A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.” Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.”
Jn 6,44-51


Elmélkedés:

A mai evangélium szerint beszédében Jézus emlékezteti hallgatóságát az ószövetségi idők egyik legnagyobb csodájára, amikor Isten a pusztában mannával táplálta a választott népet. A húsvéti ünnepen, amikor a zsidók az Egyiptomból való kivonulásra, kiszabadulásra emlékeztek, minden esztendőben felidézték ezt a múltbeli eseményt, a családi szertartás alkalmával pászkát, azaz kovásztalan kenyeret és sült bárányt fogyasztottak. A bárány szintén az Egyiptomból való szabaduláshoz kötődik, mert a kivonulás éjszakáján ezt fogyasztották. Az utolsó vacsorán, illetve másnap Jézus megújította, új tartalommal töltötte meg ezt a húsvéti szertartást. Új kenyeret adott az apostoloknak, az ő testét, másnap, nagypénteken pedig megmutatkozott, hogy ő az új áldozati bárány, aki a kereszten meghalt minden emberért.
Jézus már a mostani beszédében ígéretet fogalmaz meg: „Aki e kenyérből eszik, örökké él”, s itt már az általa adott kenyérről beszél. Mondanivalójának értelme az ő húsvéti áldozatának fényében derül ki. Azt kéri ugyanis, hogy már ne a kivonulásra emlékeztető mannát és bárányt együk, hanem az ő keresztáldozatának emlékére az új mannát és az új húsvéti bárányt, az ő testét és vérét fogyasszuk. Ezért mondja: „A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.”
Az Úr kérésének teljesítése, az ő szent testének vétele, azaz a szentáldozás az ő új és örök áldozatában részesít engem.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!