Evangélium:

Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?” Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.” A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!” Ezután mindegyikük hazatért.
Jn 7,40-53

 
Elmélkedés:

A mai evangélium egy heves vitát mutatna be. Mindenki beszél, mindenki kérdéseket fogalmaz meg, mindenki a saját véleményét hangoztatja Jézusról: próféta, Messiás, vagy csak egy galileai ács? Miközben mindenki a saját igazát próbálja alátámasztani, egy valami nem történik meg: nem jön létre valódi találkozás. Ez a történet pontos tükre lehet a mai világnak is, és talán saját lelkünknek is: beszélünk Jézusról, de nem beszélünk vele.
A látás itt elakad az előítéletek szintjén, tehát nincs előrelépés a hit útján. „Galileából nem származik próféta!” – mondják. A vallási vezetők lenézik az egyszerű embereket, akik nyitottabbak náluk. Nikodémus is próbálja óvatosan védeni Jézust, de hamar lehurrogják. A szív nem nyílik meg, a bezárkózás vaksághoz vezet.
Ezzel zárul a hét: a látás, a hitre jutás nem történik meg az ember közreműködése nélkül. Szükség van bátorságra, alázatra, csendes nyitottságra. Aki mindezt magában hordozza, az valóban Jézusra tud nézni, mégpedig nem a saját szűrőin keresztül, hanem az igazságra szomjazva. És aki így lát, annak már nem kell más bizonyíték, mert a szíve tudja, kiben hisz.
A tanulság világos: meg kell tanulnunk, hogy a hit szemével lássuk Jézust, ez a nagyböjt egyik ajándéka. És ehhez nem elég a tudás, a múltbéli emlékek vagy az elődöktől kapott hagyomány. Találkozás kell, csend, befogadás.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy a nagyböjt folyamán arra tanítasz, hogy lássalak téged. Bocsásd meg, ha túl sokszor csak véleményemet hangoztattam rólad, de nem kerestem a találkozást veled! Kérlek, tisztítsd meg a szememet és a szívemet! Add, hogy ne a régi beidegződéseim vezessenek, hanem az irántad való bizalom! Vezess tovább az úton, hogy egyre mélyebben ismerjelek téged, a világosságot, az Igazságot és a mennyei Atya szeretett Fiát!