Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Mt 23,1-12


Elmélkedés:

Jézus a farizeusok és írástudók magatartásáról beszél a mai evangéliumban, de nem az ő megbélyegzésük a célja, hanem a tanítványok figyelmeztetése. A legnagyobb kísértés ugyanis az, amikor az Istennek tetsző élet látszata fontosabb lesz, mint annak valósága. A nagyböjt alkalmas idő arra, hogy megvizsgáljuk: milyen szerepeket játszunk, milyen elvárásokhoz igazítjuk a hitünket.
„Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a szolgátok” – olvassuk Jézus szavait, aki nem pusztán figyelmességre buzdít, hanem szembe állítja az evangélium logikáját a világ gondolkodásával. A szolgálat nem másodrendűség, hanem a szeretet legmélyebb kifejezése. A szolgálat nem megalázó, hanem felemelő. Jézus maga is ezt az utat járta, ő megváltásunk szolgája.
Egyre világosabban láthatjuk, hogy a böjti út lényege a szív szándékainak megtisztítása. Kevesebb szerepjátszás, de több őszinteség. Kevesebb külsőség, de több belső figyelem. Kevesebb képmutatás és kétszínűség, de több tanúságtétel. Az igazi alázat nem önleértékelés, hanem annak felismerése, hogy minden, amit kaptam, ajándék. És nem birtokolni kell ezt az ajándékot, hanem szolgálni vele.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Te az emberi szívek mélyére látsz, jól ismered szándékainkat és érzéseinket. Tisztíts meg minden képmutató szerepjátszástól, amely elválaszt tőled és embertársaimtól! Taníts igazi alázatra, hogy ne önmagam érvényesülése legyen a lényeges, hanem a te követésed! Add, hogy a szolgálat ne teher vagy kényszer, hanem öröm legyen számomra! Tégy szabaddá, hogy egyedül a te igazságod vezessen életemben!