhető el a terhességmegszakítás, ha az a terhes nő életét veszélyezteti.") A javaslat szerzői tudomásul veszik, hogy az anyaméhben "emberi eredetű élet" keletkezik és fejlődik. Azt az alapvető kérdést viszont, amelyet az Alkotmánybíróság szerint a törvényhozónak el kell döntenie, hogy ti. a magzat (nevezetesen már a terhesség első 12 hetében) jogilag ember-e, a magzatot megilleti-e az élethez és az emberi méltóság érvényesüléséhez való alanyi jog, a javaslat szerzői megfogalmazzák ugyan, de (csupán hallgatólagos) tagadással válaszolják meg. A magzatot mintha úgy értékelnék, mint az anyai szervezet (adott esetben felesleges vagy éppen patológikus) részét.
     A 12. hét mint (döntő) fejlődési állomás megjelölését a szerzők kifejezetten arra alapozzák, hogy a magzat a terhesség első 12 hetében nem rendelkezik kialakult központi idegrendszerrel. - Ehhez a biológiai szemponthoz feltehetőleg hozzájárul még egy gyakorlati, technikai megindokolás is: az, hogy a művi vetélés kiszívásos módszere a terhesség első 12 hetében komoly kockázat nélkül lehetséges.
     Nyilván a mai magyar társadalomban elég sokan vannak azok, akik ilyen törvény híveinek ismerik el magukat. Mintegy a népesség egynegyedét teszik ki.

• Ezek jelentős többségükben vallják a már megszületett ember élethez való alanyi jogát, és hogy ezt a jogot az állami törvénynek védenie, a gyilkosságot pedig büntetnie kell.
• Akadnak olyanok (pl. a közelmúlt évtizedek során a hivatalos hatalom nemzetiszocialista meg kommunista képviselői között is szép számmal akadtak), akik a megszületett, sőt a felnőtt embernek sem ismerik el az élethez való jogot és annak alapvető sérthetetlenségét.
• Ami az öt SZDSZ-képviselőt illeti, ők törvényjavaslatuk általános indokolásában ezt írják: "A terhesség 12. és 20. hete között a törvényjavaslat érzőképes lényként kezeli a magzatot, akinek saját, törvényi védelmet igénylő érdekek tulajdoníthatók." "A terhesség 20. hete után a magzat jogi státusának már ahhoz hasonló megítélés alá kell esnie, mint az újszülöttének." (A szabatosság megkívánná annak pontosabb meghatározását, mit jelent ez a "hasonló" szó. ) A törvényjavaslat 3. paragrafusának (3) pontja szerint bizonyos feltételek mellett a terhességmegszakítás a terhesség bármely szakában elvégezhető.

II. javaslat

     A terhességnek bármilyen szakaszában történő megszakítását mint magzatgyilkosságot a törvény tiltja és bünteti.
     Egy ilyenformán megfogalmazott törvényjavaslat a következő, egyenes sorba fűzhető, a magzat mivoltát és jogait meghatározó bölcseleti (és teológiai) meggondolásokra épül.
     (1) a) Az ember a világot és önmagát megismerő és megértő, önmagára reflektáló, öntudattal rendelkező, fontosabb cselekedeteit körültekintően mérlegelő és megfontoló, szabadon megválasztó, szabad döntéseivel önmagát meghatározó és megvalósító lény; céltudatosan, tervszerűen, rendszerezetten használja és alakítja az őt körülvevő kis (környezeti, mikroszkopikus) és nagy (társadalmi, kozmikus) világot, valamint a kulturális értékekvilágát; az ember tehát testi dimenzióval rendelkező személy, akinek teste nem csupán szövetek, szervek és funkciók együttese, hanem a személy lényegi alkotórésze; az emberi személy a legnagyobb érték a mi tapasztalatilag ismert és bölcseleti reflexióval kiértékelhető világunkban; az emberi személynek a saját létéhez és sérthetetlenségéhez alapvető alanyi joga van, amely minden egyéb jog alapja és feltétele; egyik ember nem jobban, nem inkább emberi személy, mint a másik, minden egyes ember alapvető életértéke egyenlő a másikéval, egyik ember élethez való joga nem előbbrevaló, mint a másiké. (Megjegyezzük, hogy az ember személyes voltának felismeréséhez nem feltétlenül szükséges az, amit a következó b) és c) alpontokban felvázolunk; elég a sajátos emberi ismerésmód, öntudat és szabad döntés alapján felfedezni, hogy az ember személy. )
     b) Az ember felismeri saját létének végességét, esetlegességét, és felismeri azt, hogy a saját esetlegessége túlmutat önmagán egy abszolút Lényre, aki az egész világmindenségnek és az ő létének is Ura, Teremtője, Istene; felismeri, hogy ez az Isten személyes közeledéssel fordul feléje, megszólítja, magához kapcsolja, és pontosan ezzel a szuverén kapcsolatlétesítéssel teszi őt magát személlyé.
     c) A keresztény kinyilatkoztatásból az ember azt is tudja, hogy személy volta végső fokon részesedés Isten emberré lett Fiának istenfiúságában, hogy Isten gyermekei vagyunk az egyszülött Fiúban, és személy voltunk a szemtől szembe való Isten-látásban válik teljessé.
     2) A magzat folyamatos kialakulásban lévő emberi személy, tehát a mi közvetlenül megismerhető világunkban a legnagyobb érték; a teljesen érett emberi személlyé válás olyan folyamat, amely legalább két évtizedet ölel át, és ezen belül fokozatról fokozatra halad; a magzatnak, mint minden más emberi személynek, alapvető alanyi joga van a saját létéhez és sérthetetlenségéhez élete megkezdésétől természetes befejezéséig; ez a jog akkor is megilleti, ha léte többé vagy kevésbé fogyatékos emberi lét; minden más embernek (különösen is a nemzőknek), az egész társadalomnak, az állami közösségnek súlyos kötelessége, hogy védje és kibontakozásában segítse a magzati életet; ahhoz viszont sem egyedi embernek, sem közösségnek nincs joga, hogy bármilyen más értéknek, akár egy másik (talán már kifejlődött) emberi életnek, még kevésbé egy másik élet részleges értékeinek vagy érdekeinek kedvéért a magzati létet feláldozza; az államhatalomnak még az is kötelessége, hogy tiltó törvénnyel riasszon el a magzatelhajtástól, és büntesse az elkövetett abortuszt. Ezeknek a megfontolásoknak részletesebb kifejtése és igazolása terjedelmes tanulmányt igényelne.
     Egyrészt a felvázolt alapvető bölcseleti meggondolás, másrészt a mai tudományos ismeretek egyeztetéséből a következő konklúziók adódnak. a) Biológiailag (pl. a fehérjetermelődés megindulásából) és genetikailag (a genetikai kód létrejöttéből) egyértelműen bizonyos hogy az emberi létnek, a személyes lény kibontakozásának kezdete a fogamzás. A megtermékenyült petesejt öntörvényűen, fokozatosan, csalhatatlanul az emberi lény egyre teljesebb kibontakozásának irányában fejlődik. b) A fogamzás utáni fejlődés több szakaszban folyik le: méhen belüli fejlődés, családban való fejlódés, a társadalmi együttélésben való fejlődés. A fogamzás utáni fejlődésnek számos többé-kevésbé jelentős állomása van: a beágyazódás, a központi idegrendszer megjelenése és kialakulása, a fájdalomra való érzékenység, a magzat megmozdulása, a megszületés, a mosolyogni tudás, a beszéd, a reflexöntudat, az önmaga érvényesítése, a szabad döntés képessége stb. stb. A felnőttéhez egyre jobban hasonló és hozzá arányaiban is egyre inkább közeledő emberi forma kialakulása hosszú, húsz évet átfogó és fokozatos folyamat; végeredményben ez is a fogamzással kezdődik, a kétsejtes zigótának már "emberi formája" van. Az említett állomások közül a kiemelkedően legfontosabb, objektív szempontból és az egyéni megélés szempontjából egyaránt, a szül(et)és. De sem ezzel, és még kevésbé a többi állomással, a személlyé válás kezdőpontját megalapozottan nem lehet azonosítani. A magzati és a születés utáni fejlődés biológiai szakaszosságának és fokozatosságának nem lehet a lényeget érintő bölcseleti, erkölcsi és jogi szakaszossági jelentőséget tulajdonítani. (Az egypetéjű ikrek esetében a két egyed csak pár nap elteltével különül el egymástól; kérdés, hogy ebből a tényből lehet-e az általánostól eltérő érvényes következtetést levonni a személyes lét kezdetére és a terhességmegszakítás jogosultságára nézve.)
     A valós tényállást röviden így fogalmazhatjuk meg. Az emberi zigótában és magzatban a fogamzás pillanatától kezdve virtuálisan jelen van az emberi természet. Virtuálisan: tehát valóságosan, bár nem kibontakozva, nem teljességében; kialakulásának kezdő-, nem pedig csúcspontján.
     Az eddigiek összefoglalásául idézhetjük (dr. Hack Péter nyomán tesszük) dr. Lábady Tamás alkotmánybíró álláspontját: "A magzat biológiai értelemben vett ember, és nem dolog vagy tárgy; genetikailag befejeződött individuum; az egyedi emberi élet pedig a fogantatás és a biológiai halál közötti egységes folyamat. A születés előtti életnek nem lehet külön jogi státusa."
     Ebben a II. pontban megfogalmazott törvényjavaslatunk kizárólag és egyoldalúan a magzati mivolt elemzésére és a magzat jogaira alapul; ilyen értelemben szöges ellentétben áll (és ez áll az ellenpóluson, nem pedig alábbi IV. javaslatunk!) az I. ponttal, amely csak a terhes nő önrendelkezési jogát emeli ki, a magzati mivolt pontos meghatározásával nem törődik, esetleges magzati jogokkal pedig egyáltalán nem vagy csak önkényesen felállított kritériumok szerint számol.
     Valószínűleg sem Magyarországon, sem másutt nincs olyan jelentékenyebb csoport, amely II. pontunk törvényjavaslatát ebben a más megfontolásokat kizáró formában magáévá tenné. (Úgy gondoljuk, az a statisztikai kimutatás, amelyet a IV. javaslat tárgyalásának utolsó bekezdésében összefoglalunk, és amelyben 7% minden körülmények között ellenzi az abortuszt, módosulna, ha a kérdéseket árnyaltabban tennék fel.)

