Abban az időben Jézus tanított mindazokban a városokban és falvakban, amelyeken áthaladt. Így tette meg az utat egészen Jeruzsálemig. Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen üdvözülnek?” Ezt válaszolta neki: Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura feláll és bezárja az ajtót, ti meg kint maradtok és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyisd ki nekünk! Akkor azt fogja nektek mondani: Nem tudom, honnan valók vagytok. Ti bizonygatjátok: A szemed láttára ettünk és ittunk, a mi utcánkon tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan valók vagytok. Távozzatok egy szálig, ti gonosztevők! Lesz sírás és fogcsikorgatás, amikor Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában látjátok, magatokat meg kirekesztve. Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.
Lk 13,22-30


Elmélkedés:

A szűk kapu felé haladva
A mai evangélium egy kérdéssel kezdődik: „Uram, kevesen üdvözülnek?” Ez a kérdés minden korban időszerű, ebben vagy hasonló formában újra és újra elhangzik. Bizony, foglalkoztat minket a kérdés, hogy azok, akik eltávoztak már a földi életből vajon eljutottak-e az üdvösségre? Vagy talán a kárhozatra jutottak? Az Egyház által oltárra emelt szentté vagy boldoggá avatott személyekről nagy meggyőződéssel valljuk, hogy eljutottak az üdvösségre, a mennyországba. Életük sok küzdelmet jelentett, őket is próbára tette a kísértő gonosz, megküzdöttek a lelki sötétség napjaival vagy hosszabb időszakaival, de kiállták a próbát, életük beteljesedett azzal, hogy a mennybe jutottak. Ez természetesen nem csupán az ő érdemeik és buzgóságuk eredménye, hanem Isten irgalmasságának és kegyelmének is köszönhető.
Az ő örök sorsukról tehát biztosat tudunk, de vajon elhunyt szeretteink, családtagjaink hová jutottak földi életük után? Erre a kérdésre már nehezebb válaszolni. Ismertük jóra való törekvésüket és gyarlóságaikat. Saját bőrünkön tapasztaltuk meg jóindulatukat vagy éppen az ellenkezőjét. Vajon mit érdemeltek földi életükért? Jutalmat vagy büntetést? Üdvösséget vagy kárhozatot? Természetesen nem az ítélkezés, mások élete megítélésének szándéka vezet minket, mert jól tudjuk, hogy egyedül Isten lesz minden ember bírája, ő fogja igazságosan és szeretettel megítélni életünket.
És van még egy következő kérdés. Mert tulajdonképpen ez motoszkál a fejünkben, ez a legfontosabb kérdés számunkra. Örömmel gondolunk a megdicsőült szentekre, követendőnek tartjuk hősies életüket, de ez még nem nyugtatja meg szívünket. Bizakodva és aggodalommal gondolunk szeretteinkre, de van lényegesebb is számunkra. Ki kell mondanunk a minket leginkább érintő kérdést: Vajon én hová jutok? Hová tart az életem? Mit fogok majd érdemelni?
Hitünk szerint létezik a túlvilág, ahová halála után jut minden ember. Létezik a mennyország és létezik a pokol, a kárhozat. Önhitt elbizakodottság, ostoba felelőtlenség volna részünkről azt gondolni, hogy a kárhozat nem is létezik. Azt nem tudhatjuk, hogy ki került oda, s egyáltalán került-e oda valaki, de ne gondoljuk azt, hogy nem is létezik! Aki élete végéig megtagadja az engedelmességet Istennek és mindhalálig lázad ellene, az nem képes befogadni Isten irgalmát. Ha valaki nem bízza önmagát és egész életét Jézus Krisztusra, az Üdvözítőre, az tulajdonképpen önmagát ítéli kárhozatra. Aki földi élete során nem törekszik arra, hogy szeresse Istent és embertársai felé sem tud szeretettel fordulni, az miért jutna az örökké tartó szeretet birodalmába? Ha valaki egész életében Isten nélkül élt és mindig elutasította a Teremtő közeledését, arra miért kényszerítené rá magát Isten a mennyországban?
Örök sorsunk nem Isten végzetszerű és főként nem előre meghatározott ítéletétől függ, hanem a mi választásunktól. Mi döntjük el gondolatainkkal, szándékainkkal, szavainkkal és cselekedeteinkkel, hogy hová törekszünk. Mi választunk a szűk és a széles kapu között. Útmutatást nyújt és megerősít minket Jézus szava: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun!” Legyen ebben segítségünkre a szentek példája és közbenjárása!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te azt tanácsolod nekünk és azt kéred tőlünk, hogy törekedjünk bemenni a szűk kapun. Részünkről küzdelem, igyekezet, törekvés szükséges ahhoz, hogy eljussunk az üdvösségre. Az üdvösségre nem széles, hanem csak egy szűk kapu vezet, azaz feltételei vannak a belépésnek, de ha megtesszük a szükséges erőfeszítéseket és lépéseket, akkor elnyerhetjük az üdvösséget. Urunk, hisszük, hogy te vagy minden ember Üdvözítője. Segíts minket, hogy minden erőnkkel arra törekedjünk, hogy a te vezetéseddel elérjünk mennyei Atyánkhoz, aki örökké tartó boldogsággal ajándékoz meg minket!