2016. június 29. – Szerda, Szent Péter és Szent Pál apostolok

Abban az időben, amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?”
Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”
Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Mt 16,13-19


Elmélkedés:

Péter és Pál példája
A mai napon Egyházunk Szent Péter és Szent Pál apostolokat ünnepli. Mindketten személyesen kaptak meghívást Krisztustól, megjárták a maguk hol mélységbe süllyedő, hol magasságokba emelkedő lelki útját, s méltók lettek a mennyei korona elnyerésére. Ünnepükön érdemes felidéznünk mindkettőjük első találkozását Jézussal, mégpedig azért, mert az első találkozás élménye gyökeresen megváltoztatja, új irányba állítja életüket.
Péter egyszerű halász volt, aki a Genezáreti-tó partján lévő Kafarnaum városában élt. Eredetileg Simon volt a neve, Jézus adta neki új nevét, amikor új feladattal, az Egyház, a krisztusi közösség vezetésével megbízta. Meghívása napján társaival együtt a hálóikat javították. Jézus odament hozzájuk és követésére hívta Pétert és halásztársait. Jézus nem követet küldött Péterhez, aki átadta a meghívást, nem is messziről kiáltott neki, hanem odament hozzá, közel ment hozzá és így szólította meg őt. Az Úr emberhalászatról is beszél neki, de ennek jelentését kezdetben nem érti. Mindenesetre ennek a találkozásnak olyannak kellett lennie, aminek hatására Péter képes volt felhagyni mesterségével és elindulni az ismeretlen felé. Jézus személyében meglátta azt, akit érdemes követni, s nem késlekedett, hanem azonnal indult. Döntésében minden bizonnyal a bizalom játszik a legnagyobb szerepet, rábízza magát, jövőjét arra, aki meghívta őt követésére.
Szent Pál apostol meghívása jól ismert számunkra. Krisztus követőiben a zsidó vallás ellenségeit látja, ezért üldözni kezdi őket. Váratlan villámcsapásként éri őt a Damaszkusz felé vezető országúton Krisztus hangja, kérdése: „Miért üldözöl engem?” (ApCsel 16,24). Később is szívesen emlékezik vissza erre az eseményre, erre a csodálatos élményre, amely az Úr oldalára, a Krisztusban hívők mellé állította. Ettől kezdve azt tekintette hivatásának, hogy hirdesse Jézus evangéliumát, s ezt haláláig nagy meggyőződéssel teszi.
Péter esetében a meghívást egy személyes kudarc előzi meg. Olyan napon történik, amikor munkájának semmi eredménye sem volt. Egész éjszaka dolgozott, halászott, de egyetlen halat sem tudott fogni. Ekkor arra kéri őt Jézus, hogy mégis induljon és vesse ki újra halászhálóját. Péter ezt válaszolja: „Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót” (Lk 5,5).
Meghívása pillanatában Pál sincs lelki magaslaton. Vallási elvakultság, düh, harag, gyilkos szándék vezeti. Milyen ember az, aki képes másokat üldözni azért, mert más vallás követői? Mekkora indulat és vakbuzgóság vezeti őt! Élete, vallásossága vakvágányra futott, bár ő ezt ekkor még nem érzékeli, nem ismeri fel, hogy helytelenül cselekszik. A Krisztussal való találkozás döbbenti őt rá arra, hogy félresiklott az élete. Ugyanakkor ez a találkozás új irányt szab életének.
A két apostol példája azt mutatja, hogy Jézus számára nincs elveszett ember. Ő a kudarcot megélő és elhibázott életű emberben is lát fantáziát, meglátja azt, hogy nagy dolgokra képesek az ő kegyelmi segítségével. Természetesen együtt kellett működniük az isteni kegyelemmel, hogy szentté válhassanak és életüket egészen Isten szolgálatába állítsák.
Jézus mindannyiunkat meghív egy nagyszerű feladatra: legyünk az ő követői és tanúi!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te mindannyiunkat meghívsz arra, hogy apostolaid, küldötteid legyünk a világban. Azt kéred tőlünk, hogy hirdessük evangéliumodat és tanúságot tegyünk rólad. Apostoli küldetésünket nem egyedül, hanem közösségben kell teljesítenünk, valódi szeretetközösségben Krisztussal, az Egyházzal és egymással. Csak így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretet érintésére.