III. javaslat

     (1) A terhességnek bármilyen szakaszában történő megszakítását mint magzatgyilkosságot a törvény tiltja és bünteti.
     (2) A törvény értelmében nem számít terhességmegszakításnak, ha a magzat olyan közbelépés következtében pusztul el, amely természeténél fogva az anya életének megmentésére irányul, és az adott körülmények között az életmentés egyetlen lehetséges eszköze.
     (3) Atörvény nem bünteti azokat, akik cselekvési szabadságuk súlyos külső vagy belső akadályozottságával vesznek részt terhességmegszakításban.
     Első pontként ez a javaslat az előző, II. javaslattal megegyező alapelvet szögez le. Ennek a résznek a megindokolása is természetesen azonos azzal, amelyet az imént kifejtettünk; sőt az a megindokolás csakis a jelen összefüggésben találja meg igazi helyét.
     A (2) pont józan erkölcsbölcseleti megfontolásból adódik, és lényeges alkotóeleme a helyes, teljes abortuszfogalomnak.
     A (2) és (3) pontba foglalt fogalomkiegészítésnek törvényi szentesítése az egészségügyi dolgozók lelkiismereti szabadságának biztosításához lényegesebbnek tűnik annál a fejtegetésnél, amelyet a kormányjavaslat általános indokolásának utolsó bekezdésében olvashatunk.
     Az (1) pontnak a (2) és (3) ponttal való kiegészítése a II. változathoz képest lényeges hangsúlyeltolódást hoz magával. Már nem csupán a magzat jogait tartjuk szem előtt, hanem a komplex valóság másik összetevőjét is: a terhes nő és a magzata közötti egyedülálló kapcsolatot. Ezt a kapcsolatot kell most főbb részleteiben kifejtenünk és értékelnünk.

• Ez a kapcsolat a fogamzással kezdődik.
• A magzat fentebb öntevékenynek mondott biológiai fejlődése az anyaméhben mint teljesen nélkülözhetetlen élettérben folyik.
• A magzat harmonikus emberi kibontakozása megkívánja anyjának harmonikus személyi és társadalmi életét.
• Anya és magzata szimbiózisa a női lét kiteljesedésének egyedülálló szakasza (amibe átmeneti válságjelenségek is beletartozhatnak); nemegyszer azonban többé-kevésbé súlyos problémák forrása.

