Evangélium:

Abban az időben Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába!”
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni.” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!” Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: „Jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?”
Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttél engem!” E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.
Jn 11,3–7. 17. 20–27. 33b–45

 
Elmélkedés:

Lázár, jöjj ki!

Lázár halála és feltámasztása a János evangélium egyik kulcsfontosságú eseménye. Nemcsak azért, mert ez Jézus nyilvános működésének utolsó, legnagyobb csodája, hanem mert megmutatja, hogy az Ige nem puszta tanítás, hanem életet adó erő, aki belenyúl a halál sötétségébe és onnan is képes kiemelni, életre hívni az embert.
A történet első drámai pontja a késlekedés. Jézus megkapja a hírt Lázárról: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Ebből a mondatból fájdalom és bizalom árad. Lázár két testvére, Márta és Mária nem kér semmit, nem mondják, hogy jöjjön, gyógyítsa meg, hanem csak közlik a tényt, mintegy emlékeztetve Jézust a szeretetre, ami összeköti őt Lázárral. De Jézus nem indul el azonnal. Ez a késlekedés döbbenetes és elgondolkodtató. Jézus, aki mindig kész volt segíteni, most vár. Talán bennünk is felmerült már a kérdés egyes élethelyzetekben: miért nem jön Isten azonnal, amikor legnagyobb szükség lenne rá? Miért nem akadályozza meg a tragédiát?
A hír után csend következik, de ebben a csendben készül valami, amit senki nem lát előre, csak egyedül az Úr. Ő nem közönnyel vár, hanem egy nagyobb szeretet távlatából. Ő nem tehetetlenség miatt vár, hanem később akarja megmutatni, hogy arra is képes, amire emberek soha. Ő nem távol tartja a szenvedést az embertől, hanem a szenvedést teszi Isten erejének helyszínévé. Jézus nem a beteg Lázárt gyógyítja meg, hanem a halott Lázárt támasztja fel. Nem az utolsó pillanatban érkező csoda története ez, hanem azé az isteni szóé, amely nem ismeri a visszafordíthatatlant.
Mikor Jézus megérkezik, Márta azonnal eléje siet. „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” Ez a mondat nem vád, inkább fájdalmas hitvallás arról, hogy Jézus tudott volna segíteni, ha korábban érkezik. Márta hitében ott a vágy: bárcsak megtetted volna. De még ebben a gyászban is kimondja: „De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Ez mutatja meg, milyen a hit valódi természete: nem a csoda megléte vagy hiánya a lényeges, hanem az a bizalom, hogy Isten most is és bármikor képes cselekedni. Jézus válasza a reményt nem helyezi át a távoli a jövőbe, hanem örökké érvényes: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” Ez tehát nem ígéret, hanem kinyilatkoztatás. Jézus nemcsak tud valamit az életről, hanem ő maga az élet. Akiben ő él, abban az élet már jelen van, még ha a halál árnyéka vetül is rá.
„Jézus könnyekre fakadt.” Ez az egyik legmélyebb tartalmú kijelentés az evangéliumban. A síró Isten képe eltér minden filozófiai elgondolástól. Nem egy távoli, mozdíthatatlan lényt látunk, hanem az emberrel a fájdalmában, gyászában együttérző Istent, akit valóban megérint az ember fájdalma. Az Úr könnyei azt üzenik, hogy nem lehet az utolsó szó a halálé, mert Istennek ezt követően is van terve az emberrel.
Ezután következik a történet fordulópontja. Jézus a sírhoz megy, és felszólítja a halottat: „Lázár, jöjj ki!” A szó, amelyet kimond, újrateremtő szó. Ahogyan a teremtéskor a világ a „Legyen világosság!” igével létrejött, úgy Lázár is új életet kap Jézus szavára. Jézus parancsa most életet fakaszt. Isten Szava, amely újra életre hívja az embert.
Lázár története új megvilágításba helyezi a mi nagyböjtünket. Mindannyiunk életében vannak „sírok”, ahová már négy napja vagy hosszabb ideje be van zárva valami, egy régi seb, egy reménytelen kapcsolat, egy régóta cipelt lelki teher, egy bűn, ami régóta nyomaszt. De Jézus most is segíteni akar, ezért mondja: „Jöjj ki!” Van-e bátorságunk kijönni ebből a „sírból”, a lelki sötétségből? A nagyböjt ebben az értelemben a feltámadás előszobája. Ahol a bűnbánat nem önsajnálat, hanem megnyílás Isten újjáteremtő szavára.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Te nem félsz a sírhoz lépni és nem hátrálsz meg a halál tényétől. Te sírsz velünk, mert szeretsz minket. Hiszem, hogy te vagy a feltámadás és az élet. Köszönöm, hogy nem mindig úgy válaszolsz, ahogy elképzelem. Köszönöm, hogy van bátorságod késni, hogy nagyobbat adj. Te nem csak beteg testemet gyógyítod meg, hanem lelkemet támasztod fel. Uram, kiálts rám: „Jöjj ki!” Hívj ki a sötétségből, a bezártságból, bűneim sírjából. Adj erőt elindulni feléd, még akkor is, ha a testem és lelkem fáradt! Oldozz fel mindattól, ami megkötöz, és add meg nekem az új élet szabadságát! Vezess, Uram, az örök élet világosságába, mert te vagy az Élet, és én veled akarok élni most és az örökkévalóságban!