2017. március 29. – Szerda

Evangélium:

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”
Jn 5,17-30

 
Elmélkedés:

A mennyei Atya szüntelen munkálkodásáról beszél Jézus a mai evangéliumban. Tanítását ahhoz kapcsolja, hogy az írástudók helytelennek minősítették, hogy a szombaton meggyógyított béna ember a nyugalom napján ágyát cipelve indult haza, illetve azt is törvényszegésnek tartották, hogy Jézus meggyógyította őt. A csodák és a gyógyítások Isten munkálkodásának a jelei. Semmiféle szabály vagy törvény nem korlátozhatja Istent, hogy jóságát bármikor megmutassa az emberek felé.
Az Atya és a Fiú együttes munkálkodása az emberek üdvösségét szolgálja, de ez nem kényszerként nehezedik ránk, azaz üdvösségünk egyrészt Isten irgalmától, másrészt saját magunktól függ. A döntést, hogy az örök életre vagy a kárhozatra akarunk kerülni, mi magunk hozzuk meg életünk tetteivel. Tehát nem arról van szó, hogy az ítéletkor halljuk majd először Isten szavát és tudatja velünk elvárásait és törvényeit. Már most, azaz földi életünk során halljuk Isten Fiának szavát, és rajtunk áll, hogy elfogadjuk azt vagy nem. Mi döntünk arról, hogy aszerint akarunk élni az örök boldogság felé haladva vagy inkább a kárhozat boldogtalanságát választjuk. Az evangélium arra szólít fel bennünket, hogy Jézus munkálkodjon bennünk és ne tegyünk semmit nélküle. Az Istennek való engedelmesség és az ő akarata szerinti élet jelenti a boldogságot.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Krisztus Jézus! Veled lehetővé válik, hogy megismerjük Istent, csak engednünk kell, hogy átjárja életünket, ami már befogadtunk az evangéliumból, bármily kevés legyen is az. Ez a kevés éppen elég ahhoz, hogy napról napra előrébb jussunk, hisz Te nem „megérkezett embereknek” szeretnél minket. Krisztus, a Te szegényeid maradunk egész életünkben, emberek, akik a maguk egyszerűségében igyekszünk bizalmunkat a hit titkába vetni.
 
>>> Vissza a főoldalra