• A terhesség nem a nő beleegyezése és kielégítően szabad vállalása folytán jött létre (fennáll pl. általános döntés- és cselekvésképtelenség, megerőszakolás, visszaélés a nő ingatag belső világával stb.).
• A terhesség életveszéllyel fenyegati a nőt (mint egyént, mint már meglévő gyermekek anyját, mint leendő anyát, vagyis közvetve a magzatot is).
• Már a terhesség idején megállapítható, hogy a magzat olyan fogyatékosságban szenved, amely hiánytalan emberré válását gyökeresen meghiúsítja.
• A nő olyan anyagi, társadalmi, családi, lelki válsághelyzetben van, amelyben aszülést és a gyermeknevelést csak nagyon hátrányos kilátásokkal vállalhatja: a gyermeknevelés csődjének és önmaga pusztításának kilátásával.
• (Figyelmen kívül hagyunk itt minden olyan helyzetet, amely az anyai lét és a magzati lét közötti súlyos objektív konfliktust nem foglal magában. - Olyan helyzetekre sem vagyunk tekintettel, amelyekben a magzati lét az apa vagy más személy vagy a társadalom többé-kevésbé súlyos érdekeivel ütközik.)

IV. javaslat

     Ennek a javaslatnak első 3 pontja megegyezik a III. javaslattal.
     (4) A törvény nem bünteti olyan terhesség megszakítását, amely erőszak vagy incesztus folytán jött létre, vagy amely jelenleg vagy a szülés előrelátható lefolyásával veszélyezteti az anya életét, vagy amelynek gyümölcse súlyos károsodottsággal jönne a világra.
     (5) A büntetőtörvény alkalmazásánál enyhítő körülménynek kell számítani, hogy...
     A (4) pont konkrét rendelkezéseit jórészt a kormányjavaslat "A" változatából vesszük; de lényegesen módosul az alapállás. Ha ugyanis a magzatot megilleti az életéhez és sérthetetlenségéhez való alanyi jog, akkor teljesen abszurd dolog lenne, hogy az állami törvény "engedélyezze" a terhességmegszakítást. A törvény azonban (tekintettel a felsorolt esetek rendkívüli súlyosságára és a véleményeknek a mai társadalomban fennálló éles pluralizmusára) lemondhat az ilyen jellegű abortuszok büntetéséről. A büntetőtörvény alól kivont terhességmegszakítás feltételeinek szabályozásához nyilván szükség van olyan rendelkezésekre, amilyeneket a kormányjavaslat 7. és további paragrafusai tartalmaznak.
     Az (5) pont a megelőző (4) pont vonalában megy tovább. Konkrét rendelkezéseket ehhez a ponthoz a kormányjavaslat "B" változatában lehet találni.
     Eddigi két sor megfontolásunkhoz - a magzati élet mivoltához és jogaihoz, valamint az anya és a magzat közötti egyedülálló kapcsolathoz - most hozzáveszünk egy harmadikat is: az állami törvényhozó testület feladatait. Itt is a teljesség igénye nélkül szólunk.

