Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban.
Jn 10,31-42


Elmélkedés:

Közvetlenül a mai evangéliumi szövegrész előtt Jézus ezt a kijelentést teszi: „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30). Ez a kijelentés az, ami miatt elszabadulnak az indulatok. Az Úr szavaira nincs szóbeli válasz, senki nem keres már érveket a kijelentés megcáfolására, hanem követ akarnak ragadni a zsidók, hogy Jézust halálra kövezzék, mert istenné teszi magát. Jézus igyekszik fékezni az indulatokat, de ez nem jelentheti azt, hogy kijelentését visszavonja. Korábban véghezvitt cselekedeteire és csodáira akarja irányítani a jelenlévők figyelmét, amelyek istenségét, azaz imént mondott szavainak igazságát igazolják. Nem a vitatkozás szándéka jelenik meg ebben Jézus részéről, hanem sokkal inkább megtérésre és a hitre hívja hallgatóságát. Azt szeretné, ha elfogadnák, hogy ő valóban az Atya küldötte és Isten Fia.
A jótetteire való hivatkozás után a Szentírásra hivatkozik, amely szerint azok a személyek, akik Istentől valamilyen megbízást kaptak, isteni tekintéllyel rendelkeznek, és Istent képviselik az emberek, a választott nép között. Ezt követően újabb érvet említ: őt az Atya szentelte fel küldetésére és az Atya küldte a világba. Mindhárom érv lepereg a hallgatóságról, nem csillapodik haragjuk, ezért Jézus kiszabadítja magát közülük és elhagyja Jeruzsálemet.
Hiszek-e a jelekben, tettekben és szóbeli tanúságtételekben, amelyek azt igazolják, hogy Jézus az Isten Fia?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni. Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk.