Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.” A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: „Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.”
Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”
Lk 18,1-8


Elmélkedés:

A bibliai idők emberének életében és mindennapjaiban helye volt az imádkozásnak. Az evangéliumok többször megemlítik, hogy Jézus imádkozik, olykor az egész éjszakát imádkozással tölti. Az ima az Istennel való kapcsolat és a lelki fejlődés eszköze az ember számára. Az ima alapvetően kettős irányba mutat, egyrészt az ember elismeri Istennek, mint felsőbbrendű személynek a létezését és dicsőíti őt, másrészt segítségét kéri mindennapi életéhez, illetve olyan dolgokhoz, amelyeket a maga erejéből nem tud elérni.
Az imádkozásnak ez utóbbi módjával kapcsolatban ad tanítást a mai evangélium példabeszéde. Egy özvegyasszony ügyének elintézését kéri a bírótól. Az ügy nincs megnevezve, mert nem is lényeges a mondanivaló szempontjából. Mivel a bíró halogatja az ítélethozatalt, az asszony feltehetően többször megismétli kérését. Egy idő után a bírónak már kellemetlen a szüntelenül hozzá forduló özvegy, ezért igazságot szolgáltat az ügyben.
A példa buzdítás az Istenhez fohászkodó, az Isten segítségét kérő ember számára: ne fáradjunk bele az imádkozásba! Se Isten dicsőítésébe, se a kérésbe. De kéréseinket ne követelve adjuk elő, hanem legyünk készek elfogadni azt is, ha Isten más formában teljesíti azokat, mint ahogyan mi elképzeltük.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy mindig felismerjem, mit kell tennem, s adj erőt mindannak megtételéhez, ami üdvösségemhez szükséges. Segíts engem abban, hogy becsületesen, tisztességesen élve, az embereket szolgálva és hozzád hűségesen haladjak előre az örök élet felé. Céljaim és végső célom elérésében vezessen engem igazságban és tisztességben a Szentlélek! Taníts engem a tökéletes engedelmességre és istenszolgálatra! És taníts engem embertársaim önzetlen szolgálatára!


________________________________

Aktuális:

Kedves e-vangélium olvasók!
Több mint 10 éve írtam gyerekeknek könyveket, s azóta ezzel kapcsolatban érkezett hozzám a legtöbb kérdés: mikor lesz folytatás? Idén rászántam magamat és el is készült egy 16 történetet tartalmazó képeskönyv A legbátrabb pásztor címmel, Jónás-Meszleny Anna gyönyörű, művészi illusztrációival. A nyomdai kivitelezés egészen igényes, kifogástalan. Ez a könyv igazán szép karácsonyi ajándék lehet gyermekeiteknek, unokáitoknak.

És most is megjelent a jövő évi e-vangéliumi elmélkedéseket tartalmazó könyvem, a Szívem első gondolata 2026. kötet.

Mindkét könyv megrendelhető ezen a linken:
https://evangelium365.hu/szivem-elso-gondolata
István atya - Horváth István Sándor

Személyen vásárlás lehetősége országszerte a nagyobb városok egyházi könyvesboltjaiban és kegytárgyüzleteiben. A boltok listája megtalálható a könyv leírásánál a webáruházban.

Előszó a Szívem első gondolata 2026. könyvhöz
A szentírásban a virág a remény, az újjászületés és a szépség jelképe. Egyetlen virág képes megszólítani a szívet, nem harsányan vagy tolakodó módon, hanem békét árasztó jelenlétével. Az evangélium is egy ilyen virág. Jézus tanítása nem parancsok gyűjteménye, hanem az élet szépségét sugárzó virágszirmok, amelyek napról napra bontakoznak ki a lélek csendjében. Az Ige nem erőlteti magát senkire, csak hív: figyelj, nyisd meg szívedet, engedd, hogy kibontakozzék benned a mennyei szépség.
Ez a könyv az év minden napjára kínál elmélkedést az evangélium alapján. Minden egyes elmélkedés olyan, mint egy virág az isteni kertből: más-más színű, illatú, formájú, de egy közös gyökérből ered, Jézus Krisztus tanításából. Nem akarja egyetlen marokba zárni a teljességet, hanem napról napra tár fel egy-egy szirmot, amely közelebb visz a titokhoz. Aki naponta szemléli ezeket a szirmokat, lassan felfedezi bennük a Lélek finom munkáját, amely minden erőlködés nélkül átalakítja gondolkodásunkat, világlátásunkat, kapcsolatainkat, végső soron egész életünket.
A virág lassan nyílik, nem siet, nem nyílik ki egyik pillanatról a másikra. Az evangélium is ilyen. Sokszor csak később értjük meg, mit jelentett egy-egy mondat, amit olvastunk. Aki mégis türelemmel és nyitott szívvel olvassa, az egyszer csak azt veszi észre, hogy benne is virágzás kezdődött: gondolatai megtisztulnak, a szíve érzékenyebb lesz a jóra, és új remény virul ott is, ahol eddig csak sivárságot látott.
Izajás próféta könyvében arról olvasunk, hogy virág sarjad a pusztában (vö. Iz 35,1). Az ember szíve is lehet száraz, terméketlen vagy kemény, akár a puszta. De az evangélium, ha elfogadják, virágba borítja a legkopárabb tájat, embert is. Nem önmagában a világot akarja szebbé tenni, hanem minket. És az így megújult ember maga is virággá válik mások számára, derűt, békét, jóságot árasztva.
Ez a kötet egy lelkiségi kert, amely nem magyarázni akar, hanem a szemlélődés örömére hív. Nem eszmerendszert épít, hanem szépséget tár elénk, Isten szépségét, amely Krisztusban láthatóvá vált, és bennünk is testet ölthet. Az evangélium igaz és egyúttal szép. És az a szépség – ha naponta engedjük – kivirágzik bennünk.
Induljunk el ebbe a virágoskertbe, és sétáljunk benne egy éven át. Engedjük, hogy a szirmok lassan nyíljanak, amíg egyszer csak felismerjük: a naponta olvasott evangélium csendesen virágba borítja lelkünket.