• A politikai hatalom intézkedéseinek igazodniuk kell azokhoz az észokokon nyugvó alapelvekhez, amelyek a polgári és az erköksi törvények közötti kapcsolatot szabályozzák. Az állami törvényhozás feladata a személyek közjavának biztosítása az alapvető jogok és a közerkölcs elismerése és védelme által.
• Az élet semmilyen területén nem szabad az állami törvénykezésnek a lelkiismeret helyébe lépnie, sem pedig olyan dolgokkal kapcsolatban normákat előírnia, amelyek illetékességét meghaladják. Olykor a közrendre való tekintettel meg kell engednie vagy el kell tűrnie olyan dolgokat, amelyeket nem tilthat meg anélkül, hogy a tilalomból még nagyobb kár ne származna.
• Az emberi személy elidegeníthetetlen jogait a polgári társadalomnak és a politikai hatalomnak el kell ismernie és tisztelnie kell; az embernek ezek a jogai nem függenek sem maguktól az érdekelt egyénektől, sem a szülőktől, és nem is a társadalomnak vagy az államnak az engedményei. Ezek a jogok az ember természetéhez tartoznak és a személyben gyökereznek. (Végső fokon abból az emberhez és a társadalomhoz képest felsőbbrendű teremtési aktusból forrásoznak, amelyből az emberi személy származik.)
• Az alapvető személyi jogok közül ebben az összefüggésben főleg a következőket kell kiemelni: minden emberi lény jogát az élethez és a testi sérthetetlenséghez fogantatásának pillanatától haláláig; a megfogant emberi lény jogát a kedvező körülmények között lefolyó fejlődéséhez; a szülők, a család jogait mindazokhoz a feltételekhez, amelyek között gyermekeiket felelősen tudják vállalni és felnevelni.
• Az abortuszkérdés rendezése tehát széles és bonyolult összefüggésbe tartozik bele; gondoljunk a nevelésre, a népesedéspolitikára, a társadalmi kérdésekre, az egészségügyre, a mentálhigiéniára stb. Ezen az összefüggésen belül az abortuszkérdés nem a többi probléma függvénye, hanem önálló probléma, a maga sajátos kérdésfeltevéseivel, belső erkölcsi és jogi strukturáltságával és normáival stb.
• A törvényhozónak általában nem feladata, hogy filozófiai meghatározásokat és eszmefuttatásokat nyújtson (pl. a magzati lét mivoltáról és kezdetéről). Azt azonban, éppen a probléma súlyosságára való tekintettel, kifejezetten el kellene döntenie, hogy a magzat a fogantatásától kezdve jogilag ember-e, és megilleti-e az élethez való alanyi jog, vagy pedig a törvény álláspontja szerint mindennak az ellenkezője áll.
• Az anyai lét és a magzati lét közötti konfliktusok olyan rendezéséhez, amely nem terhességmegszakításban áll, hanem a széles körű társadalmi megelőzésben és segítésben, a törvényhozásnak komplex megoldásokat kell kidolgoznia. Ezek taglalása meghaladja a jelen írás célkitűzését. A kormányjavaslat ilyen tekintetben számos pozitív és értékes elemet tartalmaz a 2., 3. és 4. paragrafusban.
• Természetesen az állami törvénynek nem feladata, hogy tiltson és büntessen olyan erkölcsi kihágásokat, amelyek nem sértik a közjót, mások jogait és érdekeit. Így nem kell foglalkoznia pl. két szabad felnőtt parázna vagy homoszexuális kapcsolatával, amennyiben az teljesen a két személy magánügye marad. (És persze nem marad az, ha egyben házasságtörést is jelent!) - Mivel azonban a terhességmegszakítás (elvonatkoztatva minden ún. "vallási dogmatizmustól") erkölcsi szempontból az emberi személy legalapvetőbb jogának megdöntésére irányuló bűnös cselekedet, az állami törvénynek ezt a bűnös jelleget kifejezetten állítania kell, és ezt az alapszempontot sose hagyhatja figyelmen kívül.
• Az állami törvénynek az abortuszhoz (mint ahogy minden hasonló problémához) való egész hozzáállásával egyebek mellett arra is hatékonyan törekednie kell, hogy az állampolgárokat az értékek egymáshoz való bonyolult és egyáltalán nem problémamentes kapcsolatának helyes szemléletére nevelje.
• A tiltó és büntető jellegű állami törvények elriasztó hatását nem kell túlértékelni, de lebecsülni sem szabad.
• A törvényhozónak, mint minden törvény elkészítésében, itt is számolnia kell a várható fogadtatással, a bűntények statisztikáival, a tilalom olyan hatásával, hogy a bűnözők visszahúzódnak a rejtettségbe, és hasonló tényezőkkel; mindez azonban másodrendű szempont a lényegi kérdéshez képest: a terhességmegszakítás az ártatlan és védtelen emberi lény élethez való joga elleni merénylet-e, vagy sem. - Hogy a társadalmi valóság rokon területéről vegyünk összehasonlítást: Furcsa logikát követne az a törvényhozó, aki elvszerűen felhagyna a csecsemőgyilkosság tiltásával és megtorlásával, mert immár a lakosság 30%-a gyilkol, 60%-a pedig a csecsemögyilkosságot nem tekinti bűncselekménynek, stb.
