Evangélium:

Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Jn 6,1-15

 
Elmélkedés:

János evangélista részletesen ismerteti a kenyérszaporítás csodáját. Még évtizedekkel később is, amikor megírja evangéliumát, azaz leírja az eseményeket, pontosan emlékszik arra, hogy hány kenyér és hal volt a fiúnál, de a jelenlévők létszámára is. Érdemes elgondolkodnunk a történet kulcsmondatánál: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” – kérdezi Jézus Fülöptől. Nem azért teszi fel a kérdést, mert nem tudja, hogy mit fog tenni, hanem hogy próbára tegye. Mert Jézus mindig tudja, hogy mit tesz, és azt is tudja, hogy a legkilátástalanabb helyzetekben is bármit megtehet, csak minket is be akar vonni az eseményekbe.
Ez a csoda nemcsak a kenyérről szól, hanem a hitről és a bizalomról. Jézusnak mindig van terve, még akkor is, ha mi nem látjuk. Olykor azonban nem azonnal cselekszik, hanem kérdez, kivár, jelen esetben összegyűjteti a kevés kenyeret és halat. És ebből a kevésből sokat teremt. Ez isteni cselekvésmód: ő a hiányból is bőséget tud teremteni. Ami kevés az embernél, az Istennél elegendő.
Minden nap feltehetjük a kérdést: odaadjuk-e Jézusnak azt a keveset, amink van? A kevés időnket, energiánkat, türelmünket, szeretetünket? Mert ha igen, akkor ő azt megsokasítja. Nem mindig látványosan, de mindig úgy, hogy mások is táplálkozhassanak belőle. A keresztény élet nem arról szól, hogy minden problémát egy csapásra megoldunk, hanem arról, hogy Jézus mellé ülünk a fűbe, és figyelünk: mit mond, mit kér, mit ad.
Az igazi csoda talán nem is a kenyér, hanem az, hogy az emberek, akik jóllaktak, akik részesültek a csodában, keresni kezdik Jézust. Mert a testi éhség után jön a lélek éhsége is. És a lélek csak az Élő Kenyérrel, Krisztus testével lakhat jól.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Kevés az időm, az erőm, a hitem. Te mégsem azt kéred, hogy tökéletes legyek, hanem azt, hogy adjam oda neked azt a keveset, amim van. Kérlek, fogadd el gyengeségeimet, hiányaimat, és formáld azokat bőkezű adománnyá mások számára! Hadd legyek általad áldássá embertársaim számára! Add, hogy higgyem: neked semmi sem lehetetlen, még akkor sem, ha én semmit sem látok előre! Erősíts meg abban a bizalomban, hogy minden helyzetben számíthatok rád!