Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak.
Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”
Lk 17,11-19


Elmélkedés:

Amiről a mai evangéliumban olvasunk, az nem egy példabeszéd, nem egy kitalált történet, hanem a valóság, amely Isten jóságát és az ember hálátlanságát mutatja be. A történetnek szép a befejezése, ebből vonhatjuk le a magunk élete számára a tanulságot, amely azzal szemben domborodik ki, ami előzőleg történt. Azért értékes az egy ember hálája, mert a többiek hálátlanok voltak. Nézzük a történetet. Jézus leprás betegek csoportjával találkozik, tíz személlyel. Ők betartják a törvényi előírásokat, miszerint nem érintkezhetnek egészséges emberekkel, ezért megállnak a távolban és kiáltozva kérik az Úr segítségét: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” A tiszteletteljes megszólítás és a kérés nyilvánvalóan annak a kifejezése, hogy bíznak Jézus gyógyító erejében, hisznek abban, hogy a Mester meg tudja őket szabadítani betegségüktől.
A gyógyuláshoz még Jézus érintésére sincs szükség, elég, hogy rájuk tekint, s ez az irgalmas tekintet csodát eredményez. A korabeli törvények szerint a leprás betegség megszűnését, a megtisztulás tényét a papnak kellett kinyilvánítania, s ez egyúttal a gyógyult személy visszafogadását jelentette a közösségbe. Bár Jézus csodájának köszönhetően mind a tízen meggyógyulnak, kilencen hálátlannak bizonyulnak. Csupán egy ember tér vissza, hogy kifejezze háláját annak, akinek gyógyulását köszönheti.
Észreveszem-e Isten segítségét mindennapjaimban? Hálát adok-e mindenért?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy a világ világossága! Te vagy az én világosságom. Veled nem járok sötétségben, hanem Isten felé visz életutam. Te a sötétségből a világosságra hívsz, és azt kéred tőlem, hogy a világosság fiaként éljek. Ha a te követődként, a világosság igaz fiaként élek, akkor magam körül szétsugárzom az isteni fényt és szeretetet. Az örök világosság felé vezető utamon legyen közbenjáróm édesanyád, Szűz Mária, aki méhében hordozott téged, a világ világosságát! Segíts, hogy letérjek a bűn sötét útjáról és mindig a hit világosságának útján járjak!