• Más, az előbbinél a valósághoz hűségesebb példa lenne az abszurd törvényhozói logikára: Az állami törvény megengedi, nem bünteti a lopást meg a rablást; persze nem kell lopnia annak az állampolgárnak, aki szigorúbb erkölcsi nézetei miatt a lopást meg a rablást tilalmasnak tartja! (Ne tévesszük szem elől azt a kettős tétet, amely körül forog az összehasonlítás: egyfelől a magántulajdon háborítatlan birtoklásához való jog, másfelől az élethez való alapvető jog.) - Az államhatalom tehetetlensége és tanácstalansága az elterjedt bűnszövetkezetekkel szemben nagyon is érthető dolog; de nem megoldás, és a közvélemény szemében erősen aláássa az államhatalom tekintélyét és megbecsülését.
• Csupán előző bekezdéseink összefüggésében és fényében látjuk értelmét és igazságát olyan elemeknek, amelyeket a kormányjavaslat általános indokolásának következő fontos bekezdésében olvashatunk: "A Javaslat kimondja, hogy a terhességmegszakítás nem a családtervezés és a születésszabályozás eszköze. Felismerve azt, hogy a családok életében végtelen számú olyan élethelyzet fordulhat elő, amely befolyásolja a megfogant magzat világrahozatalát, nem kíván jogilag és erkölcsileg vitatható taxációt felállítani, és ezzel a társadalom értékítéletét kimondani a gyermekvállalás lehetősége, illetőleg kötelezettsége tekintetében. Alapelve, hogy a terhességmegszakítások száma nem a feltételeket meghatározö szabályozás függvényében alakul, és nem befolyásolja közvetlenül a születések számát; az abortuszok gyakorisága elsősorban értékrendi és kulturális kérdés." Ennek a bekezdésnek részletesebb elemzése meghaladná jelen célkitűzéseinket és kereteinket.
• Idekívánkozik még az általános indokolás következő bekezdése: "A Javaslat nem folytatja a hagyományos terhességmegszakítást engedélyező gyakorlatot, amely a döntés felelősségét a kérelmező személytől független bizottságokra hárította. Alapkoncepciója, hogy a döntés meghozatalához kívánja biztosítani a körülmények és a terhességmegszakítást befolyásoló feltételek teljes körű megismerését, amelyek ismeretében a felelősségteljes döntést az érintett személyeknek, illetve családnak kell meghozni." - Az itt elmondottakból kiindulva a saját összefüggésünkben ilyen szempontokra hívhatjuk fel a figyelmet:
       a) az államnak nem lehet feladata, hogy olyan bizottságokat állítson fel, amelyeknek hatáskörébe tartozik a döntési felelősség vállalása, tehát a terhességmegszakítás engedélyezése vagy a kérelem elutasítása;
       b) az állam gondoskodjék olyan szervek felállításáról vagy támogatásáról, amelyek hatékonyan és diszkréten rendelkezésére állnak a terhességmegszakítási döntés problémáival viaskodó személyeknek és családoknak.
• Ebben atekintetben érdemes tanulságokat meríteni a francia abortusztörvény 162. paragrafusából (amely persze a mienktől idegen alapállásban, az abortusz állami engedélyezésének szellemében fogant): "A terhes nőnek (1) meg kell hallgatnia az orvos tájékoztatását a műtét kockázatáról; (2) át kell vennie egy dossziét, amely információkat tartalmaz az abortusztörvényről, az anyák jogairól stb. E formalitások elintézése után a terhes nőnek lehetőleg partnerével együtt egyéni konzultáción kell részt vennie egy családi tanácsadó intézményben. A konzultáció után - általában - egy hét gondolkodási időnek kell eltelnie, mielőtt a műtétre sor kerül." (A francia törvényszöveget Bencze György filozófus kéziratos hozzászólásából idéztük.)
       Éles véleménykülönbségektől megosztott pluralista társadalmakban ez a IV. javaslat adja meg az optimális abortusztörvény kereteit.
       Hogy a mai magyar közvéleménynek milyen hányada azonosítaná magát ezzel a javaslattal, lehetetlen pontosan megmondani, mivel kevesen vették a fáradságot, hogy ilyen tagoltan reflektáljanak a kérdésre, a közvélemény-kutatók pedig általában olyan közhangulatban és olyan módon teszik fel kérdéseiket, hogy a véleménynyilvánítások nem személyes elmélyülésből, hanem (sokszor manipulált) érzelmekből fakadnak.
• Megbízhatónak és jellemzőnek találjuk egy a Központi Statisztikai Hivatal által 1991-ben végzett magyarországi körkérdés következő főbb eredményeit. (Dr. Molnárfi Tibor tanulmánya nyomán idézünk.)
       a) Az emberi élet kezdetét a megkérdezettek 55%-a a fogamzással, 21 %-a a magzat megmozdulásával, alig egyötöde a születéssel azonosítja.
       b) A teljes abortuszszabadsággal a népesség egynegyede ért egyet; 7% minden körülmény között ellenzi az abortuszt, 8% csak az anya életét mentő beavatkozást fogadja el; 58% "bizonyos esetben" megengedettnek tartja. Hogy ez utóbbi konkrétabban mit jelent, azt megvilágítják a következő példák: elfogadhatatlan az abortusz ilyen indokokkal: "ha az anya nem él házasságban" (75,5%), "ha az anyának nincs önálló lakása" (55,2%), "ha az anyának már két gyermeke van" (81,8%), "ha az anyának egy gyermeke van" (93,6%).
       c) A jelenlegi, teljesen liberális abortuszrendeletet elutasítja a megkérdezettek 73%-a: vagy kifejezetten és teljesen (32%), vagy egyértelműen (22%), vagy általánosan (19%).
       d) Az abortuszrendelet szigorítását kívánja 65-66%.

V. javaslat

     Itt olyan lehetséges törvényre gondolunk, mint a kormányjavaslat "B" változata, abban a szellemben, ahogyan azt megszerkesztették.
     Az Országgyűlésben a népjóléti miniszter is, meg államtitkára is hitet tett ama meggyőződése mellett, hogy az emberi élet afogamzással kezdődik; a miniszter azt is kifejtette, hogy a tervezett törvény a terhességmegszakítást nem engedélyezi, csupán bizonyos meghatározott esetekben megtűri. Ezt az alapállást azonban a szöveg nem mondja ki. Maga az egész kormányjavaslat nem szögezi le, hogy a magzat, a szó igazi és szoros értelmében véve, bontakozó személyes emberi lény, és az élethez való alapvető joggal rendelkezik; tulajdonképpen tehát a kormányjavaslat ezeket az alapelveket hallgatólagosan tagadja. Következésképpen a javaslat abból a ki nem mondott alapállásból rendelkezik, hogy az állam nem követ el jogtalanságot, amikor a terhességmegszakítást engedélyezi. Csupán annyit állapít meg a javaslat a preambulumában, hogy "a fogantatással induló magzati élet tiszteletet és védelmet érdemel". Ebből az alapelvből, valamint abból a másikból, hogy "a terhességmegszakítás nem a családtervezés és a születésszabályozás eszköze", bizonyos megszorító következtetéseket von le a terhességmegszakítás engedélyezettségére vonatkozóan.
     A Polgári Törvénykönyv (1960?) 9. paragrafusa szerint: "A jogképesség az embert, ha élve születik, fogamzásának időpontjától kezdve illeti meg." Ennek a rendelkezésnek nyilván megvan a helyes értelme és a törvény áital megcélzott alkalmazási köre. Ha netalán maga a törvényhozó ezzel a rendelkezéssel a terhességmegszakítás törvényi engedélyezéséhez is alapelvet kívánt szolgáltatni, akkor elképesztően abszurd lépést tett, felrúgva a józan emberi gondolkodás legelemibb szabályait. Ha viszont ez a Polgári Törvénykönyvnek nem szándéka, csupán a mai Parlament olvasna ki helőle ilyesmit, akkor a Parlament józan és becsületes gondolkodásával lenne gond.
     Az általános indokolás kimondja: "A Javaslat az alaptörvény módosítását mellőzve tesz javaslatot a terhességmegszakítás törvényi szintű szabályozására." Ezt a megközelítést feltehetőleg az magyarázza, hogy a kormány meg ítélése szerint az országos és a parlamenti közvélemény éles megosztottsága miatt ennél igényesebb törvényhozási kísérlet eleve bukásra lenne ítélve. Nem hagyhatjuk azonban szó nélkül: az Alkotmánybíróság szándékával bizonyára nem ellenkezne, ha a mai magyar Parlament nem a múlt évtizedek abortusztörvényeit foltozgatná, vagy a többi országok újabb abortuszrendezéseihez való "felzárkózást" tartaná elsőrendű feladatának, hanem az alapvető emberi jogok igazságával összhangban és felelős módon az egész kérdést átfogóan rendezné. Ha erre a mai magyar helyzetben semmi reális esély nincs, akkor a Parlament műhelyéből most kikerülő törvény senkinek sem válik dicsőségére, és sokaknak jelent majd keserves csalódást.
     Az indokolás folytatása szerint olyan szabályozásról van szó, "amelyet alapvető szemléletváltás jellemez. A kérdéskört a magzat egészséges fejlődését biztosító feftételek megteremtése, azaz a magzati élet védelme szempontjából közelíti meg." - Emlékeztetni kell itt arra is, amit a népjóléti miniszter mondott az Országgyűlésben: "Az A-variáns vagy esetleg egy annál még szigorúbb változat az elméletileg helyes megoldás. A B-variáns megvalósulása elősegítheti, hogy egy idő múlva társadalmunk nagy többsége kiiktassa - önként - az abortuszt a mindennapos gyakorlatból."
     Nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni a következő aránytalanságot: a kormányjavaslat, amely címe szerint "a magzati élet védelméről" szól, terjedelmének majdnem négyötödében a terhességmegszakítás engedélyezésével és feltételeivel foglalkozik. (A másik törvényjavaslat "a terhességmegszakításról" címet viseli; a szerzők az indokolásban kimondják, hogy "az egészségügyi és népesedési politika nem a terhességmegszakításról szóló törvény feladata". Mivel amaz, beleértve pl. a szexuális nevelést is, sokkal összetettebb problémakör, valóban külön törvényeket igényel.)
     Még egy apró megjegyzést teszünk a kormányjavaslat 15. paragrafusához. Ha a honatyák ezt a paragrafust a jelenlegi javaslat összefüggésében szavazzák meg, gondoljanak a következőre: a magyar állampolgárok igen tekintélyes részének a közteherviseléshez való adóhozzájárulását olyan célra fordítják, amely az erkölcsi rend és a jogrend súlyos megsértése; nem tételezhetik fel (és ha kérnék, nem kapnák meg) a közvagyon törvényileg ilyen értelemben meghatározott felhasználásához a beleegyezést olyan állampolgároktól, akiknek nagytöbbsége mégiscsak nem a legtisztességtelenebb adócsalók táborát gyarapítja.

VI. javaslat

     Itt példának idézhetnénk az öt SZDSZ-képviselő törvényjavaslatának "B" változatát.
     A javaslat a részletes indokolás szerint abból indul ki, hogy nem alaptalan feltételezés szerint "az Alkotmánybíróság a legkorábbi időponttól, tehát a fogamzástól alkotmányos követelménynek tekinti, hogy a terhességmegszakítást törvényes feltételekhez - a törvényhozó által elégségesnek elismert indokok fennállásához - kössék". Ez a javaslat tehát abban különbözik az "A" változattól (a fentebbi 1. ponttól), hogy már a terhesség első 12 hetére megszorító feltételeket állapít meg. - A javaslat szerzői gondolhattak arra is, hogy "A" változatuk sem a szükséges parlamenti szavazatokat, sem az Alkotmánybíróság tetszését nem nyeri meg, tehát vele szemben egy másik alternatívát is fel kell állítani.
     A "B" változat h) alpontja ("ha a terhes nő a gyermekvállalást lényegesen megnehezítő más, nyomós indokra hivatkozik") a törvény értelmezését és alkalmazhatóságát igen rugalmassá tenné; a törvény gyakorlati alkalmazása talán nem is sokban különbözne az "A" változatétól.
     Ami pedig lényeges és döntő dolog: a VI. javaslat bölcseleti alapállása teljesen azonos az 1 . változatéval.

     Megkérlelő levelünket a Magyar Katolikus Püspöki Kar 1992. szeptember 24-i nyilatkozatából vett idézettel zárjuk. "A jelen törvényalkotás visszatükrözi majd nemcsak az egyes képviselőknek, hanem az egész törvényhozásnak az erkölcsi emelkedettségét és a magyarság iránti felelősségtudatát. A Magyar Katolikus Püspöki Kar tisztelettel fordul a törvényhozókhoz, hogy az abortusz kérdésében az erkölcsi szempontok és az élethez való alapvető emberi jogok alapján alkosson olyan törvényt, amely korlátozás nélkül kiterjed a magzati életteljes védelmére."

Nagy Ferenc

Budapest, l992. november 28.

Utóirat

     (a) Egy ilyen írásnak amennyiben értelme van 1992. november közepénél jóval előbb kellett volna megszületnie. Csak sajnálni lehet, hogy ez nem történt meg.
     (b) Írásunkat nyílt levélnek szánjuk. Szívesen és hálásan vesszük tehát a tömegtájékoztatási szervek által történő minél szélesebb körű tisztességes felhasználását.

© 2001, Magzatvédő Társaság